Az ötlet, miszerint hallgassak Wintersleep-et, egy olyan barátomtól jött, aki Iron Maiden-t, Foo Fighters-t és Joss Stone-t hallgat, szóval halvány elképzelésem sem volt, mire számítsak, de végülis nem rossz.
Az észak-kanadai indie banda 2001-ben alakult és azóta is Kanada egyik legjobb indie bandájának számítanak, akik leginkább az élőben adott fergeteges koncertjeikről híresek. A tavalyi év során az Editors-nak nyitottak mindenféle gigeken, és habár az új album munkálatai folyamatban vannak, nincs még megerősített kiadási dátum.
A banda legutóbbi albumukkal egy díjat is bezsebelt a Juno Awards-on, mint legjobb új zenekar.
A banda legutóbbi albumukkal egy díjat is bezsebelt a Juno Awards-on, mint legjobb új zenekar.
A műfajon nem kell sokat lovagolni, gyakorlatilag indie rock némi folkos, country-s beütéssel az akusztikus gitárok terén (Weighty Ghost pl), ehhez besegít Paul Murphy tiszta, élvezhető, dallamos hangszíne és a háttérvokál népies egyszerűsége.
Az ének és az instrumentális részeket nem dalokon belül, inkább dalok között szeparálja el, vannak például a jobban hangszercentrikus dalok (Murderer, Drunk On Aluminium, ezek egy alapra épülnek, keveset variálnak benne), melyekben lehet hallani, hogy az ének csak hangulatkeltésnek van, a dal a hangszerekre összpontosul, és vannak a hangszerelésileg gyengébb, de vokálban erősebb, élesebb track-ek, mint például a már említett Weighty Ghost, Search Party (személyes kedvencem) és az Astronaut.
A Wintersleep tehetséges gitárosától Tim D'eon-játékától kapja a líraibb számoknál a melankólikus, öngyilkos hangulatot, de a tempósabb daloknál jól jön, hogy szinte minden tag több hangszeren is zseniként funkcionál, például volt három billentyűs, négy gitáros és két basszeres, míg Jud Haynes el nem hagyta a bandát.
A lemez kilenc track-et tartalmaz és két bónusz dalt is, amire nagy valószínűség szerint az album végének gyengesége miatt volt szükség, hiába energikus dal az Oblivion például, hozzá már nem tesz a lemezhez, inkább kezdi lebontani a kezdeti vegyes, édeskeserű hangulatot, amit a műfajok kevertsége épített fel.
Jaigen, még a bonus track-ek, a The Kids Are Ultra-Violet és az Early In The Morning is az album sokoldalúságát fokozzák némi jazz-hatással a dobok részéről, folytatódik az andalító ének (kicsit Simon Neil-re emlékeztet Murphy hangja).
Ahhoz képest, ahogy anno hozzááltam az együtteshez még valamikor novemberben (akkor csúnyán megbukott), most nagyon tetszett, nem lesznek kedvencek, de kár lenne értük, ha érdeklődés híján abbahagynák a zenét, még az is megeshet, hogy a többi lemezüket megnézem, nálam ez 10/7-et jelent.
Amit mindenféleképpen hallgassatok meg, az az Archaeologists, egyik leg"közérthetőbb" szám a lemezen.
Amit mindenféleképpen hallgassatok meg, az az Archaeologists, egyik leg"közérthetőbb" szám a lemezen.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése