Bombay Bicycle Club - Flaws (2010)

"...if you want your friends to come then bring them all along..."

És most beszélgessünk a tehetséges együttesekről.
  A Bombay Bicycle Club 2005-ben alakult meg, és 2009-es albumukat követően (mely az ír toplistákra nem is került fel, a britre is csak a negyvenhatodik helyre) ez év júliusában is gyorsan kiadtak egy lemezt, mely leginkább most, télen tudott hozzám jobban eljutni, és ha valaki meghallgatja a Flawst, rá is jön, miért.

  Az együttest indie rockként emlegetik leginkább, mégis én inkább gitárpopként könyveltem el, hiszen dob alig van benne, elektromos gitár pedig még úgy sem. Jack Steadman orgánuma helyenként egy jól eltalált Andy Hull és Jónsi keverékre emlékeztet, ugyanakkor nem hatol elképzelhetetlen magasságokba, ami ennél a zenénél nem is baj. 

  Az első perctől fogva olyan nyugalom lesz úrrá a hallgatón, hogy nem is bánja, hogy az erős kezdés után gyenge visszaesés következik. És valóban, a Leaving Blues környékén elkap minket az az érzés, hogy ezek a dalok akár a Juno soundtrackjén is lehetnének (nincsenek), azonban hazudnék, ha azt mondanám, ez csak nem tette még vonzóbbá a négytagú banda zenéjét számomra, hiszen meleg, barátságos kis lemez ez, mégis egy hűvös december délutánra emlékeztet leginkább, mikor a hóesést legszívesebben meghitt otthonunkból figyeljük, és akár még a Flawst is betesszük a lejátszóba. Emellett egészséges mennyiségű filler is található az albumon, a megbocsátás viszont könnyen jön, mert elképesztően technikás gitárjátékkal is megajándékoznak minket közel harmincöt percen keresztül.

  Nem robbantott a négy brit fiú ezúttal sem, de egy csendes hangulatlemezzel könnyen megvesznek maguknak minden hallgatót, aki szereti a szép zenét, és szereti hátradőlve, minden komolyabb elmélyülést nélkülözve átadni magát a nyugalomnak. 10/7

Kezdésnek: Fairytale Lullaby, Rinse Me Down, Dust On The Ground