Bizony, mert hát legyen már pofás az az albumborító, ha legalább egy ember is energiát áldozott arra, hogy felvegye, amit az a borító rejt, nem igaz?
3. The Heyday - The Heyday
Halvány elképzelésem sincs róla, mi köze a borítónak magához a lemezen szereplő anyaghoz, hangulatilag sem olyan, de mégis, vicces, mert hát ki van írva egy víztoronyra(?), hogy Heyday, milyen poén! Ötletesnek tartom, azzal, hogy ilyen világos, nagyon derűs a hangulata (tulajdonképpen itt lehet összekötni a zenével, az sem egy depresszív emo zene), tulajdonképpen fest egyfajta különös képet a bandáról, amit aztán mindenki úgy ítél meg, ahogy akar. Nekem feltűnne, ha egy zeneboltban szembesétálna velem ez a borító.
2. The Fray - The Fray
Úgy tűnik, ez a self-titled lemezek kategóriája. Nem örültem, hogy self-titled lett, a Plans sokkal jobban tetszett, de végülis megszerettem, és az albumartból is jó kis dolgokat hoztak össze. Nagy történetet lehet köré építeni, egy egész kis világot, a neonmegvilágítás kint van a nagyobb boltokban is, ahol lehet kapni a lemezt, ráadásul az elkészítésben közreműködő "személyzet" tagjai is hazavihettek egy-egy feliratot. Azért tetszik, mert egyszerű, de fényes (az kell, világítson, különben szart sem ér x]), és persze feltűnő.
1. Starsailor - All The Plans
Jó, hát ezt együtt kell nézni két dallal, az All The Plans-zel és a Boy In Waiting-gel. Akkor jön le ez a hangulat, amiről én persze nem tudok semmit, hiszen még életemben nem voltam brit reggelizőhelyen (vagy mi ez), de a fekete-fehér színek miatt totálisan lejön az a klasszikus, régimódi britpop ugye, amiről mindig pofázok, ha erre az albumra kerül a sor. A két említett dal tulajdonképpen a legerősebb indie anyag a lemezen a Stars And Stripes és a The Thames mellett, az albumborító azonosul az albummal, gyönyörű, nem kérdéses, hogy első.
Különben nekem a Muse - Resistance is nagyon bejött, meg a Biffy Clyro - Only Revolution, húú, az elvont még nagyon, csak a lemezt magát még nem hallottam.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése