A Nightwish-diszkográfia soron következő darabja a 2000-ben megjelent Wishmaster.

Nos, ez már egy erős, igazi Nightwish-album. Egytől eltekintve az összes számot nagyon szeretem, a dalokban megvan az igazi Nightwish-érzés, szóval minden rendben. Pedig itt még mindig csak Tarja énekel (Marco Hietala ugye csak később csatlakozik, így még nincs férfi vokál). Nem mintha nem állná meg egyedül is a helyét, csak számomra még további pluszt adott hozzá az, amikor már duettekre is volt lehetőség.

Na de akkor ezekről a dalokról pár szóban:
Örültem, hogy végre a lassabb számok is előtérbe kerültek, és megfelelő arányban állnak a gyorsabb tempójú nótákkal. Nem olyan balladákról van szó, mint mondjuk a korábbi "Swanheart" vagy "Sleeping sun" (bár a "Two for tragedy" ezt az irányvonalat képviseli), hanem amolyan lightosabb metálrock ("Come cover me", "Deep silent complete", "Bare grace mysery") olykor filmzenés elemekkel, mint a "Dead boy's poem"-ben.
Az igazi Nightwish-vérvonalat képviselő, a már korábban megszokott ütős dobszólamokkal bíró dalok képezik persze az album gerincét. A két nyitódal, a "She is my sin" és a "The Kinslayer" kétséget sem hagynak afelől, hogy egy erős anyag vár ránk a lemez hátralevő részében - még úgy is, ha kicsit lassabb tempójú rockdalok is felkerültek (azért lassúzni nem lehet rájuk). Szintén az album elején található a "Wanderlust", ami a billentyűk kedvelőinek lehet csemege, hiszen Tuomas nagy szerepet kap benne, a szólógitárral karöltve.
A post írása közben döbbentem rá, hogy a "Wishmaster" nem is lett kislemez, pedig pörgős és jó dal. Talán azért hihettem azt, hogy single-ként kiadták, mert valaki csinált hozzá egy >videót<, melyben kissé elferdítették a dalszöveget, és Paintben készült ábrákkal társították - kicsit gagyi, de mégis több mint 9 millióan nézték meg.
Ezen az albumon található az első monumentálisabb számuk (én legalábbis ilyennek mondom a hosszabb számaikat, ez a példány pedig 8 percen felüli), a "FantasMic", amit hosszúsága ellenére igenis meg lehet kedvelni. Itt is sok szerep jut a szintetizátornak és az erős doboknak, de hogy ne zúgjon végig a fejünk, a szám közepére beiktattak egy lágy, átvezető részt, hogy utána ismét felgyorsuljanak.
Az album egyetlen negatív dala számomra a "Crownless", mert valahogy ez már a "túl gyors és túl zúzós" kategória.

A Wishmaster limitált kiadásán szerepelt bonus track-ként a "Sleepwalker". A némiképp elektronikus hangzással rendelkező szám eléggé eltér az együttes stílusától, de a banda ennek ellenére mégis úgy gondolta, hogy megfelelő az Eurovíziós Dalversenyre. Bár a finn fordulóban a közönségszavazást magasan nyerték, Finnországot végül nem ők képviselhették az országok csatájában.

Ajánlatként a "Come cover me", hogy ne mindig a balladákat hozzam (bár szívem szerint a "Sleepwalker"-t mondanám, de az tényleg nem kimondottan Nightwish-stílus):

Összegezve: 10/8, mert bár szinte mindegyik számot szeretem, de van pár gyengébb is köztük. Mindenesetre ez a lemez az előző kettőt is sikeresen felülmúlja, így ezt már bátran ajánlom az együttessel való ismerkedéshez.

Read Users' Comments ( 0 )

Talán be sem kell mutatnom ezt a norvég együttest, hiszen ha a-ha, akkor mindenkinek beugrik a "Take on me" c. daluk. A last.fm statisztikái szerint kb. 95 ezren hallgatták ezt a slágert, minden más számot max. 15 ezren, pedig ettől a daltól én speciel falra mászom. Lehet, hogy abban az időben, mikor kijött, ez volt a menő, de most már botrányosnak ítélném. A bandának van egy halom minőségi száma, melyek sokszorosan felülmúlják ezt a borzalmat (elnézést, ha valakinek a lelkébe/fülébe gázoltam). Mivel nekem először ez az album volt meg tőlük, erről írnék, és így talán nem "egyszámos előadóként" maradnak meg az emlékezetekben.

