The Weepies - Be my thrill (2010)

Még mindig nem érzem elég hosszúnak az általam ismert 2010-es albumok listáját, így még tovább nézelődtem, hogy ki adott ki valami újat idén, és a The Weepiesnél meg is álltam, mert róluk legalább volt némi tudásom (igaz, csak két szám, de legalább halvány fogalmam volt az együttesről). Bár az amerikai házaspár, Deb Talan és Steve Tannen alkotta duó stílusa, a folk-pop viszonylag ismeretlen előttem, azért megpróbáltam nyitott lenni az újra, de pofára estem.

(Ez ijesztő. Ha ez a disznó szemezne velem egy lemezbolt polcáról, inkább elfutnék.)

A The Weepies ezen albumával az a bajom, hogy egyszerűen képtelen felkelteni az érdeklődésemet. 14 számon keresztül kb. ugyanazon a csapáson maradnak a dalok, mindkét énekes részéről egyféle hangnemben szólal meg minden, sehol a változatos hangszerkezelés vagy merészebb ritmusok. Két szóval: elszomorítóan unalmas. Éppen megismerkednék a folk stílusával, de jól mellényúltam, mert azon kívül, hogy ezek a dalok inkább a tini- meg kórházsorozatok háttérzenéjének még talán elmennének, nem tudnak többet/újat/maradandót nyújtani.

Olvastam, hogy a házaspár most először vesz fel úgy albumot, hogy már saját gyermekük van, ez pedig rányomja a bélyegét a hangulatra. Nem is az, hogy gügyögés is lehetne az egész, mert nem állítok ilyet, csak olyan kis szirupos, csöpögős, a dalok nagy része az oviban egy zenedélutánon simán lejátszható. Akkor meg tüntessék fel, hogy ez egy gyereklemez.

A lemez mondjuk viszonylag rövid, szóval hamar túl lehet esni rajta, ha valaki a földet kaparja, mert nem bír meglenni folk nélkül, és ezért szívesen próbálgatna. Persze nyugodtan meg lehet hallgatni a Be my thrillt, mert akadnak dalok, amelyek valamilyen módon még az én (ezek szerint) folkgyilkos füleimnek is feltűntek valamiért. Ilyenek a "They're in love, where am I?", a "Be my thrill", a "Hard to please", a "Not a lullaby" és a "How do you get high?". Számomra az összes többi dal valahogy egybefolyik, és képtelen vagyok bármelyiket is felidézni.

Ajánlatnak a "Be my thrill", mert ez a kicsit gyorsabb és esetleg, talán, valami oknál fogva még meg is maradhat a fejben.

Összegezve: 10/4, nem akarok annyira gonosz lenni, vannak hallgatható számok is a lemezen, de nem ez az album a legerősebb, folkba beszippantó alkotás a világon.