"...rumour has it she ain't got your love anymore..."

  Ha a brit női énekesekről beszélünk, mindenki első sorban említi Florence Welchet, Marina Diamandist, Ellie Gouldingot, Kate Nasht és Amy MacDonaldot, azonban botorság lenne megfeledkezni egy olyan személyiségről és hangról, amilyen a két éve még csak tizenéves Adele Adkins. Adkins akkor a Chasing Pavements című dallal szerzett magának hírnevet, elképesztő tehetségével pedig két Grammyt.
  Két évvel később befejezte második lemezét is, melyet az első (19) után ötletesen 21-nek keresztelt. Amellett, hogy ez segít emlékeznünk az énekesnő korára, azt is jelenti, hogy a kislányból nagy lány lett, összeszedte a gondolatait, az érzelmeit, a szavait, és mindent egy korrekt albumba öntött. A 19 tele van soul, jazz és blues anyagokkal, melyekhez Adele hangja tökéletes, stílusa pedig egyedi lett a brit popzenében, ugyanakkor akármilyen sikeres is volt, kiabált egy összefogó egységért, egy témáért és egy általános stílusért, amibe be lehet sorolni. (Ezúttal üzenném a last.fm-nek, hogy kéretik eltávolítani az "indie" taget a hölgy neve mellől, köszönöm.)

  Az összefogó egység és a téma megvan: Adele felnőtt, sok érzelmi válságon ment keresztül, ami (mint minden művészt) csak még több és jobb zene írására inspirálta. A stílust is kipipálhatjuk, és pop-soul címke alatt ott is hagyhatjuk, ugyanis nem jelent semmit. Az első single, a Rolling In The Deep egy komor hangulatú, gospeles "dancefloor filler", a Rumour Has It minden más dívát lesodor a színpadról, aki Adele-lel kíván versengeni, a Set Fire To The Rain egy belevaló, apokaliptikus hangulatot idéző szerelmes dal, az album záró dala, a Someone Like You pedig szívtépően őszinte, érett és gyönyörű ballada, ugyanakkor helyet kapott egy The Cure feldolgozás is (Lovesong) a lemezen, mely egyértelműen méltó az eredeti verzióhoz.
  Adele kalandozik a műfajok vékony sávján, ott viszont mindenhol, ezért szeretjük (na meg azért, mert eszméletlen jó hangja van, mely egyenesen az ember szívéig hatol), mert bátor, kíváncsi és nagyon tehetséges. Ez abban is megmutatkozik, hogy ezúttal is olyan csapatot szerzett magának, amire a legtöbb kolleginája nyugodtan lehet féltékeny (Paul Epworth, Ryan Tedder, Dan Wilson, Greg Wells).

10/8 - Talán túl jószívű vagyok, mert ez az év eleje, meg minden, de nagyon könnyen meg lehet engem kaparintani pár zongorával (I'll Be Waiting), kórussal (Take It All), és szívszaggató szöveggel (Turning Tables). Adele előtt még áll néhány sikeres album és természetesen Grammy is.

A szerző ajánlata: Rolling in the Deep, Rumour Has It, Turning TablesAz albumartról: Már ez is a felnőtté válást jelzi, hiszen a 19 borítóján látható szögegyenes hajat felváltották a nőies tincsek. 

Read Users' Comments ( 0 )

Nahát... ez tökjó anyag :O Tulajdonképpen úgy jött rám, hogy Aqualung-ot hallgassak, hogy még júliusban mondtam, hogy milyen jó lenne, ha jönne az Augustana a Szigetre, és valaki összetévesztette az Aqualung-gal. Hát, mondtam, ha ezeket össze lehet téveszteni, akkor nem lehet annyira rossz :)

Az a helyzet, hogy Aqualung-ról (született Matthew Hales) olvastam, hogy indie rock, hogy alter rock, meg persze az igencsak definiáló singer/songwriter-t is mindig látom, de hadd mondjak valamit. Nagy szarság, az. Nem indie ez, nem alternatív, ez kérem szépen. Britjazz. Gondolom, ilyen műfaj nincsen, de ha van is, nálam azt jelenti, hogy a britpop és a jazz keveréke. Azért nem egészen britpop, mert mostanában minden brit zenére azt mondják, hogy britpop, és hát a lényeg az, hogy ez nem egészen britpop.

  Olyasmi, mint a Badly Drawn Boy. Meg is kéne lincselni, ha erről rosszat mondanék. Matt Hales-nek nagyon szép hangja van. Nem énekel ki nem tudom milyen oktávokat, de igazán tudja, hogyan használja, amit az úrtól kapott, és hát elragadó. Olyasmi a hangkezelése, mint Gary Go-nak.

  Az albumon általában a melankólikus, sebzett szívű szerelmes dalok kapnak helyet, de van egy-két pattogósabb dal is, mint a Mr. Universe és az On My Knees.

  Van itt minden, zongora, gitár, akkusztikus, basszer, jazz dobok, csörgődob, orgona, de asszem még trombitát is hallottam, a vokál pedig nagyon jó, szerintem remekül el van találva. Pont olyan kis lebegést ad neki, ami a kicsit fáradt, slow-rock-os, jazz-es dobok mellé illik.

  Összességében nekem nagyon összeáll az album, egyértelműen nem az én stílusom, de értékes brit zene, vigyázni kéne az ilyenekre is, kíváncsi lennék, hány magyarnak jelent bármit is az Aqualung név.

  Legyen is mindegy.

Azért jó ez, mert elmerengős kis esős délutános zene.
Azért rossz ez, mert nem igazán lehet megkülönböztetni a dalokat, általában mindegyik ugyanazt a hatást hozza.
Hallgassa az, akinek hatalmas háza van saját szárnnyal, és szeret a nap bármely szakában egy giccses pohárba töltött borral üldögélni. *-*
A legjobb számja a Zalbumnak a Mr. Universe, ez hasonlít leginkább arra, amit én keresek egy zenében. :)
A nem legjobb, hanem legrosszabb számja szerintem az Everything Changed. Egyáltalán nem fogott meg... már vártam, hogy vége legyen. x)

Szerintem ez 10/7... mert jó ez.
Különben meg van hegedű is. És milyen szépen szól :O

Read Users' Comments ( 0 )

Mivel szinte minden zenei stílusban van min. 1 kedvencem, így nem csoda hogy a jazz-swing-easy listening-traditional pop (van egy pár elnevezése:D) műfajban is megtalálom a kedvenceim, nem csak a rock zene, amit meghallgatok, mivel azon kívül is van ám Élet:)

Nem is akármilyen!

Szerintem Mike a 3. legjobb kanadai zenei importcikk, Bryan Adams és a Nickelback után:)

Merci Canada, csak így tovább, hajrá-hajrá:)

Mike nálunk továbbra sem kimondottan ismert és játszott előadó, semmi baj, hozzászoktam már hogy olyan előadókat-bandákat hallgatok, akik itthon nem illenek bele a Viva zenei profiljába. Ja, hát az sem biztos hogy az jó:S, ami ott megy, de ez egy másik post témája lehetne, mi most maradjunk Mikeynál, örülök, hogy nekem kell felkutatnom a zenei drágaköveket:) Annak meg még jobban örülök, hogy vannak zenei drágakövek, néha sokáig kell turkálni a …ba, de megéri a fáradtságot, mert az eredmény és az átélt élmény mindenért kárpótol:) (Y)

Akkor hát Michael Bublé, Crazy Love.......

Mike 4. stúdióalbuma az új album, a 2007-es Call Me Irresponsible albumért 2 Grammy-t is nyert tavaly, úgyhogy Mike magasra dobta ám azt a lécet, úgy érzem lehet nem sikerült feljebb tolni a CL-al (meg kéne hallgassam a Call me… albumot újra, akkor el tudnám dönteni), de le se fejelte és alá sem homorít;)

De nem kizárt hogy szignifikánsabb ez az album, mint az előző;) Az érződik, hogy Mike "öregszik" és egyre érettebb lesz mind előadásmódban, mind hangilag.

Van még hely Grammy-nek a hálószoba vitrinjében, nem kizárt hogy ezért az albumért is befigyel egy:D

Mike halad ezen az albumon is a jól-bevált recept alapján: a stúdióba most bevitte az egész zenekarát és velük együt vették fel a dalokat, és némely dal tényleg, úgy szól, mintha live koncerten szólna...

Egy kis jazz, egy kis swing, egy kis bigband-es felállás, egy kis pop, egy kis love, ok, jó sok love:D *röhög* , egy kis party, egy-két potenciális sláger, végülis a szokásos Mike-féle-receptből főznek ezen az albumon is, és mégse lehet ráunni, azt hiszem itt kopogtat be az ajtón és szól bele mindenbe A Tehetség, amiből valljuk be, neki aztán kijutott;)

Crazy-Lucky guy:)

Jöjjenek a főszereplők, az album dalai:)

http://en.wikipedia.org/wiki/Crazy_Love_(Michael_Bublé_album)

Ja, borító, nagyon cool, amúgy Mike arcán szerintem látszik hogy öregszik…

1. Cry Me a River

Ezt nevezem én albumnyitó dalnak, hatalmas dal (Ella Fitzerald-dal), ahogy egy review írja, a következő James Bond film potenciális betétdala is lehetne akár, ennél jobbat nem tudok írni róla én sem, és 100%ban én is így érzem.

Abszolút JB-film betétdal-fílingje van, nem kizárt hogy ez is volt a cél, ezt nem tudom.

Ha már benyomások, akkor abszolút Feelin’ Good-vonal, de nem utánzat!

2. All Of Me

Egy kellemes kis swing-dal, aranyos szöveggel, nincs benne semmi extra, talán az hogy végig nightclubos fílingje van, mintha egy bárban nekünk énekelne Mike, a bárzongorista pedig kíséri, jó hallgatni;)

3. Georgia On My Mind

Egy ismert és kedvelt dal, Georgia állam „hivatalos dala”amúgy, Mikeyék elég jól nyúltak hozzá, nagyon finom kis cover lett belőle. A dalban Mike Georgiához, mint a szeretett nőhöz énekel:)

4. Crazy Love

Az album címadó dala. Egy Van Morrison-dal.

Nem ismerem az eredetit, de beérem a cover-el is;) Mert nagyon rendben van.

Ez egy '70-es évekbeli dal, a 70'es évekérzés szerintem átjön a dalból.

5. Haven’t Met You Yet

Az album 1. single-je, amiből klip is készült. Ebben a poposMikey dominál (követi a stáb a jól működő folyamatot, ami már Home ("It's Time") és Everything ("Call Me Irresponsible") esetén is bejött:D… az album slágernek írt pop-dalával nyitnak...)

Az albumon található 1. „saját” dal, ebben épp Mike társszerzőként van jelen.

Tipikus Mike-os pop-love-song, életvidám, kedves, helyes, bulizós, szerelmesnek-lenni-akarós.

A klip, ilyen helyes-színes-táncolgatós-tiniklip:), Mike egy supermarket gondolájának a tetején rohangál az új szerelemmel, ötletes és Miketól szokatlan klip, a vége meg poén:D, amúgy kölyökképű Mikeyról senki meg nem mondja hogy már 34 éves!!!:D

A dal vége felé a trombita-betét a dal csúcspontja, az odazúz:D

6. All I Do is Dream of You

Ez is egy swing-dal, ahogy hallgatom, mintha az ’50-es évekbe csöppennék, gondolom ez is volt a céljuk a dallal, úgyhogy küldetés teljesítve:) (Y)

7. Hold On

Mike saját szerzeménye. Megint bebizonyítja, hogy nem csak énekelni, hanem dalt írni is tud.
Mi másról szólhatna, mint a szerelemről. Meg is lepődnék, ha másról szólna egy Mike-dal:P

Kellemes-pop-os kiöntöm a szívemlelkemNekedittmost-dal.

8. Heartache Tonight

Eagles-dal rockswing-bőrbe bújtatva:) Nagyon vidám partyzós:) Kedvem lesz tőle nagyot rokizni:D

9. You’re Nobody Till Somebody Loves You

Bús-magányos-swing szép zongorabetéttel… Kell ilyen is az albumra;) Na. Amúgy meg nagyon szép:) Na.

10. Baby (You’ve Got What it Takes)

Duett, melyben Sharon Jones és a Dap Kings Mike partnerei. Partyzhatnékom támad tőle:) So cool:)

Kicsit tán Amy W. dalaira hasonlít, abban vannak ilyen dob-alapok.

11. At This Moment

Ez úgy még nem ragadott meg:) Nekem talán kicsit Michael Bolton-os. (ő jutott eszembe hirtelen róla...)
Nem Mike hangjához és személyiségéhez való dal… Nem kimondottan tetszik. Mit keres ez az albumon?

Nem értem:S Jah, David Foster néha belenyúl a darázsfészekbe:S Ez igaz. Van úgy hogy nagyon szép dalt akar csinálni, és valahogy nem sikerül. Most se sikerült. Túllőtt a célon. (N)

12. Stardust

Nagyon old-school dal, lassú, andalgós, abszolút '50es évek fíling, „duett”partner a Naturally 7 nevű banda, ők http://en.wikipedia.org/wiki/Naturally_7 ilyen vokál-ban nyomják, vocal ensemble, magyarul hogy mondják, gőzöm nincs, énekegyüttes?, talán az, igen:D

Nagyon baró kis duett:)

13. Whatever it Takes (bonus)

Ebben a dalban egy kanadai jóbarát, énekes-dalszerző, Ron Sexsmith a partnere.

Samba-jazz-pop mondjuk, korrekt kis dal. A 2 hang szépen egymásra simul és kiegészíti egymást.

Sztem az album top3 dala közt van:D

14. Some Kind of Wonderful (bonus)

Kedves kis swing-pop dalocska, annyiraszépazÉlet-dal:)

Azért jó ez, mert Mike megint hozza a tőle elvárt színvonalat, ahogy már fent is írtam, kapunk mindenből egy kicsit, ami Bublé.
Kellemes, a nap és az év bármely szakában hallgatható albumocska, van benne party, szerelem, magány, de inkább a szerelem a vezérfonal:D

Az album konkrétan lenyűgöző, hatodszori meghallgatásra sem lehet ráunni.

Pure Mike-magic:D Good job, Mikey;)

Azért rossz ez, mert megint 2 évet kell várni (min.) egy új albumra;)

Nem tudom miért lenne ez rossz, 14 számos verzióm van, de kevés volt:P

Nekem nem kellett Mikeban csalódjak most sem, megintcsak nem… eddig még sose nem.

Hallgassa az, aki aki szerelmes, vagy szeretne szerelmes lenni, vagy csak szereti a jazz-t, a swing-et, szereti Mike-ot, Kanadát;), a különleges tehetségű és hangú/hangszínű előadókat, a smooth jazzt...

Vagy szeretne jazz-t hallgatni, nagyon cool album, nem fogtok csalódni:)

A legjobb számja a Zalbumnak, hosszú boxmeccs után, a győztes a Cry Me a River lett:D

Dobogós lehetne még a Haven’t met you yet, Heartache Tonight, Whatever it Takes pl.:D

A nem legjobb, hanem inkább legrosszabb számja

At This Moment… ilyen szerelemtől rémisztően túlcsorduló pop-dalokat a vénülő és őszülő-halántékú pop-énekesek alá szoktak nyomni, hogy újra felkerüljenek a popélet térképére, Mikey, Mikey, ejnyebejnye.

Szerintem ez 10/9, hát 10/10-es album nincs, ugyebár:P,
aztán történetesen amúgy minden rendben van ezen az albumon, a duettek jól sikerültek, különlegesek és ütnek, a saját dalokkal semmi gond nincs, Mike dalt írni is tud, nemcsak mások által megírtakat előadni, a feldolgozásokat sem sikerült elrontani, ahogy ebbe sokan, sokszor belefutnak, hogy jobbat akarnak csinálni, mint az eredeti, nem jobbat kell csinálni, hanem épp csak saját képre formálni, ez úgy érzem Mike csapatának sikerült. Néha a kevesebb, több;)

Májkosították a dalokat:D (Y) Lol. Kudos:D

Különben meg Mike nem Frank-klón:P, van saját egyénisége, hangja és bolondos személyisége, amúgy meg ajánlom meghallgatásra a „The Kings of Swing” albumot, amely egy válogatás album, Mike és Frank bá dalaiból, nagyon rulz együtt hallgatni a 2 jazz-maestro dalait felváltva:D Szerintem elő is keresem és meg is hallgatom:D Egy élmény a 2 hang egy lemezen:)

Utóirat ahogy Mike jellemzi az albumot: "ultimate record about the inevitable roller coaster ride of relationships." – ez úgy érzem frankón át is jön:)

Utóirat2 Michael Bublé can rock my face off;) Megingathatatlan vagyok eme meggyőződésemben:)

Read Users' Comments ( 0 )