Éppen megelégeltem az újoncokat, meg a sok szart, amit összehordanak, úgyhogy egy lassan HÚSZ éve a pályán lévő együttessel folytatnám és minden valószínűséggel fejezném is be a mai review-özönt.
Az Ours 1990-ben alakult, egyetlen állandó tagja az énekes, James Gnecco, aki egyáltalán nem bánja, hogy évente cserélődnek mellette a tagok. Jimmy (ha hívhatom így) nem mellesleg amerikai, és hangja - amellett, hogy elég vékonka -, még nagyon stabil és erőteljes is, és műfaját leginkább az alternatív jellemezi. Aki a Sometimes klipjével kezdené az ismerkedést (mint én), az tegye csak bátran, az együttes második albumának gyöngyszeme, s habár sok kivetnivalót hagy maga után, el is mond nagyjából mindent a banda/az album stílusáról.
Szóval amit a Sometimes nekem mondott, az kimerült abban, hogy mélyenszántó szövegek, darker stílus, erőteljes fellépés és felejthetetlen hang.
A basszus, az elektromos gitár és az akkusztikus gitár olyan dalokhoz ad egyedi hangulatot, mint a Here Is The Light vagy a Bleed, de például negatívum, hogy Jimmy nem úgy tűnik, mint aki a közeljövőben jóra fogja használni a hangját. Azt a hangját, amivel sikoltozhatna, ordibálhatna (habár ez néha megtörténik, lásd Sometimes), kinyomhatná a magas C-t, vagy szíveket törhetne darabokra (Medication-nel és Here Is The Light-tal mondjuk az enyémet sikerült neki), ez az, ami sokat vesz el a hangulatból, mikor az ember érzi, hogy ez a srác tud többet is, és már majdnem hangosan rimánkodik, hogy "gyerünk, gyerünk, csak egy kicsit többeeeet", és akkor vége a dalnak.
Kiábrándító.
De még mindig minőségi alternatív rock-ról van szó, és ha szabad megjegyeznem, ez elég nagy ritkaság. Mármint nem sétál velem szembe ez a banda sem, keresgélni kell, de ha megvan, az nagyon jó. Kicsit olyan Embrace és Shinedown egybegyúrva...
Az Ours attól az, ami, hogy nem spilázza túl a dolgokat. Max három gitár, dob, énekes, nyomás. Az egyszerűség gyönyörködtet, hiába.
ÖSSZESSÉGÉBEN a nap eddigi legnagyobb pozitívuma, és kellemes csalódása volt ez a banda, Moonlit Sailor-ba is hogy beleszaladtam a minap, pedig ígéretes volt nagyon, ahogy az Ours is, itt viszont negyvenhét hasznosan eltöltött percről beszélünk, és arról, hogy az alterrock él és virul, csak a felszín alatt bújik meg.
10/8, hallgassatok Sometimes-t, Drowning-ot, Dancing Alone-t (hajjaj, de hallgassátok ám), meg Here Is The Light-ot, ezek mind az album krémjei. Meg Bleed-et. Hallgassatok Bleed-et.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése