A férfi-női előadók versenyéből egyértelműen a hímnemű egyedek mellett teszem le a voksom, olyanannyira, hogy én idén nem is tudok legjobb énekesnőkről írni, mert még ötöt sem találtam belőlük, akiket díjazni tudnék. Sajnos ez van, a fülem nincs túl jó barátságban a hölgyekkel, de akkor jöjjön 15 tökös férfihang ebből az évből (és egy-egy ajánlott dal hozzájuk a nevükre kattintva).

15. Michael Bublé

Vele még ismerkednem kell, meg is fogadom, hogy 2011-ben mindenképpen előkapom az albumait, mert a "Hollywood"-dal bebizonyította számomra, hogy hangban ott van, és már csak emiatt is képes volt besuhanni erre a listára.

14. Secondhand Serenade

E név alatt valójában John Vesely tevékenykedik, és nemcsak az éneket, hanem a gitárt és a zongorát is ő viszi. Ő is a magas hanggal megáldott előadók közé tartozik, bár alkalmanként sajnos a kevésbé elviselhetők közé csúszik be, mert be kell vallanom, hogy huzamosabb hallgatózás után már enyhén irritáló Vesely hangszíne. De ettől függetlenül értékelem a munkásságát, az előző és az idei albuma is tartalmaz olyan zongoracentrikus slágereket, amelyeket mind a mai napig szívesen bányászok elő zenelejátszóm mélyéről.

13. Paul Banks

Bár blogíró kolléganőim Julian Plentiként emlegetik, én mégis előkapom a művészneve mögül azt a Paul Bankset, aki bizonyos szinten mind az Interpollal, mind szólóprojektjével elkapta lelkem egy részét. Megvan az egyediség a hangjában, bármikor kerüljön a fülem elé, mindig borzongva hallgatom. És mivel idén az Interpol új lemezének kapcsán aktuális, megérdemli a helyet a legjobb férfi előadók között.

12. Aiden Grimshaw

Az X Factor-beli "Mad world"-feldolgozásával egyből feltornázta magát erre a listára, hatalmas szívfájdalom és érthetetlenség, miért esett ki a versenyből olyan korán. Kesernyés, különleges hangszínét bárhol felismerném, és elszáll az agyam attól, hogy még húszéves sincs, aztán meg mit művelt a színpadon. Erősen ajánlom a brit kiadóknak, hogy karolják fel, mert Aiden hangja egész egyszerűen kell a zenei életbe, és nagyon sürgősen lehetőséget kéne adni neki a szárnypróbálgatásra.

11. Ólafur Arnalds

Újoncként is neveztem, és természetesen a férfiak között is bérelt helye van idén az izlandi tehetségnek. Ólafur Arnalds szintén a pimaszul fiatal előadók közé tartozik, ennek ellenére volt már dobos metálbandában, játszik bendzsón és gitáron is amellett, hogy profi a zongora mögött is. És mellesleg filmzenét is szerez. Dalai a nyugalmas esték tökéletes kellékei tudnak lenni, ha úgy akarjuk, de Ólafurhoz azért kell egyfajta hangulat, és persze idő a számok teljes átéléséhez.

10. Jónsi

Izland másik nagy tehetsége már kapott helyezést pár kategóriában, szóval sok újat nem tudok róla írni. Jövőre mindenképpen meg fogok ismerkedni a Sigur Rósszal, hogy teljes képet kaphassak Jónsiról. Addig is kap egy tizedik helyet az idei évre - legfőképpen a "Tornado" és a csodás hang miatt.

9. James Blunt

A brit fiatalember annak idején a "You're beautiful" című slágerrel robbant be a köztudatba, alkalmanként nyikorgós és néha természetellenesen magas hangját nem lehetett eltéveszteni. Az inkább lassabb dalokkal szereplő énekest sokan elkönyvelték a szomorkás szerelmes balladák közvetítőjének, ám az idei albumával érzésem szerint valami mást hozott. Számait megtöltötte élettel és gyorsabb dallamokkal, és egy meglepően pozitív lemezt készített el, így jár neki a hely a legjobbak között.

8. Alex Band

A The Calling (talán mondhatni ex)énekese idén szólóalbummal jelentkezett, méghozzá egy elég jófélével. Bár a dalok szerelemközpontúsága egy idő után kissé egyhangúvá tette a szövegeket, meg úgy az egész lemeznek a hangulatát, ennek ellenére azért jó kis pop rock nóták születtek, és Alex Band hangja is még mindig jól szól. Jogos a helyezés.

7. Josh Groban

Nem tudnék eleget pukedlizni Josh Groban előtt, annyira lenyűgöző orgánummal bír, de be kell vallanom, hogy nem tudom folyamatosan hallgatni. Minden dala csodálatos, már csak a hang miatt is, de hangulat kell hozzá, hogy őt tudjam berakni a lejátszómba. Kiemelkedő slágerei azonban évtizedekig terítéken lesznek, ez biztos, mert most őszintén: ki tudná elfelejteni a "February song"-ot? Josh Groban egy csoda, akire nem figyel eléggé a világ. Vagyis figyel, de azért több visszhangot érdemelne. Mindenesetre tőlem egy hetedik helyet kap idén.

6. Fran Healy

A Travis énekese idén kijött egy szólólemezzel, amely annyira egyszerű, de mégis imádnivaló lett, hogy az még engem is meglepett. Túl sok hangszer nem szól, Healy hangja sem jár meg űrbéli magasságokat, de elragadó módon alkotja meg a szimpla dallamokat, és az albumot újra meg újra meghallgatva órák tudnak elrepülni anélkül, hogy feltűnne az idő múlása. Ezek a gyengéd számok a beadandó dolgozataim mellett megnyugvást hoztak, és ismét sikerült beleszeretnem Fran Healy hangjába.

5. Mika

Amikor elkezdtem írni a listát, még a 12. helyre szántam ezt az irracionálisan magas hangú pasit. Aztán meghallgattam a "We are golden"-t, és a fejembe tódultak az idei Sziget-koncert emlékképei a fantasztikus koncerthangulattal, a rengeteg együtténekléssel, a hatalmas vidámsággal, az emlékezetes színpadképpel, na meg magával a Jelenséggel, Mikával. Annyira színes és vicces egyéniség, annyira a színpadra és a szórakoztatásra termett személyiség, hogy csak na. És bár igaz , hogy eredetileg a 30STM miatt mentünk a Szigetre, egyértelműen Mika vitte a prímet minden téren, és maradandó élményt okozott nekem, az biztos. Óriási ugrással az ötödik.


4. Bruno Mars

Hirtelen futott be az életembe, és a legtöbb kategóriámba be is férkőzött. Pofás kis albumot tett le az asztalra, mindenhol felfedezték, pályája máris felfelé ível. Róla sem tudok újat mondani a korábbiak után, úgyhogy egy negyedik helyet tudok felajánlani neki.











3. Matt Cardle

Az X Factor-nyertes énekes is felbukkant már több helyen, szóval egyértelmű, hogy itt a helye, és azért kapta ezt az előkelő helyet, mert minél többet hallgatom, annál jobban megkedvelem a különösen kellemes hangjával egyetemben. Matt Cardle-ra érdemes lesz odafigyelni, remélem, olyan lemezt tud majd készíteni, amely meghozza neki a régóta megérdemelt sikert. Bár a "When we collide" című kislemezével már most is szárnyal.







2. James Walsh

Mikához hasonlóan eredetileg ő is hátul kezdte, de aztán meghallgattam az idei szólólemezéről származó "Man on the hill"-t, és ott volt végem. Felsejlett, hogy mennyire imádom Walsh hangját és pihenőre küldött együttesének, a Starsailornak a dalait, arról nem is beszélve, hogy Myspace-es oldalára feltöltött, egymagában felénekelt Starsailor-feldolgozásai óriási remekművek, akár egy szál gitárral, akár egy szál zongorával adja elő azokat. Őstehetség, akit méltatlanul hanyagol a zenevilág, pedig ilyen hang ritkán születik. Kívánom neki, hogy egyszer megkapja a méltó elismerést.


1. Robert Schwartzman

Az utolsó pillanatban esett le, hogy simán behozhatom megérdemelten győzőnek a Rooney énekesét, hiszen nem ült tétlenül a hátsóján 2010-ben. Nyáron érkezett a Rooney Eureka című lemeze, amelyet ugye illett jól agyonreklámozni, így az együttes egy gigamegaóriásturnéra indult Amerikában. A nyári hónapokban majdnem minden nap koncertező fiúk ősszel Németországban szaggatták a gitárokat, és Münchenben volt szerencsém megtapasztalni a Rooney-érzést. Találkozhattam Roberttel, aki hihetetlenül kedves, és egy élményt volt vele beszélgetni. Aztán idén külön projektbe kezdett John Lloyd Taylorral, formációjuk a jr. nevet viseli, és EP-jük már beszerezhető, és ha ez még nem volna elég, alkalomadtán Solobobként hallhatunk róla, amely saját, nagyon retró stílusú szólóprojektjeként funkcionál.




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése