"...mother, it's cold here... father, thy will be done..."
Thom Yorke, Paul Smith, Paul Banks és Julian Casablancas csak néhány azon zenészek közül, akik zenekarukat (nem feltétlenül örökre) maguk mögött hagyva szólókarriert próbáltak maguknak építeni, s ezennel Brandon Flowers, a The Killers énekese is beállt a sorba.
Míg az együttes egy rövid szünetet jelentett be egy évvel Day&Age című lemezük megjelenése után, addig Flowers nem lustálkodott, mi pedig csak találgatni tudtunk, vajon ez is egy elhibázott szólólemez lesz, egy The Killers-típusú album, vagy netán Flowers megembereli magát és tíz szám alatt megváltja a világot? Hogy mi lett az eredmény? Néhány elhibázott dal, pár olyan, ami akár a Day&Age-en is elfért volna, valamint a huszonkilenc éves zenész meg is váltja néha a világot.
Az olyan dalokat, mint az Only the Young és Jilted Lovers and Broken Hearts jelzik, Flowers honnan is érkezett, a Crossfire, Playing with Fire és Hard Enough (melyben Jenny Lewis is közreműködött) pedig remélhetően azt, hogy hová tart. Az alap albumon (tehát a bónusz számokat nem nézve) nincs is töltelék, inkább csak olyan pillanat (abból is elég sok), mikor nem tudjuk eldönteni, Flowers ezt countrynak, synth rocknak vagy nyolcvanas évek beli popnak szánta.
Míg az együttes egy rövid szünetet jelentett be egy évvel Day&Age című lemezük megjelenése után, addig Flowers nem lustálkodott, mi pedig csak találgatni tudtunk, vajon ez is egy elhibázott szólólemez lesz, egy The Killers-típusú album, vagy netán Flowers megembereli magát és tíz szám alatt megváltja a világot? Hogy mi lett az eredmény? Néhány elhibázott dal, pár olyan, ami akár a Day&Age-en is elfért volna, valamint a huszonkilenc éves zenész meg is váltja néha a világot.
Az olyan dalokat, mint az Only the Young és Jilted Lovers and Broken Hearts jelzik, Flowers honnan is érkezett, a Crossfire, Playing with Fire és Hard Enough (melyben Jenny Lewis is közreműködött) pedig remélhetően azt, hogy hová tart. Az alap albumon (tehát a bónusz számokat nem nézve) nincs is töltelék, inkább csak olyan pillanat (abból is elég sok), mikor nem tudjuk eldönteni, Flowers ezt countrynak, synth rocknak vagy nyolcvanas évek beli popnak szánta.
Brandon Flowers telt és nagy terjedelmű hangját közel sem lehetőségeihez mérten használta ki, s akarva-akaratlanul is ötvözte a The Killers és saját stílusát, melyből időnként nagyobb adagot kapunk, néhol pedig megbizonyosodunk, hogy hiába próbál hősünk minél több tapasztalatot szerezni, hangban és észben is ott kell lenni, ha egy szólóalbummal érvényesülni akar. Ez azt jelenti, hogy nem kell feltétlenül felsorakoztatni az említett zenei stílusokon belül mindent, valamint csak a hatás kedvéért kockáztatni a tiszta hangokat, mert ez negyven percen keresztül túlcsordulhat a hallgató fejében, és akkor jó hosszú időre félreteszi a lemezt.
10/7 Szerepet játszhat az értékelésben az is, hogy jó időben kapott el, volt időm számtalanszor meghallgatni, valamint az is, hogy a világért sem akarnám a The Killershez hasonlítani, különben legfeljebb feleekkora lenne ez a szám.
Kezdésnek: Only the Young, Hard Enough
Az albumartról: Az album hangulatát nem tükrözi, jelentést (és valamiféle kapcsolatot a "Flamingo" címmel) nem találok benne,
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése