Hey Monday - Beneath It All EP (2010)

 "...lovers are loving, but lovers, they hate me too..."

Elterjedt szokássá vált most már minden olyan együttest, amiben a háttérzenészek fiúk, az énekes pedig egy lány, Paramore-koppintásnak nevezni. Ez így volt a VersaEmerge-nél is (ott sincs sok valóságalapja), a Hey Mondayt viszont egyenesen ostobaság a Paramore-hoz hasonlítani, főleg mivel Cassadee Pope sem hangban, sem stílusban nincs olyan szinten, mint Williams, együttesének műfaja pedig megakadt a tinipunknál. Helyesebb lenne tehát azt mondani, a Hey Monday olyan, mintha a We The Kings énekese egy lány lenne. 

  Most, hogy ezt tisztáztuk, rátérhetünk a banda legújabb EP-jére. 2008-as stúdióalbumukat követően idén egy mindössze hatszámos szösszenettel ijesztettek rajongóikra, mielőtt 2011-es LP-jüket kiadnák. Ez mindenféleképpen hatással volt karrierjükre, hiszen ütős kislemezükkel, mely az I Don't Wanna Dance címet kapta, az USA-n kívül végre Európába is be tudtak szivárogni.

  Pope hangja hosszútávon idegesítővé válik, mivel igen vékony és magas, szövegeit pedig a legnagyobb jóindulattal sem hívhatnánk összetettnek vagy mélyenszántónak, az olyan dalok viszont, mint a már említett I Don't Wanna Dance vagy a Where Is My Head, Mr. Pushover és Wish You Were Here (tehát közel az egész EP) jó kis bulizós, amerikai tinis légkört teremtenek, és aki fogékony az ilyen nem túl tartalmas, de tempós slágerdalokra, annak a Hey Monday most kedvére tett.
  10/8 - Nem tudom, miért kedvelem mostanában a tinipunkot, Pope-ék egyszerűen elragadóan csinálják.