Az amerikai rockbanda (2000-ben alakultak, stílusuk alternatív rock, hard rock elemekkel) második lemezéről írok most pár szót, mivel véleményem szerint - a nem túl meggyőző albumborító-választáson kívül - van olyan jó, mint a 2007-ben megjelent self-titled (amiről még nem írtunk a blog keretein belül, de könnyen megeshet még, mert érdemes).
Stílusban csak pár dolgot változtattak, még mindig a gitárcentrikus, ütős, "végigrohan az agyadon"-típusú kimondottan rockzene. A dallamvilág nagyjából ugyanaz, Lacey Mosley hangja még mindig csodálatos, talán inkább úgy mondanám, első lemezük dalainál vannak elborultabb (Swept Away, In the Dark, This Close) és kicsit "pop"-szerűbb, "lightosabb" darabok (Missing, Set apart this dream, Tiny Heart) is a Memento Mori-n. Klasszikus Flyleaf-dalokat is találunk; erős gitárral, gyors tempóban, teketóriázás nélkül végigvitt számok ezek: Chasm, The Kind, Beautiful Bride.
A felütés a legutóbb említett dallal történik, aztán a slágerré vált Again következik, ami szintén nagyon az ő stílusuk. A Chasm az egyik kedvencem, egyszerű, de meglehetősen intenzív szövege, dallama miatt. Az album iramát csak a lassabb számok törik meg kicsit, például az itt következő Missing (de legalább a gitár jól zúz a refrén alatt), nem is tudom, miért érezték szükségét, hogy ezeket a kicsit tinglitanglibb dalokat a lemezre tegyék.
A This Close, a The Kind és az In the Dark újra visszahozza a fura dallamokat és kicsit komplexebb szövegeket. A The Kind a másik kedvencem, elképesztő energia van benne. Set Apart This Dream nem nőtt a szívemhez, kicsit túl egyszerűnek tartom hozzájuk, viszont a Swept Away-t, amilyen betegnek hangzik elsőre, olyannyira meg is szerettem.. egész határozottan nem Flyleaf-stílus, de nekem bejön. Ja és nem csak elsőre beteg. :)
Ezután betenni egy Tiny Heart-kaliberű dalt nem tűnik túl jó választásnak, de hát jó, csak én nem annyira kedvelem. Egy kis közjáték után jön a Treasure, ami egy őszinte vallomás az énekesnőtől, és emiatt is, a szöveg és a dallam miatt is nagyon szívesen hallgatom, pedig különösebben ez sem egy komplex dal.
Az utolsó előtti dal a Circle, a témája igazán bejön, emiatt is kedveltem meg, bár csak sokadszorra. A lezárás pedig szokatlan módon igazán nagyszabású, és nagyon szép is, ez az Arise című szám (számomra nagy katarzis, ami a végén történik).
Ezért - és a Melting című közjáték miatt - is gondolom, hogy valamiféle koncepciót is akartak belevinni a lemezbe, mely azonban egyáltalán nem egyértelmű vagy zavaró.
Mindig nyilvánvaló volt, hogy dalszövegeik nagy része hittel, Istennel kapcsolatos, és most sincsen ez másképp, de én mindig is azt szerettem bennük, hogy ez sohasem tolakodó, erősködő módon történik, legalábbis számomra nincs ilyen jellege. Egyszerűen csak így éreznek, erről írnak dalokat, és ezt értékelem.
Azt hiszem, az első albumhoz képest tágítani akarták a repertoárjukat, megmutatni, hogy még mit tudnak azon kívül. Ez többé-kevésbé sikerült nekik, bár egyes kevésbé sikerült dalokban késélen táncolnak azzal kapcsolatban hogy ez a stílusbővítés a közhelyességbe csússzon. De még megmenekültek, nincs baj! :)
Szerintem 10/7.
Mystrea kollegina ötletét követve ajánlok egy dalt meghallgatásra, hátha valaki innen kedveli meg őket. :) (nem, nem hét és fél perces, csak ez volt a jobb verzió jutubon, van a végén egy jó hosszú csend :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése