"...nothing is wrong, what are you scared of?"
A New York-i banda második lemezén egyszerre keveri a világzenét kreatív, progresszív elektronikus effektekkel és viszi el ugyanezt az elektronikus hangzást a mainstream műfajok világába.
A nyitó dal, a
The Children kelt egy hátborzongató, titokzatos légkört, amit az első single, az
Ambling Alp azonnal meg is tör. Míg a
The Childrenben ötletesen játszanak a vokállal, és igazi koncertkezdős hangulatot teremtenek, addig az
Ambling Alp már egy tempósabb, természetesebb dal, ami inkább megragad a hallgató emlékezetében, mint a hosszadalmasabb számok. Habár a
Madder Red is fülbemászó, az
I Rememberrel egymás mellett állva egyértelművé válik, hogy a
Yeasayer a gyorsabb daloknak kiemelkedő művelője, és nem kell erőltetni a rockballadákat. A
ONE-t ugyan agyondicsérték, én mégis kitartok azon véleményem mellett, miszerint ez egy
"grower", tehát ha első hallgatásra nem fogott meg, túl kell rajta lépni, és később visszatérni hozzá, mert ezzel a 80-as évek hangulattal
úgyis visszacsábít magához.
A
Love Me Girllel pedig le is zárul az album erőteljes, lendületes része. A
The Children óta először halljuk megint a torzított vokálokat, de a nyolcvanas évekből visszatérünk a jelen pszichedelikus rockjába, mint amilyen a
Surfer Blood és a
Broken Bells is (utóbbi inkább kilóg a sorból), és amit még mindig elbír az átlagos hallgató. Az album innentől egy síkon folytatja az experimental műfajában tett kalandozásait, de a lemez emlékezetes része még mindig a hetedik számig tart.
10/7 - Többszöri nekifutás után lehet csak igazán megismerni, miket is rejteget ez az album. Érdemes megfigyelni az apró részleteket, főleg a hangszerelésben, és hogy milyen egyedien kalandozik a pop műfajától egészen a már említett pszichedelikus rockig.
Kezdésnek: Ambling Alp, ONE, Love Me Girl
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése