"Why don't you shout out my name? Why won't you look me in the eye no more?"

  Személy szerint mikor koncertre megyek, szemöldökhuzogatással és helytelenítő ciccegéssel fogadom a nyitóegyütteseket, mondván mi szükség van rájuk, az együttesemet akarom látni, akikért ennyit utaztam, akiket annyira szeretek! Áprilisban a Kaizers Orchestra koncertjén sem volt másképpen. Ki ez a Bernhoft? Mit akar itt? Különben is, miért késlekedik?
  Aztán előbotorkált ez az alacsony, piszkafavékony norvég fiúcska hatalmas szemüvegével, leült egy székre, kezébe vette a gitárját, majd játszani kezdett. Egyik dalát sem ismertem, mégis olyan jó hangulatot csinált egymagában, hogy egyenesen sajnáltam, mikor leszambázott a színpadról. Teljesen elbűvölt egyszemélyes zenekarával és különleges technikájával, miszerint a dal elején "sávonként" felvette a szólamokat (basszus, refrén, refrén egy oktávval feljebb, gitár riff), majd néhány pedált megnyomogatva, amikor szükség volt az adott felvételre, lejátszotta, majd ráénekelt, rájátszott a gitárjával, meg még ami eszébe jutott. Nem minden nap lát ilyet az ember. (Ha valakinek ötlete sincs, miről beszélek, akkor az nézze meg ezt a videót.)

  Legújabb stúdióalbumához viszont csak a minap jutottam hozzá, és amellett, hogy kellemes emlékek öntötték el szívemet, azt is meg kellett állapítanom, hogy ez a norvég fiú tud valamit. Keveri a diszkós, funky-s zenét a gitárpoppal, jó érzékkel forgatja a szavakat, erős, soulos hangja van és elbűvölő humorral kezeli a dallamokat, effekteket, amikkel igazán könnyen emészthető dalait keríti körbe. 

  Gyorsabb, vidámabb dalai egyszerűbben nyerték el a tetszésemet (Choices, Cmon Talk, Buzz Aldrin), de van valami gyönyörű érzékenység füstös bár hangulatát idéző számaiban (Space In My Heart, Stay With Me). A slágerek a lemez elején találhatók (Sing Hello, Good Intentions), de a végén frissítőnek megkapjuk a Tears for Fears legnagyobb slágerének feldolgozását, a Shoutot is, ami meglepően máshogy szól, de megmosolyogtatja a hallgatót.

  Tehetséges ez a fiú, tizenegy dal alatt alig hagy időt gondolkodni, hogy most végülis mit hallgatok én? Annyit veszünk csak észre, hogy jó ez a dal, olyan kis feelgood, hallhatom még egyszer? Szerencsére rongyosra hallgathatjuk ezeket a számokat, és miért ne akarná bárki feldobni a napját egy ilyen régimódú, mégis friss, pörgős és vidám lemezzel? 10/8

A szerző ajánlata: Sing Hello, Cmon Talk, Choices 

(nem nagyon szeretek letöltési linket adni, de egyelőre elég, ha a híre terjed a fiatalembernek, szóval tessék)

Read Users' Comments ( 0 )

"...if you want your friends to come then bring them all along..."

És most beszélgessünk a tehetséges együttesekről.
  A Bombay Bicycle Club 2005-ben alakult meg, és 2009-es albumukat követően (mely az ír toplistákra nem is került fel, a britre is csak a negyvenhatodik helyre) ez év júliusában is gyorsan kiadtak egy lemezt, mely leginkább most, télen tudott hozzám jobban eljutni, és ha valaki meghallgatja a Flawst, rá is jön, miért.

  Az együttest indie rockként emlegetik leginkább, mégis én inkább gitárpopként könyveltem el, hiszen dob alig van benne, elektromos gitár pedig még úgy sem. Jack Steadman orgánuma helyenként egy jól eltalált Andy Hull és Jónsi keverékre emlékeztet, ugyanakkor nem hatol elképzelhetetlen magasságokba, ami ennél a zenénél nem is baj. 

  Az első perctől fogva olyan nyugalom lesz úrrá a hallgatón, hogy nem is bánja, hogy az erős kezdés után gyenge visszaesés következik. És valóban, a Leaving Blues környékén elkap minket az az érzés, hogy ezek a dalok akár a Juno soundtrackjén is lehetnének (nincsenek), azonban hazudnék, ha azt mondanám, ez csak nem tette még vonzóbbá a négytagú banda zenéjét számomra, hiszen meleg, barátságos kis lemez ez, mégis egy hűvös december délutánra emlékeztet leginkább, mikor a hóesést legszívesebben meghitt otthonunkból figyeljük, és akár még a Flawst is betesszük a lejátszóba. Emellett egészséges mennyiségű filler is található az albumon, a megbocsátás viszont könnyen jön, mert elképesztően technikás gitárjátékkal is megajándékoznak minket közel harmincöt percen keresztül.

  Nem robbantott a négy brit fiú ezúttal sem, de egy csendes hangulatlemezzel könnyen megvesznek maguknak minden hallgatót, aki szereti a szép zenét, és szereti hátradőlve, minden komolyabb elmélyülést nélkülözve átadni magát a nyugalomnak. 10/7

Kezdésnek: Fairytale Lullaby, Rinse Me Down, Dust On The Ground 

Read Users' Comments ( 0 )

 "...hoping to avoid the North Atlantic drift..."

  Miközben a legtöbb kritikus a Maxïmo Park csalódást okozó Quicken the Heartjáról beszélt, és az énekes, Paul Smith esetleges bukásáról a mellékprojektjével, én minden szeretetemmel vártam Smith albumát, amit csak a sajátjának nevezhet. Maxïmo Park-beli munkásságait is imádom, és habár az első single (North Atlantic Drift) nem nyűgözött le, alig vártam, hogy hallhassam, Brandon Flowers után Paul Smith mit hoz össze a bandája nélkül.

  Lelövöm a poént, én csalódtam. Azt már egy ideje tudtuk, hogy Smith ezúttal eltávolodik együttese általános stílusától, líraibban, érzékenyebben és énközpontúbban akarta megszerkeszteni dalait, de az ütős szövegeken kívül nagyon sok elengedhetetlen elemben szenved hiányt a Margins. Egy átlagos hallgató nem fogja megvárni a While You're in the Bath vagy a (relatíve) embertelenül hosszú I Drew You Sleeping végét, csak mert Smith szövegei nagyon jók. 

  Hiányoznak az igazán elragadó dallamok, amiket a zenész még az általam nem annyira kedvelt Our Earthly Pleasures langyosabb alapjaira is remekül tudott rápakolni. Az album az akusztikus gitár köré épül, mégis hiányoznak a megkapó, figyelemfelkeltő riffek, és azt is megkockáztatom, hogy Smith még hamis is helyenként (Alone I Would've Dropped). 

  Gonosz vagyok, és azt mondom, szerencsére hősünk nem szólókarriert akar építeni, csak ki akarta élni zeneírói vágyait, melyeket a Maxïmo Park "miatt" eddig nem tudott, ugyanakkor tartok is tőle, mit hoz a jövő így az együttesnek. Az albumok során a banda mindig veszített az erejéből (félreértés ne essék, szeretem a Quicken the Heartot, de érzékelhető a változás), és ha a Margins példa arra, hol lehet ennek az útnak a vége, akkor nem várom.

10/4 - Jókedvemben talált el a Margins, ezért nem 10/3, de ezen sajnos az imádnivaló Geordie akcentus sem segített.
(a Geordie a tipikus tyneside-i akcentus)

Read Users' Comments ( 0 )

 "...ask a man in a French coat about directions..."

  Mivel az együttes minden tagjának van másik bandája, vagy szóló projektje, gondoltam, hogy a Kaizers Orchestra énekese sem kivétel ezalól, és mikor megbizonyosodtam róla, hogy rendelkezik legalább egy önálló lemezzel, habzó szájjal és rángatózó arcizmokkal indítottam utána hajtóvadászatot. Ezután kellett arról értesülnöm, hogy ez bizony nem az a Janove Ottesen, aki teljesen szétújította a norvég indie-t, viszont egy sokkal érzékenyebb, popperebb fiatalember. Én csak hálás vagyok neki, hogy ezt a gitárpop-ot egy saját, nem is olyan sikeres albumra tartogatta.

  A gitárpop nem egy összetett műfaj, akár akusztikus pop-nak is nevezhetném, de gondolom, mindegy. A Kaizers legutóbbi lemezén is azt nem kedveltem, hogy túl popos volt, túl langyi az előző anyagokhoz képest, ezért van az, hogy ez sem különösebben jön be, ráadásul Ottesen végig angolul énekel, ezzel az elképesztően borzasztó akcentusával.  

  Vannak persze a dallamilag erősebb dalok, amik mégiscsak belemásznak az ember tudatalattijába, és ott kísértik napokig (már kezdtem unni, hogy a Go Tell Her-re keltem vagy egy hétig, pedig előtte egy hónapig nem hallgattam, de ilyen például a Black and White Movie is). 

  Azt mondanám összegzésként, hogy én végig az ilyen számok alatt, hogy Forget About Me, Neighbour Boy, vagy Garbage Man, egy kicsit egy Juno 2 soundtrack-ben éreztem magam.  

  Janove Ottesen persze még mindig egy zseni amiatt, amiket a Kaizers-zel művel, de a szóló projektje inkább maradjon csak egy egyalbumos csoda.

10/7, mert műfajában egy igazán kellemes, elmélázó, érzelmes album, és mert nagyon kedves vagyok.
A Go Tell Her, a Neighbour Boy, meg a Black and White Movie pedig mindenféleképpen tökéletes reprezentációja annak, ami általában ez a lemezen folyik.

Read Users' Comments ( 2 )