Előre leszögezném, hogy ennek az albumnak köze sincs a "Take on me"-féle stílushoz. Sokkal letisztultabbnak és hallgatóbarátabbnak mondanám, ez már nem synthpop, inkább pop-rock, sok akusztikus gitárral. Néhány szám nyomvonalakban emlékeztet a skót Travis stílusára, de azért alapvetően egészen vegyes lemezt kaptunk. Morten Harket hangját szokni kell, mert néha kellemetlenül magas lehet a fülnek, de tény, hogy igazán tisztán képzi a hangokat, és nagyon komoly dolgokat tud kiénekelni.

A számokról:
4 dalból lett single, először azokról essen szó. A "Minor earth major sky" a "Holdraszállós-űrhajós" klipje miatt maradt meg elsőre, de aztán a számot is nagyon megszerettem. Attól függetlenül, hogy a refrén végülis csak egy mondatból áll, mégis van egyfajta hangulata a számnak. Nem állítanám, hogy - mint a klipben - a Holdon érzem magam, de vannak olyan effektek a dalban, amelyek elősegítik ezt (pl. néha az ének mintha egy walkie-talkie-n keresztül szólna, szóval afféle NASA-űrhajó közti kommunikációs szituációt képzeltem el). A "Summer moved on" kissé drámai a vonósokkal, plusz Morten hangja kiveri a biztosítékot, de a refrénben lévő szokatlan dallammegszakításokkal együtt mégis valami egésszé áll össze a dal. A "The sun never shone that day" egyszerűen jó, ütemes és fülbemászó, míg a "Velvet" ennek ellentéte: teljes belassulás, kapunk egy női vokált is, amely még nyomasztóbbá teszi a dalt (nem beszélve a hullaházas klipről), de ettől még igazán szép, nagyon sokat ad hozzá az akusztikus gitár.
Az album többi részét nagyjából lassabb tempójú dalok alkotják, de ez nem rontja az értékét, mert jó számokról van szó. Ezek közül kezdeném a "Barely hanging on"-nal, na ez kicsit a Travisre, sőt még a Coldplayre is emlékeztet, bár valószínűleg csak engem, biztos a zenei alap az oka. Mindenesetre szerethető, andalgós szám, vonós kísérettel és jó háttérgitárszólókkal. Az "I wish I cared" személyes kedvencem, számomra altatódalnak is elmenne. Hihetetlenül gyönyörű és tiszta kitartásokat hallhatunk Mortentől, ehhez jön hozzá újfent a vonóskíséret (itt meg néhány dallam a The Verve-féle "Bittersweet Symphony"-ra emlékeztet), a végkifejlet pedig egy magával ragadó ballada. A "Little black heart" kicsit mélyebb hangzásvilágba evez, szomorú dallamokat generálva ezzel, és ugyanez mondható el a "Mary Ellen makes the moment count" c. számról is, ahol a mély háttérvokál is csak a nem éppen örömteli hangulatot fokozza. De hogy a lemez világának változatosságát támasszam alá, ott van a "To let you win", amely a kis harangjaival és monoton lüktetésével a hóesést eszünkbe juttatva némi karácsonyi érzést kelt. Azért nem megyek el szó nélkül a "Thought that it was you" és a "You'll never get over me" mellett sem, mert lehet, hogy nem tudok belőlük kiemelni semmit, de mégis kellemes számok, még a lassabb kategóriából. Van még egy tempósabb dalunk, a "The company man", mely szintén egy Travis-stílusú dal, de kissé beleszürkül a lemezbe, s erről ennyi elég is.
Amit majd' elfelejtettem, az az "I won't forget her", mert ez méltatlan erre az albumra, mintha mégis visszaköszönne valamennyire a "Take on me"-korszak, csak egy lassabb verzióban. Ez a régies hangzás teljesen elüt a lemez többi dalától, óriási kakukktojás, kár, hogy rontja az összképet.

Ajánlatnak az "I wish I cared" - vigyázat, "hihetetlenül magas hang"-veszély!

Összegezve: 10/8, belassuláshoz sok számot kaphatunk erről az albumról, s bár nem ugrik be minden dalnak a refrénje, mégis azt mondom, hogy ez egy igazán jó a-ha-lemez lett, és áldom az eget, amiért elfelejtették a "Take on me"-korszakukat.

