2010 Legjobb Újoncai (Mystrea)

A kategória egy kis pontosítást igényel, mert itt nemcsak 2010-ben felbukkant együttesekről/énekesekről lesz szó, hanem olyanokról is, akiket idén fedeztünk fel magunknak valamiért valamilyen aktualitás kapcsán, legyen az koncert, közreműködés vagy ajánlás alapján. Nézzük, kik az idei felfedezettek! Plusz apróság, hogy az újonc nevére kattintva kaptok tőlem egy ajánlott számot. Csak most, csak nektek.

15. Scanners

A müncheni Rooney-koncerten a Scannerst köszönthettük előzenekarként, és a brit csapat igazán pozitív csalódás volt. Még úgy is, hogy női énekesük van, és most már tényleg mindenki tudja, milyen a viszonyom velük. Összességében azonban igazán jó számaik is vannak.

14. Ólafur Arnalds

Szintén egy koncert kapcsán ismerkedtem meg az izlandi zongoristatehetséggel, illetve először igazából Helyna kolleginánál hallottam tőle egy számot, és igazán érdekes élmény volt. Az elektronikus elemekkel tarkított zongoraszólók, megfűszerezve egy vonósnégyessel szokatlan, ám emlékezetes összhangot nyújt minden egyes szerzeményben, és ez a koncerten sokszorosan átjött. Egy élmény volt. Azt azonban aláírom, hogy Ólafur zenéjéhez idő és nyitottság szükséges.

13. Jónsi

Jónsit is Helynának köszönhetem, nagyon örülök, hogy ajánlásaival kicsit közelebb hozta hozzám az izlandi zenei világot. Jónsi hihetetlenül csodálatos hanggal született, elképesztően tudja használni, és csak csodálni tudom a szerzeményeit (tényleg ne tévesszen meg senkit a sorrend, a legjobb 15-ben már szinte mindenkit egyformán szeretek, de a rangsor az rangsor). Ő is igazán kellemes perceket szerzett nekem.

12. 30 Seconds to Mars

Megint Helyna, ő imádja őket, és mivel jöttek Szigetre, oda meg én mentem, így hát megismerkedtem kicsit jobban Jared Leto bandájával. A legutóbbi albumuk egészen eltalált, és izgatottan vártam a koncertet. Anno született beszámoló arról, hogy a Szigeten a 30STM alatt nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztük, így kivetítőről nézve nem volt akkora élmény, de azért örülök, hogy ha csak távolból is, de láthattam és hallhattam őket.

11. Arcade Fire

Mindenki oda meg vissza volt az Arcade Fire új albumától, így hát nem kerülhette el az én figyelmemet sem. Bár a katarzis elmaradt, számos olyan dalra bukkantam, amelyekkel sikerült közelebbi barátságot kötnöm a sok hallgatás során. Az Arcade Fire stílusát elég egyedinek érzem, vagy legalábbis szokatlannak, de mindenképpen kedvelhetőnek, de azért idő kell a megemésztéshez.

10. Hurts

A Hurts volt olyan bátor, és visszaugrott pár évtizedet a zenei korszakok tekintetében, majd hozzáadott egy csipetnyi modern hatást a szerzeményeihez, és kész is lett egy meglepően korrekt album. A dalok egytől egyig slágergyanúsak, a két brit úriember tehát nem bízta a véletlenre az emberi tudatokban való megkapaszkodást.

9. Matt Cardle

Az idei brit X Factor nyertese a műsor előtt szobafestőként dolgozott, és bár volt együttese (Seven Summers), a siker elmaradt. Aztán jelentkezett a tehetségkutatóba, ahol jött, látott, aztán győzött, ráadásul végig vezetett, úgyhogy diadalához kétség sem férhet. Őt is magas hanggal áldotta meg a sors, amelyet olyan bájosan, meggyőzően vagy épp plafont leszaggatóan tud használni, hogy az elképesztő. Első single-je, a "When we collide" egyre népszerűbb, már csak az album hiányzik, és csak remélni tudom, hogy nem fog eltűnni a világ telített zenei piacán.

8. Tired Pony

A Gary Lightbody által vezetett szupergroup az egy hét alatt felvett debütáló albumával szintén az idei meglepetések között van, igaz, azt már hangoztattam, a Snow Patrol frontembere csak jót képes létrehozni, úgyhogy a Tired Ponytól sem vártunk kevesebbet. A country stílusúnak elkönyvelt, ám érzésem szerint azért nem teljesen azt tartalmazó album kellemes számokkal és híres közreműködőkkel (Tom Smith, Zooey Deschanel) szerez örömteli pillanatokat, amikor csak akarjuk.

7. White Lies

Őket annak köszönhetem, hogy lassan érkezik a második albumuk, és ezért itt-ott beléjük botlottam, kíváncsiságom pedig a vadiúj single-jük felé fordított. A "Bigger than us" annyira csontig hatolt, hogy új lemez híján a régebbi felé kanyarodtam, és megismerkedtem az együttes első szárnypróbálgatásaival. Elektronikával kevert rockjuk hamar utalt talált a fülembe, stílusuk megfogott, Harry McVeigh hangja pedig megér egy misét, az biztos. Tűkön ülve várom a friss anyagot.

6. The Script

Jött az új album, én meg kíváncsi voltam, aztán a Science & Faith magas szintű imádása után az első lemez felé fordulva rájöttem, hogy nekem nagyon is fekszik a The Script zenéje. Ez a könnyed piano rock kellemes gitárszólókkal kísérve sikeresen megtalált idén, köszönet érte az ír fiúknak és Tiának, aki masszívan reklámozta őket mindenhol.

5. Bruno Mars

Pár napja fedeztem fel, és nagyon örülök neki, mert a fő zenei irányultságomtól eltér a stílusa, és mégis rengeteg örömöt okozott pozitív zenéjével. Lemeze tele van slágerekkel, könnyen énekelhető nótákkal, szóval le a kalappal, mehet a Grammyért!











4. The Courteeners

Falcon című albumukkal berobbantak az életembe, és bár így egészben nézve már egyre kevésbé érzem azt, hogy az a lemez egyben volna, mégis kiváló órákat okoztak zenéjükkel. A debütáló albumra viszont még mindig nem tudtam rávenni magam, mert az valami egészen más stílust képvisel, amire képtelen voltam ráharapni, de összességében a The Courteeners simán megérdemli a negyedik helyet ebben az évben.







3. One Night Only

Őket muszáj a 2010-es felfedezettekhez raknom, mert ugyan ismertem már őket tavaly, de az csak annyi volt, hogy nahát, van két jó számuk, de a többi meg nem tetszett. Aztán idén jött az új lemez, és felborították a róluk alkotott elképzelésemet. Volt egy kis stílusváltás a több elektronika irányába, és ez határozottan feljavította mindenüket. Imádtam és imádom az idei albumot, George Craig pedig még mindig szemtelenül fiatal ehhez az egészhez. De a hangja szabaddá teszi az utat a siker felé.






2. Robbie Seay Band

Őket már sok helyen szerepeltettem, így nem meglepetés, hogy az újoncoknál is helyük van. A Miracle című album annyira egyben van, és annyira szívesen hallgatom, hogy azt nehéz szavakba önteni, pedig semmi extrát nem dobtak hozzá, csak a bódítóan remek énekhangot és a fülbemászó dallamvilágot a rock köntösébe öltöztetve. A véletlen néha igazán jó együtteseket is sodorhat az ember útjába, az biztos.








1. The Boxer Rebellion

És íme az idei győztes a The Boxer Rebellion személyében! A Hétmérföldes szerelem című filmnek köszönhetem ezeket a brit zenészeket, akik kisebb mellékszerephez jutottak, és néhány szám erejéig reklámozhatták magukat. Nálam bejött, mert rögtön lecsaptam a zenéjükre, és azóta sem eresztem őket. Jövő év elején érkezik az új lemez, és ha legalább olyan jó lesz, mint az előző két album, akkor már nem leszek csalódott. Nathan Nicholson hangjától pedig további libabőrözést várok.