Best Newbie of 2009

Az újonc kategória nem úgy értendő, hogy frissen alakult bandák és énekesek, hanem az idén általam megismert együttesek és énekesek. Ennél szubjektívabb kategória azt hiszem már nem lesz. ;) (kivéve az album of year-t, hajjaj, az egy menet még)
 Mozgalmas év volt és borzasztóan nehezemre esik választani, Editors-t kapásból kihagyom, természetesen nem kerülnek fel a listára, ha így lenne, senki más nem lenne a listákon, csak Editors, Meese meg OneRepublic, de akkor tessék ;)

3. Maxïmo Park

  Figyelem, figyelem! Őrült zseni érkezik a 9 és 3/4-ik vágányra. A sütőből legfrissebben kikerültek, ha lehet ilyesmit mondani. Tényleg az egyik legigényesebb brit indie rock banda (és ha már a brit kategóriába soroljuk, akkor meg kell említeni, hogy Amerika legjobbjai közül is kiemelkednek (mondjuk azt nem nehéz) énszerintem). Jól megy nekik ez a nagyon gitárcentrikus rock, Paul Smith és az eszméletlen különleges hangja, és az az elragadó stílus, ami nekik van. Sajnálom, hogy kihagytam őket idén a Szigeten, élőben is mindig nagyon jók.

2. Starsailor

  Hátmost mit mondjak. Szerelem sokadik hallásra. Nagyon tetszettek az elején, a Tell Me It's Not Over-nél teljesen beleestem James Walsh hangjába, aztán az On The Outside album jött, ami életmentő jelleggel söpört el, és utána csalódtam nagyokat a Silence Is Easy albumban, tetszett nagyon a Love Is Here, és a föld alá is lehúztam a 2009-es albumukat. De ilyen ez, ehhez idő kellett, nem erőltetett a stílusuk, hanem különleges, és türelmet igényel. Igényes britpop anyag, és nagyon szerethető csapat. Ha lehetséges, a Tia kedvéért tessék őket megkedvelni, mert annyira nem foglalkozik velük senki, hogy már teljesen elkezdtek oszladozni. Nem vicces.

1. Augustana

  Attól, hogy januárban volt, attól még 2009-es *szemöldökemelgetés*. Mialatt 2008 végén három teljesen eltérő előadóval "mérgeztem" magam (nembántammeg, Monrose, Three Days Grace és Emilie Autumn), aközben türelmetlenül vártam az új The Fray lemezre, és habár akkor még nem volt last.fm-em, ott szereztem be a számcímet, amit csekkolnom kellett: Boston. Lenyűgözve nem voltam, kifogtam a leglangyibb dalt az együttes történelmében, de aztán az olyan All The Stars and Boulevards-os remekművek, mint a Lonely People, a Wasteland és a Sunday Best visszahozták az életbe a kaliforniai piano rock bandát. Habár az első albumuk a szárnypróbálgatás kategóriában is megbukott, a 2005-ös és 2008-as lemezek javuló tendenciát mutatnak, és egy gyönyörű stílus kifejlődésének lehetünk tanúi, ha egy kicsit figyelünk rájuk. Dan Layus nevét még megemlíteném, egyrészt mert veszélyesen vékony hangja van, és mert vicces, hogy Layus. *-*

  A bűntudatot, ami miatt most hetekig nem fogok tudni aludni, az olyan együttesek listáról lecsúszása (hoppá, mondatszerkezet ftw) okozza, mint a We Shot The Moon, egy újabb tehetséges amerikai indie banda, Meese-ék természetesen, a The Heyday, mint minden idők negyedik legjobb Denver-based piano rock együttese, a fent említett Editors (mondjuk azok nem), és OneRepublic, valamint The Script, és a felsorolásból természetesen Skye Sweetnam sem maradhat ki, csakúgy (mostmár akkor is végigmondom), mint a Franz Ferdinand (jóóók), Embrace, Kate Nash, Keane, Melée, Ours vagy Toploader.

  Majdnem ABCsorrend. Köszönöm a figyelmet.