Tudom, hogy újabban ritkulnak a posztok (az én irányomból mindenesetre), és ha írok, akkor is csak a Kaizers-ről, de hát az vesse rám az első követ, akinek nem áll bele a lábába a ritmus, ha meghallja őket. (vagy inkább ne is követ, hanem pillecukorkát vagy ilyen puhább dolgokat)
/nemtetszik. Helge feje fölött a kép viszont nem maradhatott le ;)/
Első reakcióim az albummal kapcsolatban gyakorlatilag az "ezmiez?"-nél tovább nem is terjedtek, majd ahogy megismerkedtem az együttes diszkográfiájával, azt kellett észrevennem, hogy nincs itt semmi gáz, nem egyik napról a másikra váltottak stílust, hanem a 2001-es albumtól kezdve folyamatosan tűntek el a folklore elemek a zenéjükből, a Maskineri-re pedig alig egy-két számban lehet csak érezni a régi "Kaizers-életérzés"-t, ami persze szomorú, és lepontoznivaló változás egészen addig, míg rá nem jön az ember, hogy gyakorlatilag semmi baj nincsen ezzel a lemezzel (sem).
Aminek örültem, hogy a "tangó" alap kapott teret ezen az albumon is (Enden av November), a trombitákat sem dobták ki (Bastard sonn), és Janove Ottesen sem vesztette el a hangját (Volvo i Mexico). Az orgona sajnos nem kap annyi szerepet, mint az előző lemezeken, és a pattogósabb gipsy rock-dalokat felváltják a langyosabb, tingli-tanglibb, az észak-európai indie-re jellemző billegős számok (Toxic Blood, Maskineri, 9mm).
Én csak annyit mondhatok, hogy tetszik a lemez, a helyén van minden tekintetben, hangszerelésileg, szövegileg, persze, blaaaa-blaaa, de borzasztóan hiányoznak a Bak et Halleluja, Pa Ditt Skift és Veterans Klage-kaliberű dalok. Plusz infóként még elmondanám, hogy a banda tagjai azt nyilatkozták, hogy márciustól készülő albumukra még nagyobb stílusváltást terveznek, én meg húzogatom a számat, és nem vagyok boldog.
10/6. Kedvenc számom a lemezről: Bastard sonn.
(nekem még működött, ha elromlott, szóljatok, jelszó: rockschuppen)
Forrás: rockschuppen.blogspot.com
(jövő héttől lesz szó más zenakarokról is, csak hagyjátok még, hogy élvezkedjek egy kicsit)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése