Végre megérkezett kedvenc skandináv indie zenekarunk új kislemeze!
Egy norvég rádióállomáson már huszadikán meghallgathatták a szemfülesebb rajongók (na meg azok, akik fogják a norvég rádióadókat), de már elérhető az iTunes-on és az Amazon-on is.
A dalt az együttes már többször előadta élőben, kaptak hideget is, meleget is, de szerény véleményem szerint remek lett. Így stúdióverzióban is tökéletes.
Ha valaki ismeri a Kaizers stílust, tudhatja, hogy nem igazán határozható meg. A norvég zenekar a teljesen hiteles gipsy rocktól a folkon át a popig mindent kipróbált, és minden téren kitűnő minősítéssel végzett. Ezúttal sem történt máshogy. Kicsit jobban húz az Ompa Til Du Dør és Evig Pint időszakok dalaihoz, viszont hiányzik belőle a megszokott mennyiségű orgona Helge Risa részéről, és remélem nem csak nekem tűnt fel, hogy Øyvind Storesund kivételesen sok szerepet kapott a kontrabasszust illetően. Az pedig már csak hab a tortán, hogy ismét hallhatóan megszólal a Bryne-i asszonykórus Terje Winterstø Røthing és Geir Zahl személyében.
Amit sajnálok, hogy az
élő verzióhoz képest a bridge hangszínén változtattak, és
Janove Ottesen nem énekli ki tisztán a magas hangokat. (szerencsére a linkelt videó bizonyítja, hogy tudná, ha akarná :))
10/9 Egyáltalán nem vagyok vajszívű, vagy elfogult, ez az a zene, amit a Kaizers-től elvárunk és egyelőre évről-évre meg is kapunk. Ha a
Violeta Violeta hozza ezt a minőséget, én elégedett leszek.
>>
itt<< letölthetitek a dalt
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése