Egész úton idefelé azon gondolkodám, hogy valami olyan albumot kéne elővenni, amit ismerek és szeretek is, meg nem is olyan új, mivel épp most száguldozik lefelé az internet szupersztrádáján vagy egy tucat 2010-es album, hamarosan azokról is várható review, de most inkább régebbre tekintgetnék a már ismert bandák életében.
/nagyon tetszik ez a kerettelen, rajzolt hatás, de elég fantáziátlan a cím elhelyezése.../
Mivel a 2009-es, Life Starts Now albumukat agyonnyomattuk itt a blogban (első single, videóklip, vagy két elemzés, és borítók), az ember azt hihetné, hogy milyen jó lett (nem rossz amúgy), de közel sem a legjobb, a legjobb persze a One-X, amiről majd ír valaki, DE most én a debütáló, self-titled lemezüket gondoltam ki elemzésre.
A banda a kezdetek kezdetén, '95-ben elég viharos körülmények körülmények közt alakult meg, hiszen három évvel azelőtt más névvel, és kis mértékben különböző felállással már összeálltak, azonban mivel három évig semmit nem csináltak, kicsit feloszlottak. Ezután nyolc évvel összegyűjtötték férfiasságukat, és kiadtak egy viszonylag elfogadható alternatív rock albumot. Vagy mit. Részemről inkább alternatív metálnak nevezném, kifejezőbb.
Célközönsége: A tinilányok. Sajnos. Ez elég könnyen megmondható. A tinirocktól eltérő, kicsit "hard rock"-osabb hangszereléssel, de szövegileg a tinédzserkori problémákig behatárolt anyag került ki az Adam Gontier vezette csapat kezéből, amit aztán az énekes életében egy borús időszak követett, ennek köszönhető a One-X fájdalmas zsenialitása (2006). De itt persze nem erről van szó, itt egyedül Gontier kicsit tapasztalatlan, de mégis erőteljes éneke húzza fel a pontszámot, na meg az olyan később legendássá vált dalok, mint a Home, az I Hate Everything About You, a Wake Up és a Just Like You.
Lassabb számot nem is nagyon lehet találni a lemezen, de aljasat (Born Like This), ijesztő gitárost (Scared), dobban erőset (Let You Down), és vokálban verhetetlent (Drown) már bőségesebben.
Az még előnyére írható a bandának, hogy élőben is hatalmas show-t csinálnak (2008-as Live at The Palace), nem csak pózerkednek, hogy milyen keménycsávók, hanem közben rockslágereket írnak folyamatosan, amiket mindig több és több szenvedéllyel adnak elő.
Nekem ez egy 10/8-ra bőven elég.
Nekem ez egy 10/8-ra bőven elég.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése