Nos erről az együttesről és az első albumukról >>itt<< írtam korábban, most akkor jöjjön a második lemezük, a Contact.
Ez az anyag egészen eltér a "The Invitation"-től. Arra azt mondtam, hogy melankolikus. Ez a hatás persze érződik a "Contact"-en is, de valamiért ez mégis más, a fiúk kicsit pörgősebbek lettek. Na persze ezt ne úgy képzeljük el, hogy akkor óriási dobszólók és gitárzúzás minden mennyiségben, csak az első albumon megszokott TS-hangzáshoz képest lettek egy kicsit élénkebbek. Több a dob és a gitár, viszont ami nagyon elszomorított, hogy a zongorát rettenetesen elhanyagolták. Alig néhány dalban kapott helyet, és inkább felváltották szintivel. Ettől még nem lett rossz album, sőt, egészen tetszik, de bennem végig ott motoszkált valamiféle hiányérzet.
Akkor a számokról:
Azt leszögezném, hogy ezt egy olyan albumnak tartom, amelyről nem igazán lehet kiválasztani kislemezt. Talán ez az oka, hogy csupán két single született végül: az "All the love in your hands" és a "Follow me" kapta meg az esélyt, hogy a világ több Thirteen Sensest hallhasson. De ezek nem igazán "slágerdalok". Az "ATLIYH"-t nem tudom mire vélni, számomra túlságosan elüt a többi daltól, sehova sem illik, elsőre az "ide-oda ugrálás" jutott róla eszembe, és valahogy a refrén se megy a fejembe. A másik maxi, a "Follow me" egész jó, a gitárszólamok igazán dallamosak, bár szerintem Will South hangját itt valami fura hangszín jellemzi, és néhol idegesít, de azért hallgatható. Viszont ezek a kislemezek a nyomába se érnek az "Into the fire"-nek, ahhoz a szinthez képest nagy zuhanás történt.
De mint írtam, azért ez nem egy rossz lemez. A "Call someone" és a "Spirals" kellemesen lendületes dalok, sok gitárral és amolyan "utazáshoz kitűnő háttérzene"-ütemekkel. Az "Animal"-t a gitárszólói miatt kedveltem meg, a "Talking to Sirens"-t pedig a dobok miatt: szeretem az olyan ütemességet, amilyet itt is lehet hallani.
Azért szerencsére visszanyúlnak a korábban megszokott nyugis stílushoz is: az "A lot of silence here", az "Under the sun", a "Spark" és a "Ones&Zeros/You and I (senkit ne rémisszen meg a 9:43-as időtartam, nem ilyen hosszú, csak a két dal között van egy óriási szünet) kiváló példák erre. Végre hallani zongorát, és ismét lehet nyugodtan üldögélve hallgatni ezt a zenét. Mert a kezdeti gyorsabb számok után jó így a végére ez a belassulás.
Ajánlatként íme a Spirals:
Összegezve: 10/7, mert annak ellenére, hogy találtam igazán kellemes számokat ezen az albumon, valahogy nem olyan jók, mint az előzőek. A dalszövegek nem másztak bele a fejembe, csak úgy elhallgatom a cd-t, és bámulok ki a nagyvilágba. Kíváncsi leszek, mit hoznak össze a várhatóan idén megjelenő új lemezükre.
Ez az anyag egészen eltér a "The Invitation"-től. Arra azt mondtam, hogy melankolikus. Ez a hatás persze érződik a "Contact"-en is, de valamiért ez mégis más, a fiúk kicsit pörgősebbek lettek. Na persze ezt ne úgy képzeljük el, hogy akkor óriási dobszólók és gitárzúzás minden mennyiségben, csak az első albumon megszokott TS-hangzáshoz képest lettek egy kicsit élénkebbek. Több a dob és a gitár, viszont ami nagyon elszomorított, hogy a zongorát rettenetesen elhanyagolták. Alig néhány dalban kapott helyet, és inkább felváltották szintivel. Ettől még nem lett rossz album, sőt, egészen tetszik, de bennem végig ott motoszkált valamiféle hiányérzet.
Akkor a számokról:
Azt leszögezném, hogy ezt egy olyan albumnak tartom, amelyről nem igazán lehet kiválasztani kislemezt. Talán ez az oka, hogy csupán két single született végül: az "All the love in your hands" és a "Follow me" kapta meg az esélyt, hogy a világ több Thirteen Sensest hallhasson. De ezek nem igazán "slágerdalok". Az "ATLIYH"-t nem tudom mire vélni, számomra túlságosan elüt a többi daltól, sehova sem illik, elsőre az "ide-oda ugrálás" jutott róla eszembe, és valahogy a refrén se megy a fejembe. A másik maxi, a "Follow me" egész jó, a gitárszólamok igazán dallamosak, bár szerintem Will South hangját itt valami fura hangszín jellemzi, és néhol idegesít, de azért hallgatható. Viszont ezek a kislemezek a nyomába se érnek az "Into the fire"-nek, ahhoz a szinthez képest nagy zuhanás történt.
De mint írtam, azért ez nem egy rossz lemez. A "Call someone" és a "Spirals" kellemesen lendületes dalok, sok gitárral és amolyan "utazáshoz kitűnő háttérzene"-ütemekkel. Az "Animal"-t a gitárszólói miatt kedveltem meg, a "Talking to Sirens"-t pedig a dobok miatt: szeretem az olyan ütemességet, amilyet itt is lehet hallani.
Azért szerencsére visszanyúlnak a korábban megszokott nyugis stílushoz is: az "A lot of silence here", az "Under the sun", a "Spark" és a "Ones&Zeros/You and I (senkit ne rémisszen meg a 9:43-as időtartam, nem ilyen hosszú, csak a két dal között van egy óriási szünet) kiváló példák erre. Végre hallani zongorát, és ismét lehet nyugodtan üldögélve hallgatni ezt a zenét. Mert a kezdeti gyorsabb számok után jó így a végére ez a belassulás.
Ajánlatként íme a Spirals:
Összegezve: 10/7, mert annak ellenére, hogy találtam igazán kellemes számokat ezen az albumon, valahogy nem olyan jók, mint az előzőek. A dalszövegek nem másztak bele a fejembe, csak úgy elhallgatom a cd-t, és bámulok ki a nagyvilágba. Kíváncsi leszek, mit hoznak össze a várhatóan idén megjelenő új lemezükre.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése