Paul Smith - Margins (2010)

 "...hoping to avoid the North Atlantic drift..."

  Miközben a legtöbb kritikus a Maxïmo Park csalódást okozó Quicken the Heartjáról beszélt, és az énekes, Paul Smith esetleges bukásáról a mellékprojektjével, én minden szeretetemmel vártam Smith albumát, amit csak a sajátjának nevezhet. Maxïmo Park-beli munkásságait is imádom, és habár az első single (North Atlantic Drift) nem nyűgözött le, alig vártam, hogy hallhassam, Brandon Flowers után Paul Smith mit hoz össze a bandája nélkül.
  Lelövöm a poént, én csalódtam. Azt már egy ideje tudtuk, hogy Smith ezúttal eltávolodik együttese általános stílusától, líraibban, érzékenyebben és énközpontúbban akarta megszerkeszteni dalait, de az ütős szövegeken kívül nagyon sok elengedhetetlen elemben szenved hiányt a Margins. Egy átlagos hallgató nem fogja megvárni a While You're in the Bath vagy a (relatíve) embertelenül hosszú I Drew You Sleeping végét, csak mert Smith szövegei nagyon jók. 
  Hiányoznak az igazán elragadó dallamok, amiket a zenész még az általam nem annyira kedvelt Our Earthly Pleasures langyosabb alapjaira is remekül tudott rápakolni. Az album az akusztikus gitár köré épül, mégis hiányoznak a megkapó, figyelemfelkeltő riffek, és azt is megkockáztatom, hogy Smith még hamis is helyenként (Alone I Would've Dropped). 
  Gonosz vagyok, és azt mondom, szerencsére hősünk nem szólókarriert akar építeni, csak ki akarta élni zeneírói vágyait, melyeket a Maxïmo Park "miatt" eddig nem tudott, ugyanakkor tartok is tőle, mit hoz a jövő így az együttesnek. Az albumok során a banda mindig veszített az erejéből (félreértés ne essék, szeretem a Quicken the Heartot, de érzékelhető a változás), és ha a Margins példa arra, hol lehet ennek az útnak a vége, akkor nem várom.

10/4 - Jókedvemben talált el a Margins, ezért nem 10/3, de ezen sajnos az imádnivaló Geordie akcentus sem segített.
(a Geordie a tipikus tyneside-i akcentus)


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése