Véleményem, miszerint a The Heyday sokkal több figyelmet érdemel, nem változott azóta, mióta kétszer is elemeztem első LP-jüket, mely a tavalyi év során került kiadásra. Úgy tűnik viszont, hogy ahhoz elég figyelmet/pénzt kaptak, hogy alig egy évvel később új EP-t adhassanak ki. Mivel a fiúk csak ebből tudnak megélni, igen nagy reklámot csináltak az albumnak, amit nem is bántam, hiszen ezáltal gyorsan szert is tudtam rá tenni.
  A self-titled debütáló lemez óta csak néhány dolog változott. Randy Ramirez például több háttérvokált alkalmaz a kórusoknál, pedig még mindig egyértelműen szilárdan megáll a hangja, bármit is énekeljen. Nagyon sok az akusztikus gitár, szinte ellnym minden más hangszert, és szerves részét képezik minden dalnak. Ez nem ment a számok rovására, sőt! Az album legslágeresebb, legerősebb dala, az All The Time In The World alig használ elektromos gitárt (és éppenséggel háttérvokált sem).
  Amennyi egy ilyen rövid EP-re felfér, azt a The Heyday fel is pakolta. Nem változtak sokat, többségben vannak a vidám, lendületes dalok, hiszen ebben jók, és mint mindig, a lemezen most is túlcsordul a zene és az élet szeretete. Ez az a The Heyday, amit imádok hallgatni. 10/9

Korábbi The Heyday-reviewk


The Heyday (2009)


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése