Shinedown - Us and Them (2005)

Éppen "keressük meg az azonos című dalokat különféle együttesektől"-öset játszottam, mikor ráakadtam a médiatáram egy rejtett zugában a floridai együttes második albumára, és belehallgatván rájöttem, hogy én ezt mennyire szeretem. Íme kicsit részletesebben:

/és megint, egy jó kis borító, habár a frászt hozza rám valamiért >.

 

Az elsőre tucatrock-nak hangozható Shinedown 2002 óta van a pályán, azóta három albumot jelentettek meg, aktívan turnéznak (persze csak Amerikában, nehogy én is boldog legyek), legnagyobb sikerüket a 2008-as Sound of Madness-szel érték el, azonban az út, amin végig kellett menniük, hogy végül egy jó kis hard-rock anyaggal álljanak elő, nem volt akadálymentes.

  Egy középszerű debütáló album (Leave a Whisper) után kicsit bátrabban kezdték használni magukat minden hangszeren, előtérbe kerültek a gitárok, az önálló riffek, és az éneket követő dallamok is (Trade Yourself In), és habár Brent Smith hangja mindig meghatározó volt, a 2004-es albumon felvett fölösleges háttérvokált, ami csak lehúzta Smith hangját hagyták a francba végre.

  Ami még változott a Leave a Whisper-hez képest, az a hangvétel volt, 2004-ben akár még emónak is tag-elhettük volna a zenekart, melankólikus, érfelvágós dallamok, ehhez képest a legnagyobb kontrasztot a Lady So Divine állítja, ami habár igen hosszú, és nehezen emészthető, gyöngyszeme az albumnak olyan tekintetben, hogy merészebben játszanak a gitár- és dobtémákkal, és szakítanak a megszokott vers-kórus-vers-kórus-bridge-kórus-kórusegyfélhanggalfeljebb sémával.

  Még különlegesség az albumon a Shed Some Light, amit szerény személyem először hallott a bandától még régesrégen, itt már bejön az akusztikusság, hegedű, gitárok, nagyon szép, Smith hangja sem semmi, eszméletlen nagy hangterjedelme lehet, ahogy megfigyeltem.

  Amit én még nem kapcsolnék el az albumról, az a Begin Again, másik kedvencem, szövegben az album egyik kincse, Beyond The Sun, akik a Shinedown líraibb oldalát kedvelik, valamint a Save Me és az I Dare You, mint temperamentusosabb dalok.
  Előnyére írható a lemeznek a gyengébb track-ek ellenére (Atmosphere, Yer Majesty), hogy sokkal egységesebb, mint a Leave a Whisper, hiába van azon is jónéhány élvezhetőbb dal, az még nem egészen érzett rá a stílusra, ez már határozottabb anyag.

  Sound of Madness megint más téma, ahhoz képest viszont ez is gyenge, ezért 10/6