A Kaizers-es Geir Zahl melléktermékéről lenne szó, ahol a már említett együttesben a vokalista/gitáros szerepét betöltő Zahl ezúttal teljes érvényű énekesként funkcionál. Műfajukra a Krakesolv-nál már említett (nem írok norvég ékezetes betűket, mert szétszedi a bejegyzést) country/folk (Be Careful What You Wish For) elemek jellemzők, de nem annyira határozottan, és ha jelen is vannak ezek, akkor is keveredik a pop és indie műfajokkal (Some Call That Love). A felsoroltak mellett a Kaizers is hatott némileg az Uncle Deadly stílusára, elég pár másodpercig hallgatni a Sneakin' Up-ot, gyönyörűen megjelenik a Kaizers-re jellemző dallamvezetés, felépítés (és gitárok). A szépséges melódiák (I don't mind) mellett ezermilliárdszor több hátránya van ennek az albumnak, mint előnye.
Először is ez egy debütáló album, 2009-ben alakult az együttes, és talán nem ártott volna kicsit többet készülni egy ilyen lemezre. A szövegekkel, a dallamokkal, Geir Zahl hangjával valóban nincsen probléma, van pár jó húzás a vonósok felől is, de amúgy a dobtémák laposak, unalmasak, és teljesen közömbössé teszik a lemezt.
Az utolsó dalok körül (Songs about God, Uncle Deadly's Lament) már nem is nagyon érdekelt, mi történik, inkább megemelem a kalapom a jó reklám előtt, hiszen a legerősebb track a Be Careful What You Wish For, és mint első single, ezt nyomatta minden norvég rádió és televízió. Aztán pedig a Sneakin' Up után nem is történik semmi.
Azonban ne sírjon a szánk, senki sem tökéletes, az Uncle Deadly viszont adott pár tényleg minőségi zeneszámot a saját műfajában, The Game, ha úgy tetszik a második legjobb dal a lemezen, de a The Subpoema Girl is dobogós. 10/5 Ha eszméletlenül szigorú vagyok, mert egy olyan névtől, hogy Geir Zahl - többet vártam.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése