Habár az album, amin a dal eredeti formában szerepel 2007-ben lett kiadva, újra csak most dolgozták fel. Habár híres vagyok arról, hogy a zongorás lányokat jobban utálom, mint az összes többi hölgy zenészt - s ez alól Sara Bareilles sem kivétel, főleg mert értelmes és nagyon szép hangja is van, én pedig irigy vagyok -, ez a dal nagyon jól sikerült, és hát az is szépség, hogy a kiküldetésben lévő amerikai katonáknak lett dedikálva. S a hazafiasság megérint, s padlót fogunk mind. Ryan és Sara (vagy Tedder és Bareilles, ahogy tetszik) hangja különben különösen simul egymáshoz, gyönyörűen szól együtt, a dal meg már 2007-ben is nagyon szépen szólt.
Efelett már csöpögtem egyszer, nagyon tetszik, hogy Joe King énekel és nem Isaac, és Esthero még mindig nagyon idegesít, de be kell vallani, Timbaland nem azért a világ egyik legjobban fizetett producere, mert a piacon vette a tehetségét, hanem mert tényleg az. Kár, hogy - mint ahogy azt már említettem - olyan emberekre vesztegeti a tehetségét, mint Chris Cornell meg Madonna, és a többi, és a többi. És persze habár single nem lett a dalból, megjelenése napján már felkerült a BillBoard Hot100 listára - századikként.
De most nem? Az év egyik legszebb dala szerelmes kategóriában, meg úgy általában is. Két ilyen teljesen eltérő hangot összetenni, mint Nelly és Josh, az nagyszerű ötlet, az eredmény pedig zseniális. Mint azt már elmondtam, Josh túl keveset, Nelly meg túl sokat énekel a dalban, de. Ettől függetlenül az egyik legszebb, legmegindítóbb pop dal, amit az idén hallottam, dallammal, nem valami összetett zenei aláfestéssel (pop, mégis mit vártunk? ;)), de a spanyol nyelv által kölcsönzött izgalmas hangzással.
1 megjegyzés:
Silencio az kibaxottul LÁVV:)
<3
Megjegyzés küldése