Míg az együttes egy rövid szünetet jelentett be egy évvel Day&Age című lemezük megjelenése után, addig Flowers nem lustálkodott, mi pedig csak találgatni tudtunk, vajon ez is egy elhibázott szólólemez lesz, egy The Killers-típusú album, vagy netán Flowers megembereli magát és tíz szám alatt megváltja a világot? Hogy mi lett az eredmény? Néhány elhibázott dal, pár olyan, ami akár a Day&Age-en is elfért volna, valamint a huszonkilenc éves zenész meg is váltja néha a világot.
Az olyan dalokat, mint az Only the Young és Jilted Lovers and Broken Hearts jelzik, Flowers honnan is érkezett, a Crossfire, Playing with Fire és Hard Enough (melyben Jenny Lewis is közreműködött) pedig remélhetően azt, hogy hová tart. Az alap albumon (tehát a bónusz számokat nem nézve) nincs is töltelék, inkább csak olyan pillanat (abból is elég sok), mikor nem tudjuk eldönteni, Flowers ezt countrynak, synth rocknak vagy nyolcvanas évek beli popnak szánta.
10/7 Szerepet játszhat az értékelésben az is, hogy jó időben kapott el, volt időm számtalanszor meghallgatni, valamint az is, hogy a világért sem akarnám a The Killershez hasonlítani, különben legfeljebb feleekkora lenne ez a szám.
Kezdésnek: Only the Young, Hard Enough
Az albumartról: Az album hangulatát nem tükrözi, jelentést (és valamiféle kapcsolatot a "Flamingo" címmel) nem találok benne,
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése