Best Album of 2009 (Tija)

...
Elmeállapot, ennyit fűznék hozzá ehhez a kategóriához x] Ehhez egyfajta elmeállapot kell, és még mindig nem tudom, mi lesz az első, improvizálunk.

3. The Fray - The Fray

 Világos, mint a nap. Tele van gyönyörű dalokkal, tele van mindennel, ami a The Fray-t The Fray-jé teszi. Sokat fejlődtek, a Fair Fight-ban látni lehet, hogy mennyit küzdöttek az albumért, a stresszt, és az idegtépést, szerintem nagyszerű album lett. (HTSAL-ot nem üti, btw)
Gyengeségei az egyenletes, gyakran unalmas alap (Syndicate), a hosszadalmasság (Syndicate) és a Syndicate (hiába szeretem ezt a dalt, akkor is nagyon gyenge), de onnantól kábé hibátlan. Kicsit rockosabb, mint ezelőtt, de benne van minden, ami miatt őket szeretjük (zongora, Joe egy saját dala és Dave), valamint nem felejtették el, minek köszönhetik a sikerüket, annak, hogy sok ember tud beleérezni a dalaikba, ezt ezúttal is gyönyörűen alkalmazták.
Egyike azon bandáknak, akik nem szálltak el a hirtelen jött sikertől, és folytatják, és aranyosak, és fejlődnek, folyamatosan. Isaac Slade, Joe King, Dave Welsh és Ben Wysocki életem egyik legszebb 49 percét szerezték ezzel az albummal. :)

2. Editors - In This Light And On This Evening

 

Namilenne? Nincs semmi. Az a helyzet, hogy cudar egy helyzet ez. A koncert életem leghatalmasabb élménye volt, csakúgy, mint az album, de valljuk be, ők sem tökéletesek. Az előző albumokhoz hasonlítgatni nem lehet, egy teljesen új Editors szólal meg az albumon.
Tom Smith hangja mint az álom, sosem hangzott még ilyen szépen, Chris letette a gitárját (nem örökre, ugyanakkor ;)), Ed, a dobos kicsit semlegesebb szerepet kapott (amiért mérges vagyok), Russ pedig konstansan nagyszerű basszeros. Ami bajom van az albummal, hogy folyamatosan gonosz és szép. Sok benne a történet, minden dal egy külön történet, de akkor is, van benne egyfajta idegesítően egyenletes profizmus.
Pluszpont jár azért, mert élőben sokkal jobban hangoznak, mint az albumon, valamint ők ilyen kis vidéki srácok, szintén megmaradtak olyan szerethetőnek, mint azelőtt.

1. Meese - Broadcast

 

Ez az album mindenhogyan rendesen helyretett engem. Tulajdonképpen akár mindegyik kategóriába betehettem volna az alternatívot és a popot leszámítva.
Annyira össze van rakva ez a lemez, hogy csoda. A piano rock legfinomabb és legkedvesebb anyaga, amit eddig sikerült megtapasztalnom. Nem lehet letagadni, hogy Patrick Meese-nek van a legpasitlanabb hangja a világon, de mégis, az az élet, amit ének közben lehet tőle hallani, páratlan, és a zongora alapjai is hihetetlen változatosak.
Olyan dalok születtek az albumra, mint a Forward Motion, a Count Me Out, a Tell Me It's Over, Out Of The Rubble, Quiet Side, Movie Screens és Margot, csak hogy a kedvenceimet említsem :) Emellett még csudaszép pop dalok is vannak rajta, a legváltozatosabb dallamokkal, ötletes és szép szöveggel.
Bár mondhatnám, hogy nagy jövőt jósolok nekik, de sajnos nem valami ismertek, Amerikában van egy masszív rajongótáboruk Denverben és környékén, mivel hogy onnan származnak, pedig nagyon szép dolgok történhetnének körülöttük, ha megbecsülnék őket.

Száz szónak is egy a vége, a Broadcast egy majdnem teljesen tökéletes lemez lett, a többiek sem sokkal lemaradva utánuk.
Pár album, amit még élveztem idén hallgatni, de hamarosan olvasható okoknál fogva nem fértek fel a listára.

Starsailor - All The Plans - Akármennyire is szeretem a Love Is Here stílus visszatérését, kicsit eltöketlenkedték, akarom mondani eltökéletlenkedték ezt az albumot a soksok üresjárattal, ami kiszúrja mindenki fülét, de valamiért ők mégsem vették észre.
Maximo Park - Quicken The Heart - Egyre jobban kezdem észrevenni, hogy nem valami karakteres ez az album, stílusban maradt a gitárcentrikus indie, de továbbra sem tudnak új A Certain Trigger-t írni :)
OneRepublic - Waking Up - Nagyon jó lett, eszméletlen jó, de annyira azért mégsem. Rosszabb lett, mint vártam, ezt már említettem, s habár nem sokkal, egy kicsit több erőfeszítést vártam volna Tedder-éktől, valamint talán két évnél többet kellett volna várni a Dreaming Out Loud óta.
The Heyday - The Heyday - Ez egy cuki album. Egy kis fénysugár az éjszakában, a legszerethetőbb, legtisztább pop, amit valaha hallottam egy páratlan hanggal (Randy Ramirez, te csirkefogó)
We Shot The Moon - A Silver Lining - Gyakorlatilag csak azért nem dobogós ez a nagyonnagyon jó indie album, mert még nagyon amatőr. Egy éve jött ki a debütáló lemezük, és máris újjal próbálkoztak. Próbálkozásnak jó, de nem kiforrott stílusú anyag. Perszeazért J.J. rulz x]
Three Days Grace - Life Starts Here - Átlagteljesítmény a Three Days Grace-től, nem lettem hanyattvágva, ez a baj, olyan, mintha az első két albumot egybeolvasztották volna, sajnos semmi új, csak Adam, és a remek hangja, az pedig ide most nem elég.
Gary Go - Gary Go - Gary is túl gyerek még a zenében, hogy Isaac-éket beérje. Ettől függetlenül még nagyon szép lett az albuma, csak folytassa így tovább, mert több kell ebből a fajta brit popból (nem britpop), és a hangjából is. Egy kicsivel egységesebb albumot, és barátok vagyunk.