Star One - Victims of the Modern Age (2010)

Kicsit késve eszméltem fel, de nem csalás, nem ámítás, megérkezett, itt van. Október 25-én jelent meg a holland zeneszerző-guru, Arjen Lucassen legújabb lemeze Victims of the Modern Age címmel. A mester ezúttal nem a (látszólag) már befejezett nagyívű űr-odüsszeiáját boncolgatja tovább (Ayreon), s nem is a legutolsó lélekelemző, s a klasszikus progresszív rockot megidéző projektjét folytatja (Guilt Machine), hanem visszanyúlt egészen 2002-be, mikor a hard rock és metál hadszíntér válogatott hangjaival és zenészeivel elkészítette a műfajként és albumcímként is jól funkcionáló Space Metal lemezt a Star One fantázianév alatt.

Most, 8 évvel később itt a folytatás, meghallgathatjunk még egy sor sci-fi film (és egy alkalommal sorozat) zenei feldolgozását, átgondolását, újrateremtését. 

A Victims of the Modern Age komorabb, anti-utopisztikusabb mint elődje, hangzásában sokkal gördülékenyebb, magával ragadóbb és egységesebb. Megalkuvás nélküli metálkorong ez Lucassen mester jól ismert dallamfordulataival, amik azonban mindig tudnak valami újjal is szolgálni. A régi recept jó recept: a korábbi album hangszeres szereplői szép számmal megjelennek itt is (többek között a doboknál újra Ed Warby, a szólógitárnál pedig megint Gary Wehrkamp), valamint énekeseink is visszatértek (a bónusz cd-n pedig más vendégénekesek is).

A drámaiságot a hihetetlen hangú Dan Swanö /Nightingale/, az erőt és az akaratot Russell Allen /Symphony X/ képviseli, a két mély hang ellensúlyaként Damian Wilson /Threshold/ a harmadik férfiénekes, aki szokásos szenvedélyével kelti életre a történeteket. A női oldalon Floor Jansen /After Forever/ áll egyedül, de cseppet sem mondhatnánk, hogy elbújik a sok férfi mögött. És persze egyetlen Arjen Lucassen-mű sem lenne teljes anélkül, hogy a mester is ne énekelne fel legalább egy pár sort, a bónusz lemezen meghallgathatjuk ezt is (Lastday).

Míg a Space Metal afféle játékos kísérletnek számított (legalábbis nálam), s csak az éppen szükséges mértékig vette komolyan magát, itt már abból kiindulva is sokkal borúsabb és drámaibb a légkör, hogy alapvetően antiutópiákat dolgoztak fel: pusztulásról és az emberiség végéről szóló történeteket. A teljesség igénye nélkül itt sorakozik például a Mátrix (Digital rain), a Mechanikus narancs (Victim of the Modern Age), a Majmok bolygója (Human See, Human Do) és a Szárnyas fejvadász (It All Ends Here), a bónusz korongon pedig a közelmúlt egyik filmje, Az út, valamint az 1984 is. Erőteljesebb érzelmek, erőteljesebb hangzás, de ahogy megszokhattuk, marad hely a szólóknak, a virtuozitásnak is, Lucassen pedig saját elmondása szerint a tökéletes gitárhangot keresgette - maradjunk annyiban, hogy közel jár már nagyon. Történetvezető dalszövegírását pedig csak dicsérni tudom, ahogy eddig mindig.

Akinek ismerős a Star One-világ, egy-két hallgatás után ráérezhet az album ízére, másoknak talán sok lehet előszörre megtalálni a zúzás mögött a dallamokat, de nem ajánlom senkinek, hogy feladja. Ebben a műfajban, ebben a témakörben kétlem, hogy összetettebb, nagyszabásúbb, jobban sikerült művet találhatnánk. Sci-fi kedvelőknek is különösen ajánlott, ugyan nem ismerem az összes filmet, melyet feldolgoztak, úgy érzem, egyik-másik szám tökéletesen megragadta azt, amit meg kellett ragadnia.

10/9

Ajánlatként a címadó dal következzék, a híres-hírhedt Mechanikus narancs című film (és könyv) alapján.