Tavaly nyáron Németországban voltam, és az ottani rádión hallottam egy nagyon jó számot. Meg is jegyeztem magamnak, meg az énekes hangját is tároltam a memóriámban, aztán arra lettem figyelmes, hogy ugyanaz a rádió még két másik dalt is játszik ettől az együttestől. És mind megtetszett, így ismertem meg a Reamonn nevezetű rockbandát. Ír énekesük van Rea Garvey személyében, de maga az együttes német színekben fut, angol nyelvű dalokkal. 5 stúdió- és egy live-albummal jelentkeztek eddig, szóval le a kalappal, én ezek közül most a legújabbat mutatnám be.
Engem már a kislemezekkel megfogtak (mellesleg erről a korongról 5(!)-öt adtak ki), de szinte akármelyikből lehetett volna single, annyira jó dalokról van itt szó. Garvey hangja igazán karakteres és erős, remekül hozza a lendületesebb dalokat és a líraibb nótákat egyaránt.
De jöjjenek is a számok:
Az első élményem valójában egy másik albumukról származik, szóval a második daluk, amelytől szó szerint padlót fogtam, az a "Moments like this" volt. Erőteljes dobszólós indítás, majd bekapcsolódik a gitár, és onnantól kezdve pörgés ezerrel, és valami hihetetlenül jó érzés az énekessel együtt ordítani a refrént (úgy az igazi, ha közben autópályán száguldozol és lobog a hajad a szélben :D). Mai napig max. hangerővel hallgatom, ütős tényleg, erre szívesen ugrálnék élőben is, az biztos. Hasonlóan jó, bár nem ilyen erőteljes számok még a "Set of keys", a "Broken" és az "It's over now".
Aztán vannak kicsit lightosabb számok is persze. A "Million miles" eleje valamiért egy lassú country számra emlékeztet, de aztán meggyőz, hogy csak rosszul hallottam, és szó sincs ilyen hangzásról. Ez egy szép ballada magával ragadó szöveggel, melyhez odasompolyog valamiféle fájdalmas hangulat is egyben, de ettől lesz teljes a dal. A "Through the eyes of a child" egy kellemes szám, mely észrevétlenül mászik bele az ember fejébe, de aztán valahogy ott is ragad, - nem csoda, hogy ezt is sokat hallottam a rádióban. A "Goodbyes" pedig azért kapja a pluszpontot, mert egész sokat használják benne azt a szép zongorát, na meg maga a szám is igazán hangulatos. A "Free like a bird" jól igazodik a címéhez, mert ezt meg tényleg olyankor jó hallgatni, mikor szabadnak érzed magad, minden gondtól mentesen, akkor hadd szóljon. Az "Aeroplane" kicsit fura szám: pattogós zongora az elején, csak a dob kapcsolódik be mellé, majd a végére egy teljesen más stílusú szám kerekedik ki az egészből, mikor jönnek a gitárok is - de kell egy ilyen különc is.
Csak két dal, a "Serenade me" és a "Broken stone" az, amelyek nem hagytak bennem mély nyomot, bár utóbbinak emlékszem a refrénjére, de valamiért mégse tetszik, túl borongósnak tartom, mélyen szól minden, de biztos van, akinek ez tetszik.
Így a végére tartogattam még két számot, hogy ne a negatívumokkal zárjak. Van itt nekünk egy "Faith", amelyre azt a szót tudnám használni, hogy monumentális. Talán az indítás miatt, amely mintha egy szimfonikus zenekart idézne, aztán meg szinte Nightwish-ként folytatják, és akkor még a vonósok is beleszólnak ebbe a számba. Jó keverék lett, kellett egy ilyen sötétebb hangulatú dal is a lemezre. És utolsóként emelném ki az abszolút kedvencemet, az "Open skies"-t, mely hasonlóan monumentális, mint az imént említett "Faith", de valahogy közelebb áll hozzám a zongora és a szöveg miatt, a dallama pedig elementális módon sodort magával. Ezért álljon is itt ajánlatként:
Engem már a kislemezekkel megfogtak (mellesleg erről a korongról 5(!)-öt adtak ki), de szinte akármelyikből lehetett volna single, annyira jó dalokról van itt szó. Garvey hangja igazán karakteres és erős, remekül hozza a lendületesebb dalokat és a líraibb nótákat egyaránt.De jöjjenek is a számok:
Az első élményem valójában egy másik albumukról származik, szóval a második daluk, amelytől szó szerint padlót fogtam, az a "Moments like this" volt. Erőteljes dobszólós indítás, majd bekapcsolódik a gitár, és onnantól kezdve pörgés ezerrel, és valami hihetetlenül jó érzés az énekessel együtt ordítani a refrént (úgy az igazi, ha közben autópályán száguldozol és lobog a hajad a szélben :D). Mai napig max. hangerővel hallgatom, ütős tényleg, erre szívesen ugrálnék élőben is, az biztos. Hasonlóan jó, bár nem ilyen erőteljes számok még a "Set of keys", a "Broken" és az "It's over now".
Aztán vannak kicsit lightosabb számok is persze. A "Million miles" eleje valamiért egy lassú country számra emlékeztet, de aztán meggyőz, hogy csak rosszul hallottam, és szó sincs ilyen hangzásról. Ez egy szép ballada magával ragadó szöveggel, melyhez odasompolyog valamiféle fájdalmas hangulat is egyben, de ettől lesz teljes a dal. A "Through the eyes of a child" egy kellemes szám, mely észrevétlenül mászik bele az ember fejébe, de aztán valahogy ott is ragad, - nem csoda, hogy ezt is sokat hallottam a rádióban. A "Goodbyes" pedig azért kapja a pluszpontot, mert egész sokat használják benne azt a szép zongorát, na meg maga a szám is igazán hangulatos. A "Free like a bird" jól igazodik a címéhez, mert ezt meg tényleg olyankor jó hallgatni, mikor szabadnak érzed magad, minden gondtól mentesen, akkor hadd szóljon. Az "Aeroplane" kicsit fura szám: pattogós zongora az elején, csak a dob kapcsolódik be mellé, majd a végére egy teljesen más stílusú szám kerekedik ki az egészből, mikor jönnek a gitárok is - de kell egy ilyen különc is.
Csak két dal, a "Serenade me" és a "Broken stone" az, amelyek nem hagytak bennem mély nyomot, bár utóbbinak emlékszem a refrénjére, de valamiért mégse tetszik, túl borongósnak tartom, mélyen szól minden, de biztos van, akinek ez tetszik.
Így a végére tartogattam még két számot, hogy ne a negatívumokkal zárjak. Van itt nekünk egy "Faith", amelyre azt a szót tudnám használni, hogy monumentális. Talán az indítás miatt, amely mintha egy szimfonikus zenekart idézne, aztán meg szinte Nightwish-ként folytatják, és akkor még a vonósok is beleszólnak ebbe a számba. Jó keverék lett, kellett egy ilyen sötétebb hangulatú dal is a lemezre. És utolsóként emelném ki az abszolút kedvencemet, az "Open skies"-t, mely hasonlóan monumentális, mint az imént említett "Faith", de valahogy közelebb áll hozzám a zongora és a szöveg miatt, a dallama pedig elementális módon sodort magával. Ezért álljon is itt ajánlatként:
Összegezve: 10/9, csak azért nem max. pontszám, mert két dallal nem vagyok megelégedve. Ennyit a finnyás ízlésemről, egyébként ez egy nagyon jó album, és igyekszem majd sort keríteni a korábbi lemezekre is.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése