Elméletben már ismertem őket (Foo Fighters Top10-ek a VH1-en, Storytellers, All My Life, stb...) mielőtt egész albumot hallgattam volna tőlük, gyakorlatilag még fogalmam sem volt arról, milyen jók ők. Sem arról, hogy milyen régóta vannak már a pályán.
És habár az együttes most egy ideig hiatus-on van, míg mindenki a saját kis bandáját ápolgatja, nem hagytak minket egyedül, a (Greatest Hits előtti) legutolsó lemezük például egy nagyon szépen összerakott, okos lemez. Az első három dal már olyan erősen indítja el a tudatalatti headbang-et, hogy azt tanítani kéne. Először. Másodszor: Dave Grohl-t megáldotta az ég egy nagyon pasis, rekedt rocksztáros hanggal, amivel tulajdonképpen azt csinál, amit akar, és az első három dal alatt meg is tapasztalhatjuk, hogy ő ordítozhat, sikoltozhat, vagy csak simán énekelhet is, az mind jól áll neki.
A Long Road To Ruin töri meg először ezt a nagyonkeménycsávó hangulatot, nekem olyan kilencvenes évek-beli rock hangulatom lett tőle (bár ebben a videóklip is segített). És habár a stílus ingadozónak is mondható (nem vészesen), megmarad végig a grunge, a hard és az alternatív rock keretein belül.
Az olyan light-osnak induló dalokat is fel tudták turbózni az albumon, mint a Come Alive, de a lassú számoknak sem kell szégyenkezniük, személyes kedvencem például a Stranger Things Have Happened, amit speciel két szál gitár kísér.
S most ha már így kitértünk a gitárokra, nagyon jó példa a Foo Fighters sokoldalúságára a The Ballad of The Beaconsfield Miners, ami egy instrumentális/akusztikus dal szintén csak gitárokkal.
Viszont azt nem tudom eldönteni, mihez kezdjek a ténnyel, miszerint a fent említett Stranger Things...-en kívül egy lassabb szám sem nyerte el különösebben a tetszésemet. (itt jön be az is, hogy okos az album, mivel a végére hagyták az összes tingli-tangli számot (Statues wtf, Home). Ez nem tudom, mitől van, Walking After You-n kívül még egy nagyonlangyi számuk sem tetszett, ezúttal is így vagyok vele.
Végezetül még annyit, hogy a Foo Fighters szerintem nem annyira szövegcentrikus, sőt!, s még dallamcentrikusnak sem lehetne mondani (ezen a lemezen), de talán ez a szövegekben lévő egyszerűség az, ami szerethetővé és barátságossá teszi őket. Azért remélem, visszatérnek ők hamarosan. Menekülnek előlem a bandák. Előbb a Starsailor, Maxïmo Park, most ők...
Jaigen, az album, szerintem nagyon jó, nagyon rock, jól esik hallgatni, tehetséges rockzenészek ők. 10/8
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése