Előbbi review-m végén lévő kérdésre válaszolva: Igen, minden bizonnyal csak engem emlékeztet a Fireflies a Dominos-ra.
Talán csak a tudatalattim ilyen gonosz és elfogult, de a The Big Pink már a Crystal Visions első tíz másodpercében is jobban tetszett, mint az Owl City, és tessék!! Hát nem brit banda a The Big Pink, miközben az Owl City "csak" amerikai? (nem akarok leszólni egy amerikai bandát sem, ha jó, jöhet)
Mindegy, így esett az eset, az angol banda elektro-rocknak van mondva mind a last.fm-en, mind a wikipédián, én közben itt heverek tanácstalanul, mert fogalmam sincs, ennek mit kéne takarnia, de szerintem nem ezt. Lehet hallani azonban még azt is együttesről, hogy "shoegaze" (kedvenc "műfajom", komolyan, rohadtpoénos neve van :D), aztán ki tudja ezt eldönteni?
Miközben hallgattam a dalokat, az az érzésem volt, hogy nem is ugyanazt az együttest hallgatom, mindegyik számra más-más stílusjegyek vonatkoznak, a Dominos közelről sem érinti például a Too Young To Love-ot, aminél ilyen Prodigy-s hatások jelennek meg, vagy az At War With The Sun-t, ami viszont kifejezetten "csak" egyszerű indie rock. A Velvet az első olyan dal az albumon, amire rá merném mondani, hogy eletronikus rock.
Ami számomra kicsit félresikerült, az ez az eszméletlen monumentalitás, amiért - úgy tűnik - ez az együttes él-hal, hogy beleépíthesse a zenéjébe. Nekem ez nem jött be. A banda két éve létezik, ez a debütáló albumuk, kicsit alaposabb munkát vártam volna, kicsit több... hogyismondjam alázatosságot.
Ami nálam még konceptalbumoknál sem nagyon szokott sikerülni, az most sem történt meg, nem áll össze az album egy egységbe. Rendben van, hogy kísérletezés, stíluskeresés, de talán egy kicsit vissza kellett volna venni a lendületből. Owl City-ben túl kevés volt, ebben meg túl sok, úgy tűnik, ma senki nem tudja megtalálni az arany középutat, sajnálom.
Persze nem vágta el magát ezzel a banda előttem, a Golden Pendulum-ot speciel különösen élveztem, és közben rájöttem, hogy Robbie Furze, az énekes hangja az én fülem szerint leginkább Peter Morén hangjára emlékeztet, ami persze nagyon jó! :)
ÖSSZESSÉGÉBEN jól van, elektrós is, rockos is, elektro rock, megkapja a címkét. Kicsit többre számítottam, barátságosabb, kedvelhetőbb zenére, de sokadjára is megtapasztaltuk legalább, hogy a rádiók és a tévék képesek a legkevésbé hallgatóbarátabb együttesek lemezeiről kihúzni a leghallgatóbarátabb dalt, és azt nyomatni, hogy az ember lánya téves elképzeléseket alakítson ki a buksijában, majd csalódjon egyet. Nem leltem kedvencre a The Big Pink-ben, még a kedvencet megközelítő dologra sem igazán, 10/5.
Talán ötös skálán kéne osztályoznunk.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése