Biztosan álmodom... ezer százalék. Nem mondjátok komolyan, hogy Kijött-A-Lostprophets-Lemeze, amit már több, mint KÉT (2, II, kettő) éve ígérnek nekünk kedvenc wales-i ifjaink? Ez valami vicc lesz, jól mondom?


/én ezt a másik kevésbé jó borítót teszem be, magam sem tudom, melyik a hivatalos/

Figyelem... kedvenc LostProphets albumom a Liberation Transmission, és én a banda azon stílusát szeretem. Ez minden, amit a mentségemre fel tudok hozni.

  Nos, hát nem, az úr 2010. évében világra jött a banda negyedik albuma, ami a The Betrayed címet viselni. Úgy gondoltam, várok már rá elég ideje, hogy én is írjak róla, így íme:
Sok tekintetben igenis rossz. Szövegben nálam csak visszafejlődött, mikor a Where We Belong-ot hallgattam decemberben(?), már láttam, hogy nem alkot nagyot (szövegileg), viszont örültem, hogy nem minden dal lesz olyan, mint az It's not the end of the world, but I can see it from here, hanem legalább egy (az általam igencsak favorizált) Liberation Transmission-t idéző, kedvemre való szám is.
  Az elején nagyon tetszettek a dalok közti átvezetések, jobban oldották meg, mint sokan mások (Ryan Tedder, hogy csak egy példát mondjak), hangszerelésileg sincsen vele problémám, éppen elég minden, a Next Stop, Atro City-től kezd olyan érzésem lenni, hogy a dob eszméletlen sablonos, semmi fantázia nincsen benne. (ennek ellenére a Next Stop, Atro City egy nagyon jó szám maradt, már egy ideje ismerem, nem változtattak rajta sokat, dícsérendő húzás)

  Ian Watkins hangjáról akkor pár szót, ha már említette Helyna is az előző posztban. Szép-szép, sokat fejlődött a Liberation Transmission óta, a torkában mélyebbről képezi a hangokat, ez csak javára vált pl a For He's A Jolly Good Felon c. dalban, de ő sem menne sokra, sokkal hatásosabb a már említett Jamie Oliver (valamint Lee Gaze és Stu Richardson) vérprofi szinten pakolja magát Ian Watkins hangja alá. (És habár ő dobol a lemezen, nekem Ilan Rubin nagyon fog hiányozni, a leglelkesebb dobos, akit valaha láttam)
  Tetszenek még az olyanok, mint az A Better Nothing, gitárban újít be (Lee Gaze, ha még nem említettem volna), ötletes újítás, de például vannak az ilyen bugyuta számok, mint a Streets of Nowhere, amik már súrolják a tinipunk határait (a zongora mondjuk jó ötlet volt).

  A vége már nem tetszik, erejevesztett, ötletvesztett és sablonos, gyerekes és fantáziátlan, egyedül a The Light That Shines Twice As Bright... az, ahol még ellövik a gyerekek a megmaradt ötleteket, mint metál effektek (szerintem nem sikerült). És ha már ott tartunk, hogy mi nem sikerült, szerintem túlságosan igyekeztek, hogy konceptalbum legyen a negyedik stúdióalbumból, és nálam ez a terv csúnyán megbukott. 10/5 ennek ellenére megkapja a "tetszik" címkét is jóindulatom jelképeként.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése