"...i'll wake up in a thousand years with every ghost I'm looking through..."
Miután felfedeztem ezt a tehetséges, ízig-vérig amerikai zenekart (különben lazán aláznák a legtöbb brit indie-bandát), minden alkalommal, mikor felmerült a nevük, úgy éreztem magam, mint egy védelmező anya, akinek vigyáznia kell törékeny lelkű kisfiaira (és lányaira, hiszen ne felejtsük el a vonós hangszereknél helyet foglaló Alexandra Lawnt és Rebecca Zellert).
Hamar rájöttem, hogy nem kell úgy félteni Wes Milest és együttesét, remekül elvannak ők egyedül is. 2010-ben kiadtak egy EP-t, majd rögtön egy LP-t is, ami nem rossz, ahhoz képest, hogy a The Rhumb Line alig két éve jött ki. Stílusban nem újítottak, nem is baj. Ez a hagyományos indie-zene csellókkal és hegedűkkel megtoldva egyedi hangzást kölcsönöz a bandának, Miles hangjáról nem is beszélve. A stílus tehát megvan, a hang is megvan, sikerült szerezni egy gyönyörű borítót is, a lemezzel magával viszont már nem stimmel valami.
Langyos. Hosszadalmas. Felejthető. Hiányzik a dinamika. Amennyire el voltam ájulva első, Boy című kislemezüktől (és annak videójától), annyira nagyot csalódtam az egész lemezben. Míg a The Rhumb Line-nál legalább négy igazán ütős, igazán emlékezetes slágerdalt is találhattunk (mindössze tíz számból), addig a The Orchard esetében ez kifújt a Boynál. Nem kétlem, hogy rengeteg munka volt összehangolni a hangszereket, de a már említett Boy és a Too Dramatic után már biztos voltam benne, hogy ez megy nekik, hiszen a The Rhumb Line-on is sikerült már.
És mégsem. A Ra Ra Riot olyan szinten hű csak magához, hogy még mindig jók a könnyed dallamok komponálásában, és a világért sem dőlnek a kardjukba, ha ez és ez most nem úgy hangzik, ahogy kéne, de úgy gondolom, több idővel és önkritikával rájöhettek volna, hogy mi hiányzik. Elég csak összehasonlítani (és igen, össze kell hasonlítani, mert egy fejlődő szakaszban lévő fiatal zenekarról van szó) egy Ghost Under Rocksot vagy Can You Tellt a The Orchard erősebb dalaival (Too Dramatic, You and I Know). A törődés a saját zenéjük iránt, az hiányzik, de veszettül.
10/4 - Nem érzem, hogy ők maguk szeretnék, amit most csináltak. Ha ők sem szeretik, én hogyan?
Kezdésnek: Boy, Too Dramatic
Az albumartról: Egyszerűen gyönyörű.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése