Bárkinek, aki egy kicsit is szereti ezt az imádnivaló angol lányt, nehéz megszólalni egy ilyen dal után. Az eredeti szám Elton Johné, Ellie viszont egy olyan élményt adott azzal, hogy felénekelte a saját változatát, amit senki más nem tudott volna. Arról már mind tudunk, hogy Miss Goulding hangja valahol az "amindenit" és a "csodás" között helyezkedik el félúton, most viszont olyan érzékenyen és szerényen adja elő, hogy szem nem marad szárazon. Ami még jó ebben a verzióban, hogy nem kell taglalni, hogy Ellie milyen tehetséges, vagy hogy mennyire szerethető, egyszerűen megható élmény hallgatni a Your Songot, és már alig várom, hogy karácsonykor elővegyem, és azokra gondoljak, akiket igazán szeretek. Ez egy ilyen érzelmes dal, és pont. (10/9)

 

Ellie emellett egy második másfeledik albumon is dolgozott, mely a Lights után a Bright Lights címet kapta, és november 29-én kerül kiadásra. A bővített lemezen ugyanaz a tíz dal fog szerepelni, mint a már említett Lightson, plusz még hét új szerzemény. (A beígért Lights kiadása single-ként ezért maradt el, mivel új kislemez helyett Goulding egy új nagylemez mellett döntött.)
  A bónusz tracklist tehát a következő: Lights, Human, Little Dreams, Home, Animal, Believe Me, Your Song, az albumborító pedig így néz ki:




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése