30 Seconds To Mars - This Is War (2009) *vol.2.*

Az én nővérem írt már az albumról, >>itt<< nézitek meg, ha úgy kívánjátok. Egy dolog biztos, az én véleményem fényévekre áll az övétől.

  Sosem voltam éppen egy 30STM rajongó, odáig, hogy a dobosért megveszek, meg A Beautiful Lie bejött nagyon, self-titled kevésbé. Sőt. 200... 2005 ősze-tele felé, mikor tesóm mutatta a dalaikat, egyenesen ellenük voltam, de hát na. Jared Leto-nak nagyon jó hangja van, az együttes felállásáról is csak odáig tudok, hogy Matt kilépett, aztán most új gyerek van, de itt kifújt, nem is nagyon ez érdekel.

  Az első, 2002-es self-titled album szerintem eléggé vegyes, és bennem mindig is olyan érzést keltett, mintha az űűűrben lebegnék, kicsit futurisztikus, kicsit sötét, kicsit nyomasztó. A második lemez ezzel szemben a jelenben "játszódik", kevésbé alkot egységet, kicsit szétesik, kis jóindulat kell hozzá, hogy az ember megszeresse (nekem sok kellett, de megvan), a mostani album, a This Is War pedig nekem olyan múltat idéző anyagnak tűnik.

  Persze, nekem minden háborúról a múlt jut eszembe, a jó öreg, klasszikus, páncélos, menetelősdobos háborús korszakok. Legyen is mindegy. Jared Leto hagyja abba a dohányzást, és akkor nagyon jó lesz, mert egyértelműen lehet hallani, hogy reked (vagy öregszik). megj.: Jóóó, nem dohányzik, elnézést. Hallod, BOCSÁNAT!! x] Ami engem még zavart, az a kórus. El lehet lőni egy dalban, el lehet lőni két dalban egy albumon belül, de hogy már nem is számolom, hányadszorra hallom, az kicsit azért zavaró. Nekem.
  Sok dallambeli hasonlóság van a régebbi albumok és a mostani között, nekem a Closer To The Edge-ről, meg asszem a This Is War-ról jutott eszembe a From Yesterday, kísértetiesen hasonlítanak egyes részek. De aztán még ott van az is, hogy a Hurricane c. daltól bejön valami idegesítő szintetizátoros effekt, ami egyáltalán nem hiányzik oda.

  Dallamilag nekem csak néhány dal olyan fülbarátabb, a Night Of The Hunter, vagy a This Is War, a nagy része viszont ismét szétesik. Aztán még köszöntsük kedvenc vesszőparipámat, a hosszú-rövid számokat, ezzel az albummal tulajdonképpen megbontották a rendszert, a rövid, de élvezhető számokat részesítettem mindig előnyben a nehéz, vontatott, hosszú dalokkal szemben. Ez a lemez két dologra remek példa: A rövid és könnyen hallgathatónak induló dalok nem mindig jók, (100 Suns, wtf?), másodszorra nem mindig bontják két, esetleg több részre úgy az albumot, ahogy az tervezve van.
  Kicsit kiszámíthatónak is tartom a dalokat, Search And Destroy például.

A végefelé nekem már egyenesen nem tetszik az album (mert idáig igen, még volt remény), kicsit olyan elhúzott, keménykedős dolognak tűnik, csak nem sikerül.
  ÖSSZESSÉGÉBEN csalódtam, mert tesó review-ja után jobbra számítottam. Nem dőlök úgy a kardomba, mint ha a OneRepublic szúrta volna el az új lemezt, de nem is vagyok boldog. Ez az album nekem olyan volt, mint amikor volt az a korcsolyázó, és a gálán direkt elszúrta a nagy és szép ugrásokat. Tetszenek emlékezni? Nem? Mindegy is. Szóval mint ha ez ilyen betervezett lett volna, de sajnos félresikerült. Jared Leto és kis csapata szerintem ezúttal túl nagy fába vágták a fejszéjüket, ami aztán csúnyán bele is tört.

10/4. Azértízpernégy, mert négy dal tetszett jobban a lemezről. Majd ha verni kezdtek meg fojtogatni, a jobb karomra vigyázzatok, a minap meghúzódott >.<