Read Users' Comments ( 0 )

Nagyot hibáztam, mikor bátran kijelentettem, hogy a Toploader-es pasi (Joe Washbourn asszem) nem rendelkezik elképesztő hanggal. Akkor még nem elégszer hallgattam meg az albumot. Egyszer sem, jóformán. És mégis, annyira ki tud akadni ez a pasi is, hogy az fantasztikus. Majdnem bokán fostam magam a gyönyörtől *-* 

  Az első, ami feltűnt, hogy itt minden van. Leginkább a piano-rock illik a bandára, de eléggé sokféle dal megtalálható ezen az albumon, főleg, hogy nem kevesebb, mint húsz dal van rajta. Tényleg, csak azoknak a daloknak adtam 4 csillagot, amik legelsőre nem ragadtak meg, a többi mind ötöt kapott, mert egyszerűen. ÁLLAT!

  Jó, mondjuk, ha szar lenne az album, az sem változtatna azon, hogy az Achilles Heel egy csodálatos dal. De hát nem szar az album, csodálatos az album... mindegyik dalról órákig tudnék regélni, de legnagyobb örömötökre NEM fogok.
  Szóval, csak pár kedvencemet megemlíteném, ezek olyan dallamvilággal rendelkeznek, hogy a szívem repes örömében. Az Achilles Heel természetesen, Never Forgotten (másik nagy kedvenc), Cloud 9, Following The Sun. Ezek pont olyan... „egy kaptafára készültek”, mégis nagyon bírom őket, olyan felemelő hallgatni a letisztult dallamokat *-*

  Vannak a tingli-tangli dalok, időnként alig light-os zúzással (Breathe, Leave me be, Baby let me shine), a szépzongorás, belelendülősek (Summer Cycle, The Midas Touch <- utóbbi valami állati jó), a derűlátó, vidám zongora-rockos számok (Stupid Games, Higher State), a bulizós, ugrálós dalok (Let the people know, Dancing in the moonlight, Time of my life, Some Kind of Wonderful), ami azért nem csoda, hiszen mégis a 90-es évek végén született dalokról beszélünk (itt most, kérem tisztelettel).    Pár dal viszont nem igazán nyert el a tetszésemet, ezek az Only Desire, Leave me be, Do you know what your future will be, Breathe, Just Hold On, Only For A While, Some Kind of Wonderful, valahogy felejthetőnek tűnnek, nem is hallgattam mindegyiket végig, a lényeg, hogy ezek annyira nem fénypontjai a lemeznek :D

  De olyanok is vannak az albumon, hogy Promised Tide, ami szép szám nagyon, Only For A While, ez ilyen történetmesélős, „volt egyszer egy kisfiú”-s, tudjátok ti, meg hát a Do You Know What Your Future Will be, ami négy csillagot kapott, kicsit olyan, mint az Apácashow kórusában, komolyan :D Olyan érzésem lesz, meg „Ain’t no mountain high enough”, komolyan :D

Azért jó ez, mert különleges a hangzás, jó a pasi hangja, és sokféle dal megtalálható a lemezen, azok is élvezhetnek egy-két számot, akik annyira a domináns stílusért nem rajonganak.
Azért rossz ez, mert annak, aki nem elfogult, mint én, nagy falat lesz elsőre. Nem, mintha mély zenéről lenne szó, mélyenszántó gondolatokkal, de elsőre nehéz megszeretni. Ha csak nem vagy elfogult. Mint én.
Hallgassa az, aki az új évezred eleji zongorás-rockos felállást, és aki akar hallani egy jól összerakott albumot :)
A legjobb számja a Zalbumnak a Cloud 9. Azért nem Achilles Heel, mert adjunk helyet másoknak is. :D Zúz ez a dal, nagyon, igazi fejrázós track ;)
A nem legjobb, hanem inkább legrosszabb számja a Some Kind Of Wonderful. A többi négycsillagosra úgy-ahogy emlékszem, de ez teljesen kiesett.
Szerintem ez 10/8. Azt kaptam, amire vártam, sőt, egy kicsit többet, mert a JM után nem mertem sokat remélni elsőre.
Különben meg, remélem, hogy a reband utáni EP-jük nem várat magára sokat x)

Read Users' Comments ( 0 )