A kedvenc zenei produceremet ért támadások és a Shakira által ért csalódások miatt döntöttem úgy, hogy beteszem ezt ide. Én. Mikor a tévében láttam, először nem is tudtam, hogy miről van szó, hiszen az albumon nem találtam ezt a dalt (nem baj, nem hiányzik), és most sem igazán tudom, hová tartozik, de mindegy is.
  A post elején Ryan Tedder-ről beszéltem, akit folyamatosan azzal vádolják, hogy saját magát másolja, ugyanazokat az alapokat használja fel a saját dalaihoz, és az általa másoknak írt dalokhoz, és ha már itt tartunk, Timbaland akkor mit csinál? Szerintem minden zenésznek megvannak a saját elemei, alapjai, amivel dolgozik, ennél a dalnál speciel nem tudtam, hogy Timbaland producelte, mégis volt egy ilyen gyanúm, és igazam is lett.
  Lil Wayne meg nem tud semmit, még rappernek is borzalmas, és több szót nem vesztegetnék rá.
  A klip alapjában véve jó, amilyet egy ilyen dalhoz el lehet képzelni, tánc, táncosok, nagy dübörgő hangszórók, meg Shakira Szabadságszobornak öltözve (wtf).

  Maga a szám nem rossz, kicsit egyhangú, a bridge-et teljesen ki kellett volna belőle hagyni, felesleges és illúzióromboló, nagyjából ezzel rontotta el Shakira az albumát is, minden elfogadható dalt romba döntött.
  10/6



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése