Maxïmo Park - Our Earthly Pleasures (2007)

Ne is kérdezzétek, már harmadszorra futok neki ennek a review-nak, ha most sem megy, feladom.

  A Books From Boxes - ahogy láttam - ilyen Maxïmo Park legendás számnak tűnik, mint a Munich az Editors-nak, a How To Save A Life a The Fray-nek, a Run a Snow Patrol-nak, és mondjuk az American Pie Madonnának, pedig az feldolgozás. Mindegy most, elsőre az OEP nem igazán győzött meg, most viszont valahogy becsúszott a Books From Boxes klipje a youtube-os Recommended-ek közé, és hát jól van, megnéztem.

  Így jött, hogy a Tia nekiáll még egyszer ennek a lemeznek.

  Rossz szokásom, hogy visszafelé haladok az albumokkal, mióta review-s blogom van, ezért tulajdonképpen azt hallottam most, mi volt a Maxïmo Park a lenyűgözően fantasztikus Quicken The Heart előtt. Sokban nem különbözik a két lemez stílusa, viszont talán csak a Girls Who Play Guitars könnyedsége, és pattogós stílusa miatt, de úgy vettem észre, a 2007-es lemezen sokkal komolytalanabb a zene. Mintha Paul Smith (igen, szeretem a nevét) csak besétált volna a stúdióba, és "jé, egy gitár", aztán elkezdtek volna zenélni.

  Azt nem mondom, hogy a Quicken The Heart milyen drámai album, de valamivel több van benne, mint az OEP-ben, az csak amolyan... hobbizenélgetés.

  Ez persze lehet csak az én véleményem, és nem is gátolta meg a bandát attól, hogy az első négy track már nagyon ütős legyen. A Russian Literature-ben tűnik fel először komolyabban a zongora, de szerintem más dalokba is beleillene. Russian Literature különben egy muszájmeghallgatni, eszméletlen nagy szám.

  A hangszerelés hasonló, kicsit talán indie-sebb a 2009-es album, de ugyanaz a jellegzetes Maxïmo Park style megy itt is végig, kicsit alternatív, kicsit indie, maradnak a bölcsen rövid számok (habár Russian Literature-t egy órán át el tudnám hallgatni)

  Miután letörölgettem az arcomról az elégedett vigyort, amit egy ilyen kaliberű dal után elterül rajta, akkor gyászolom a Karaoke Plays-t, elég lagymatag szám, és a lassú, lagymatag dalok egyáltalán nem passzolnak Paul Smith pasis, kicsit beteg hangjához. Ugyanígy a Your Urge-dzsel (-dzsel, deszar), semmi ív nincsen bennük, semmi emelkedés, kiteljesedés, szövegileg sem nagy cucc.

  Kárpótol ezért a csalódásért a következő két szám, a The Unshockable és a By The Monument. Utóbbiban megint előtérbe kerül valamelyest a zongora, és mint említettem hatalmasat dob ismételten a hangulaton.
  Az album gyengébb dalai közé tartozik az említett Your Urge és Karaoke Plays-en kívül a Nosebleed is, ami ígéretesen kezdődik, de nem mondhatnám, hogy kilóra megvett, kicsit lendületevesztett, fáradt dalnak találom.

  Az utolsó pár dal - mint a Keane - Under The Iron Sea lemeznél is - ugyanolyan kis állag nélküli, hallgatható, dallamos, élvezhető számok, de nem oszt, nem szoroz, hogy rajta vannak e a lemezen, személy szerint sokallom is a tizenkét számot, nem értem, ez miért törvényszerű nagyon sok együttesnél.

ÖSSZESSÉGÉBEN még mindig a Quicken The Heart vezet egyediségben, ötletességben és talán még szövegileg is, pedig a Parisian Skies is nagyon odateszi magát. Aki ismerkedni akar az albummal, annak az Our Velocity-t és a Russian Literature-t ajánlanám, btw. Stílusilag, amit már említettem, zongora, kicsit alteresebb, magába fordulósabb style. Hobbizenélgetés ez. Magának zenélgetős lemez ez. 10/7-et kap éntőlem, első hallgatásra többet vártam, másodikra kevesebbet, most meg már tökmindegy volt, végülis kellemes csalódás, és persze van helye a lemeznek a D meghajtón, egyszer talán még a polcon is. ;)

  Kösz, Paul, bírlak.