Nem igazán kalandozom az R&B világában, de egyszer egy barátnőm javaslatára megismerkedtem Thicke debütáló albumával. Aztán meg rájöttem, hogy egy olyan összerakott lemezzel van dolgom, hogy csak na, elejétől a végéig és oda meg vissza imádom.
Thickét (illetve az első albuma után gondolt egyet, és a rendes nevén, azaz Robin Thicke-ként folytatta) eléggé egyedi torokkal áldotta meg az ég, bár megérteném, ha sokan kissé vinnyogósnak meg nyekergősnek tartanák, de ezekhez a számokhoz nagyon is passzol az ő már-már irracionálisan magas hangja. Amúgy dalszövegíróként és producerként is jegyzik, más előadók albumaiban is közreműködött, ennek eredménye három Grammy.
Szóval összeségében egy R&B/soul stílusú albummal van dolgunk, egytől eltekintve élvezet volt hallgatni az összes számot, hiszen Thicke nagyon jól használja különleges hangját a stílus adta lehetőségekben. Mindenki megtalálhatja a hangulatának megfelelő dalt, hiszen van itt gyors és lassú szám is, kombinálva sokféle hangszerrel, hogy ne hiányozzon semmi. Itt minden egyedi, semmi tucatritmus, csak arra figyelhet fel az ember, hogy hoppá, egyik dalnak sincs köze a másikhoz, mert teljesen különállóak és összetéveszthetetlenek.
Akkor a számokról:
Legelőször a "When I get you alone" c. dalt hallottam tőle. Maga a nóta igazán vicces, hiszen Thicke Beethoven 5. szimfóniájával ötvözi ezt a dalát, és ebből valami hihetetlenül egyedi és szokatlan egyveleg lett, nagyon jó értelemben. A másik single a "Brand New Jones", amely szintén hallgatóbarát, hiszen olyan kis tapsolós, táncolós, éneklős, szóval ki ne szeretné, ezt lehet megismertetni a néppel.
Na igen, az ismerkedés.. Még véletlenül se a "Suga Mama"-val kezdjetek, mert még a végén menekülés lesz belőle. Ebben a dalban kiveri a biztosítékot a hangjával, volt, hogy azt hittem, egy szájharmonikát fúj, pedig ő nyekegett. Plusz maga a szám is elég őrült, a közepén nem is igazán lehet ritmust felfedezni, de épp a különcsége miatt szerethető.
Említettem, hogy mindenféle hangulatra van valamije ennek az emberkének. A gyorsabb dallamokra vágyakozóknak ott van pl. a "Lazy bones". Nekem csak amolyan dzsungel-dal, mintha őslakosok énekelnének üstdobokkal karöltve, plusz hozzájuk csapódott Thicke, és "tüptürüp"-özik velük (na meg először valamiért azt hittem, hogy "jungle" van a refrénben). Aztán ilyen pörgősebb dal még az "I'm a be alright" is, ahol ismét jön a tapsikolás, na meg a magas hang, mely végig uralja a dalt, és tudatosulhat bennünk, hogy igen, Thicke tud valamit. A "Flowers in bloom"-ban a dob (vagy dobgép? nem vagyok otthon az ilyesmik felismerésében..) kapja a főszerepet, adja a ritmust, és a végeredmény egy pörgősebb ballada. A "Flex" pedig kicsit rockosabb lett, hogy még vegyesebb legyen az album. Itt gitárszólók is helyet kaptak a háttérben, de azért az alap megmaradt az R&B-nél.
De hogy be tudjunk lassulni, kaptunk jópár ilyen jellegű dalt is. Rögtön ott a nyitás, az "Oh, shooter" (ebből duett is készült Lil Wayne-nel, de szörnyű, legszívesebben eltiltanék tőle mindenkit), melyet hallgatva amolyan dülöngélős érzés tört rám, persze az alapritmus az oka, de így a jó. Megint jövök a viccességgel, de ez azért van, mert Thicke sokszor játszik a hangjával, és amikor ennek a dalnak kb. a felénél amolyan kisgyermek-stílusban belebeszél a dallamba, az emlékezetes maradt számomra. Aztán van nekünk egy "The stupid things"-ünk, mely egyértelműen a legszebb ballada az albumról, egy szál zongorával alkot (nálam legalábbis) marandót az énekes. A "Vengas conmigo"-ban vegyíti az angolt a spanyollal, és a dal hangulata engem simán elrepített Spanyolországba, el tudnám képzelni, ahogy sombreróban énekelnek a tűz körül az emberek. A "Make a baby" szerintem mosolyt csal az arcra az akusztikus gitárral és a lassú-gyors váltásokkal, meg részeg énekesekre emlékeztető dalolászással, a "She's a gangsta" dobkezelése pedig olyan érzést kelt bennem, mintha tevegelnék a sivatagban, vagy bólogató kutyát játszanék a kocsiban (fura asszociációkat idéz elő ez az album). A záródal a "Cherry blue skies", melyben vannak altatódalra emlékeztető átvezetések és magas hanggal nyújtások, a végén meg kicsit Michael Jackson-osra veszi a figurát a kiáltásaival.
Ami egyáltalán nem maradt meg, az "A beautiful world", mindig eltekertem, és sehogysem akart megmaradni a fejemben, és hiába hallgattam meg most is, túl lassú egyszerűen, óriási kakukktojása az albumnak.
Ajánlatként jön a "When I get you alone", mert én is emiatt kedveltem meg, és érdemes ezzel kezdeni az ismerkedést.
Szóval összeségében egy R&B/soul stílusú albummal van dolgunk, egytől eltekintve élvezet volt hallgatni az összes számot, hiszen Thicke nagyon jól használja különleges hangját a stílus adta lehetőségekben. Mindenki megtalálhatja a hangulatának megfelelő dalt, hiszen van itt gyors és lassú szám is, kombinálva sokféle hangszerrel, hogy ne hiányozzon semmi. Itt minden egyedi, semmi tucatritmus, csak arra figyelhet fel az ember, hogy hoppá, egyik dalnak sincs köze a másikhoz, mert teljesen különállóak és összetéveszthetetlenek.Akkor a számokról:
Legelőször a "When I get you alone" c. dalt hallottam tőle. Maga a nóta igazán vicces, hiszen Thicke Beethoven 5. szimfóniájával ötvözi ezt a dalát, és ebből valami hihetetlenül egyedi és szokatlan egyveleg lett, nagyon jó értelemben. A másik single a "Brand New Jones", amely szintén hallgatóbarát, hiszen olyan kis tapsolós, táncolós, éneklős, szóval ki ne szeretné, ezt lehet megismertetni a néppel.
Na igen, az ismerkedés.. Még véletlenül se a "Suga Mama"-val kezdjetek, mert még a végén menekülés lesz belőle. Ebben a dalban kiveri a biztosítékot a hangjával, volt, hogy azt hittem, egy szájharmonikát fúj, pedig ő nyekegett. Plusz maga a szám is elég őrült, a közepén nem is igazán lehet ritmust felfedezni, de épp a különcsége miatt szerethető.
Említettem, hogy mindenféle hangulatra van valamije ennek az emberkének. A gyorsabb dallamokra vágyakozóknak ott van pl. a "Lazy bones". Nekem csak amolyan dzsungel-dal, mintha őslakosok énekelnének üstdobokkal karöltve, plusz hozzájuk csapódott Thicke, és "tüptürüp"-özik velük (na meg először valamiért azt hittem, hogy "jungle" van a refrénben). Aztán ilyen pörgősebb dal még az "I'm a be alright" is, ahol ismét jön a tapsikolás, na meg a magas hang, mely végig uralja a dalt, és tudatosulhat bennünk, hogy igen, Thicke tud valamit. A "Flowers in bloom"-ban a dob (vagy dobgép? nem vagyok otthon az ilyesmik felismerésében..) kapja a főszerepet, adja a ritmust, és a végeredmény egy pörgősebb ballada. A "Flex" pedig kicsit rockosabb lett, hogy még vegyesebb legyen az album. Itt gitárszólók is helyet kaptak a háttérben, de azért az alap megmaradt az R&B-nél.
De hogy be tudjunk lassulni, kaptunk jópár ilyen jellegű dalt is. Rögtön ott a nyitás, az "Oh, shooter" (ebből duett is készült Lil Wayne-nel, de szörnyű, legszívesebben eltiltanék tőle mindenkit), melyet hallgatva amolyan dülöngélős érzés tört rám, persze az alapritmus az oka, de így a jó. Megint jövök a viccességgel, de ez azért van, mert Thicke sokszor játszik a hangjával, és amikor ennek a dalnak kb. a felénél amolyan kisgyermek-stílusban belebeszél a dallamba, az emlékezetes maradt számomra. Aztán van nekünk egy "The stupid things"-ünk, mely egyértelműen a legszebb ballada az albumról, egy szál zongorával alkot (nálam legalábbis) marandót az énekes. A "Vengas conmigo"-ban vegyíti az angolt a spanyollal, és a dal hangulata engem simán elrepített Spanyolországba, el tudnám képzelni, ahogy sombreróban énekelnek a tűz körül az emberek. A "Make a baby" szerintem mosolyt csal az arcra az akusztikus gitárral és a lassú-gyors váltásokkal, meg részeg énekesekre emlékeztető dalolászással, a "She's a gangsta" dobkezelése pedig olyan érzést kelt bennem, mintha tevegelnék a sivatagban, vagy bólogató kutyát játszanék a kocsiban (fura asszociációkat idéz elő ez az album). A záródal a "Cherry blue skies", melyben vannak altatódalra emlékeztető átvezetések és magas hanggal nyújtások, a végén meg kicsit Michael Jackson-osra veszi a figurát a kiáltásaival.
Ami egyáltalán nem maradt meg, az "A beautiful world", mindig eltekertem, és sehogysem akart megmaradni a fejemben, és hiába hallgattam meg most is, túl lassú egyszerűen, óriási kakukktojása az albumnak.
Ajánlatként jön a "When I get you alone", mert én is emiatt kedveltem meg, és érdemes ezzel kezdeni az ismerkedést.
Összegezve: 10/9,5 simán, a maga stílusában kiemelkedőnek tartom ezt az albumot, és azt hiszem, össze fogom szedni magam a többi lemezéhez is.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése