10. Jónsi: Animal Arithmetic
Számomra rendkívül fura ez a dal, vagyis inkább a kaotikus szó a legjobb rá, de mégis igazán addiktív tud lenni egy idő után. Jónsi összes számát idevehetném, hiszen sikerült valami újat mutatnia sajátos stílusával, ezért itt a helye.
9. Arcade Fire: The Suburbs
Érdekesnek találom az Arcade Fire zenevilágát, bár még sokat kell ismerkednem velük az átfogóbb képhez. Tőlük is több olyan számot tudnék mondani, ami beférne ebbe a kategóriába, de itt és most a "The Suburbs"-ra esett a választásom.
8. Tinie Tempah: Pass it out
A drum 'n' bass alapokkal bíró dalt a Step up 3D-ben hallottam, és ez a monoton elektronikus bázissal bíró szám a végső felpörgéssel valahogy csak belemászott a fejembe, teljes jogú tagjává válva ezzel az alternatív listának.
7. Does it offend you, yeah?: We are rockstars
Közös történetünk akkor kezdődött, amikor a negyedik Fast&Furious-rész előzetesében meghallottam a DIOYY fenti számát. Az együttes albuma egyáltalán nem fogott meg, de ez a szám eltalált, és talán az is közrejátszott benne, hogy hangulata tökéletesen passzolt a tuningolt kocsik és az illegális versenyek világát felvonultató trailerhez, és ezek a képek rémlettek fel bennem, akárhányszor meghallottam a "We are rockstars"-t.
6. Janelle Monáe: Cold war
Számos helyen olvastam, hogy a kritikusok az egekig magasztalják az amerikai hölgy albumát, így én is megnéztem, mit tud. A lemez első feléig jutottam, és aláírom, hogy sokféle stílust kever, de engem nem győzött meg sem a hangi adottságaival, sem a számaival. A "Cold war" azonban dallamos sláger,hamar befészkelte magát a tudatomba, úgyhogy erre a listára felfér.
5. Kaizers Orchestra: Hjerteknuser
Amit a norvég folkegyüttes képvisel, az fényévekre van az általam hallgatott zenéktől, de néhány számukkal azért utat találtak hozzám. Így történt ez a 2011-ben érkező Violeta Violeta munkacímet viselő albumról érkező "Hjerteknuser" esetében is, amely elsőre nem, még másodszorra sem, de aztán a harmadik hallgatás után már nagyon is megtetszett.
4. Ólafur Arnalds: Tunglið
A zongora és az elektronika keverésének érdekes, ugyanakkor megnyugtató egyvelegét képviselő dal első hallásra megragadott. Először nem gondoltam rá alternatívként, de igazából ráfér erre a listára, mert Ólafurnak az experimental stílusban való kevergése számomra újdonságként hatott, nem szoktam hozzá a zongora ilyen szintű kihasználására és alkalmazására. De mindenképpen pozitív élményekkel gazdagodtam.
3. Daft Punk: Tron Legacy End Titles
Maga a Tron hatalmas csalódás volt, de zeneileg elképesztően passzolt a számítógépes világ a Daft Punk szerzeményeivel A legnagyobb hatást a stáblista elején hallható szám váltotta ki, magam sem tudom, miként, mivel túl nagy változatosság nincs az elektronikus alapban, de mégis ez jött be most.
2. Dj. Frank E feat. Dada Life & Tiësto: Squeeze it
Talán ez az egyik legdurvább stílusbeli elkalandozásom, elég csak megnézni a neveket. Ezt a számot a Step up 3D előzetesében hallottam, és annyira jól feküdt a street dance műfajához, hogy a fejembe ékelődött a kettő párosa. A trailerben tíz másodperc alatt lekötött, és az egész szám is bejött a maga kemény electrohatásaival, pedig aztán tényleg nem hallgatok ilyesmit. Épp ezért van itt a helye.
1. iamamiwhoami: 20101104 (How it goes)
Helyna alaposan beleesett ebbe a formációba, így én is kíváncsi lettem, mit szerethet ilyen lelkesedéssel. Ez a szám olyan depressziós, ám mégis különleges és egyedi atmoszférát teremt maga körül, hogy azt az élményt nehéz szavakba önteni. Egyértelműen viszi az első helyezést.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése