Jonathan Jones - We Were Young (2009)

Ha valakinek még nem lenne világos, J.J. a 2007-ben feloszlott Waking Ashland, majd az ugyanebben az évben megalakuló We Shot The Moon kaliforniai indie rock zenekarok énekese. Szólóalbuma az idén jelent meg, ami egy egészen rövid ideig elérhető volt az iTunes-on, aztán valamiért már nem, viszont a napokban J.J. bejelentette a Facebook-ján ÉS Twitterén, hogy Húúúú, visszatették.

  Nekem persze nincs pénzem rá, hogy fizessek érte, de az internet csodái, ugyebár.

  Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez egy milyen erős anyag, meg hát igyekszem nem elfogult lenni, de azt be kell vallani, hogy szárnypróbálgatásnak nem rossz. J.J.-nek nincs valami magas hangja, viszont gyönyörűen tud zongorázni, és szerethető dallamokat tud összetákolni, amitől máris szerethető lesz a zenéje is.

  Ha az album címéből még nem jött rá valaki arra, hogy ez a lemez gyakorlatilag az énekes gyermekkoráról és múltjáról szól, az majd rájön a számcímekből (vagy nem), a szövegek viszont világossá teszik, hogy erről van itt szó.

  Nem egy depresszív, szívfájós lemez ez, tele van bátortalan kis próbálkozásokkal a jazz felé, érint némi funky-s vonalat is, miközben hősünk erőteljesen próbálkozik az erős háttérvokál felállításával, és a szintetizátor által keltett hanghatásokkal is.
  Azt mondanám erre az albumra, hogy nagyjából olyan, mint a Waking Ashland, csak Jonathan Jones néven kiadva. Ami persze nem rossz, azt az albumot is bírtam, bár máig We Shot The Moon-párti vagyok, és remélem, J.J. soha nem hagyja ott azt a bandát, a Silver Lining is jó anyag lett.

  Visszatérve a We Were Young-ra, én a kicsit borúsabb, vagy ha úgy tetszik "moll"-osabb dalokat kedvelem, mint amilyen a Simple Prayer is, de tetszett a Like A Kid és a Passenger is. Zavaró tényezőt csak annyit találtam, hogy J.J. rettentően sokat használja a "pass" szót, már-már az agyamra is megy, de közben a könnyed kis indie pop hangulat minden gondot elfeledtet, mert örüljünk, hogy J.J. tevékenykedik.
  Az Advanced And Retreat c. számtól kezdve kicsit kezd WSTM-os hangulatom lenni, olyan dalok jutnak eszembe, mint a Hope, az Upon Waking She Found Herself A Cougar és a Silver Lining, mint a dal.

  ÖSSZESSÉGÉBEN élveztem az albumot, sokkal jobban megmutatkozik J.J. tehetsége és tapasztalata, mint zongorista, az indie rock visszavonul indie pop-ba, és nem minden dal annyira egyedi, mint a WSTM lemezeken, de mint említettem, próbálkozásnak nem rossz. Olyan "bízz magadban", "adj nekem erőt", "szép lesz a jövő majd egyszer csak" cucc. Előnynek, vagy okos elgondolásnak tartom, hogy annyira egyik szám sem hosszú, szerintem J.J. tisztában van vele, meddig mehet el, mire képes bandával, és mire banda nélkül.
  Szerintem a jobb dalok az albumon a Simple Prayer, a Like A Kid, a Passenger, és a Mister Paranoia. A Mister Paranoia NAGYON jó. Kicsit olyan Tunnel Vision-ös, ami meg ugye a kedvencem a Fear&Love-ról.

  10/6,5 

Köszönet az élményért, de azért tessék csak új WSTM albumot csinálni. (mintha a legutóbbi nem októberben jött volna ki)