Apparatjik - We are here (2010)

A furcsa nevű Apparatjik nevű zenekar (tulajdonképpen supergroup, ahogy mondani szokás) tagjai különböző más együttesekből verődtek össze: Guy Berryman, a Coldplay basszerosa, Jonas Bjerre a Mew-ból, Magne Furuholmen az A-ha gitárosa/billentyűse, valamint tag még Martin Terefe producer is.
Most február elsején jött ki bemutatkozó albumuk, a We are here, arról nem tudok, hogy továbbra is együtt akarnak-e dolgozni, bár minden bizonnyal megérné nekünk a dolog.

Már ugye annak, aki szereti az elektronikus-alternatív rockot, abból is a kísérletezősebb fajtát, mert ez az. Ha valaki egy pillantást vet a honlapjukra (ITT) vagy az album minden jóindulattal is érdekes borítójára (lásd fent), akkor már kap egy ízelítőt abból, hogy milyen lehet ez a zene - de nem kell megijedni, komolyan nem. :)
Ugyan meglehetősen elszállt az album, ráadásul valami történet is van körülötte egy világról, szuperképességű állat-emberekről meg idegen lényekről, de ez nekem nem jött volna le a zenéből, ha nem olvasom korábban a honlapon (most ugyan nem találom, hol, de érdemes megkeresni, órákat el lehet tölteni azon az oldalon, higgyetek nekem). Szóval annak ellenére, hogy elszállt, és elektronikus, és kicsit hideg meg számítógépes, különböző dolgok azért hallgathatóra alakítják. Mit hallgathatóra! Ez egy nagyon jó album.

Kezdetnek ugyebár a tagok is populárisabb jellegű zenekarokból érkeztek, tehát benne van a törekvés, hogy a számoknak rendes kerete legyen, meghatározható jellege. A dallamok kivehetőek, teljesen helyükön vannak a hidegebb elektronikus alapon, ráadásul a vokál (melyet természetesen Jonas Bjerre, valamint Guy Berryman követ el) tovább "puhít" a zenén.
Kicsit olyan retro-jellege van az egésznek, úgy értem, mintha valami kilencvenes évekbeli tudományos-fizikai intézet bemutatkozó videójának aláfestését hallanám néha. Szándékosan vannak kicsit nevetséges, régi kompjúterhangok és egyebek, de teljesen beleillik a kompozícióba.

A Deadbeat elég erős felütés, rögtön leszűrhető, hogy mi is fog itt következni, de másodszori-harmadszori hallgatásra nagyon kedvelhető. Elsőre legszimpatikusabb dal a Snow Crystals volt, rögtön utána a Datascroller, mindkettő simán elmehetne popdalnak is, más hangszereléssel természetesen. Nincs ez így az Arrow And Bow-al és az Antlers-Electric Eye párossal, amelyek azért már jóval progresszívebbek. Lassabb dal is megtalálható a lemezen, In a Quiet Corner-nak hívják, a végén egy kis őrültködéssel. Ütemes, nagyon jó szám még a Josie is - fura hallani, ahogy a tényleg érzéketlen, hideg alapokon olyan szöveg és énekstílus van, ami valódi érzelmeket válthat ki. Számomra kicsit még hanyagolandó dal a Supersonic Sound, valamint a két utolsó, Look Kids és Quiz Show, amelyek jók ott a helyükön, de egyelőre még nem kedveltem meg őket különösebben (pedig ez utóbbi zongorás.. na jó, ez egy igazán jó lezáró dal).

Egyben hallgatva az albumot azonban nagyon is helyén van az egész. Kíváncsi lennék, hogy mit tudnának ők még együtt létrehozni. 10/8

Ajánlatnak a Datascroller, jelenlegi kedvencem a lemezről. Meg egy videóklip, amit nem értek (ez nem különleges dolog, ha róluk van szó), de megadja a fílinget.