Nagyon hájpolunk itt az új OneRepublic album kapcsán, aztán arra gondoltam, hogy az első albumukról egyáltalán nem is írtunk még, szóval hogy legyen mire hivatkozni majd a nov.17-én megjelenő Waking Up elemzésénél, Meg Ilyesmi, gondoltam weblapra vetem itt pár gondolatomat a srácok Dreaming Out Loud címmel 2007-ben megjelent lemezéről.
Szeretjük mi őket, nincs ezzel kapcsolatban vita. Mert Ryan Tedder az egyik legjobb dalszerző akit ismerek, meg a hangja is állat, és van a zenéjükben cselló vagy mi, zongora, mint olyan.. minden adott. Még ma is elvidulok azon magamban, hogy mikor legelőször hallottam az Apologize c. dalukról, amit a nagy Timbaland segítségével fel is dolgoztak (de őt nem bántjuk, mert meghozta a fiúknak A Hírnevet), én azt hittem, hogy ők valami rnb-csapat. Aztán meg nem. Egy ideig csak úgy elhallgatgattam néha azt a dalt, de aztán megismertem a többi számukat is, és azért megváltoztak itt a dolgok. Például ugye az Apologize-al kapcsolatban is, aminek az eredetijét, vagyis a nem-Timbalandosat azóta is jobban szeretem.
Szóval. Dreaming out loud. Tetszős, dizájnos, szép kék borító, officially 14 szám (van még nekik egy rakat unreleased is), mind (legalábbis én) ezerszer végighallgattuk, a dalok régi ismerősök, rosszat írni róluk lehetetlen, nem is fogok.
A dolgok közepébe a Say (All I Need) című dallal vágunk, aminek az intrója mindig is nagyon fura volt számomra, azóta persze imádom, de még mindig fura. :D Szépen építkezős, végére jól bezúzós (dobok!), lélekmegérintős szám ez. Ryan hangja is jól emelkedik az egésszel.. lélekfelemelő, komolyan. Pont mint az utána következő Mercy, ami nem, nem a Duffy cover, hanem egy újabb hangkieresztős, fantasztikus szövegű szám, a klipjét is imádom én (és érdekes, hogy tulajdonképpen az album első négy dalából lett klip *-*, ezt csak úgy mellesleg, na). Kedvesen kezdő, aztán belevágós szám ez, a végére Ryan úgy kiereszti a hangját, hogy ihaj.
Stop and Stare a következő, nyugis tempójú elmélkedős dal, szöveg rulz, hangulat rulz, gitárot szeretem benne nagyon. Klipje az olyan látnikell-jellegű. Ennyit róla.. kedvenc számom-e az albumról? Igen, köztük van. :)
Jön a szépemlékű Apologize, aminek a ritmusa valami kegyetlen jó, ilyen variáljuk az rnb-t az alterrockkal-típusú.. ezt szeretem én például ebben az együttesben, meg Ryan-nek is inkább van rnb-s hangja, mint hogy alterrockot énekeljen, És Mégis. Az eredmény meg magáért beszél. Ez a dal szívfacsaró és nagyon szomorú, és zongorás, és a vonóshangszert nagyon szeretem benne. Nagyon. NAGYON.
A Goodbye, Apathy egy elsőre elég könnyed típusú dal, de olyan sejtelmem van, hogy kissé ironikus, kissé nem egészséges gondolatokat boncolgat (konkrétan a "meghalnék érted, annyira szeretlek"-jellegűeket), szóval egyben szomorú is az egész. Halkan, egyenletesen folyik az egész, nagyon szép. *-*
All fall down klasszikus gitárral kezd, utána beszáll a cselló. Szomorú, mégis biztató dal, szintén erős szövegben, valahogy olyan emelkedős felfelé, mégis nagyon mély. Sajnálom, hogy csak ilyen elvontan tudok róla fogalmazni. :)
Következik a Tryant, egyértelműen a legzseniálisabb dal a lemezen, ezt hallani kell mindenkinek. Zongora egyszerűbb és hatásosabb még sosem volt zenében, mint itt. Már azzal, hogy öt perc hosszú és nem a megszokott szerkezetű, megnyerte nálam a versenyt. És Ryan kiabálásával a végén. Pont. :)
Prodigal sokáig viszont nem nyert nálam annyira, bár előszörre is megjegyeztem, hogy milyen szép, de aztán csak később jöttem rá, hogy igazából mennyire is. Ez is csendes, őszinte dalnak indul, olyan is marad, csak aztán beerősít. Nagyon szép és nagyon szép benne az ének.
A Won't stop az a dal, amit kissé kevesebbszer hallgatok, mint a többit, de néha kifejezetten szükségem van rá. Vidám, aranyos, kedves dal. Megszépíti az ember hétköznapjait. :)
Az All we are szintén, kissé katartikusabb értelemben. Igazából van valami igazán lelkesítő ebben a dalban, érdemes érte/miatta túl/megélni egy újabb napot.
Someone to save you következik, amiért szintén, Ryan itt is nagyot énekel. Nagyon nagyok benne a dobok, a szöveg természetesen.. és live előadásban valami priceless. :) Amúgy elég vidám dal, főleg a végén a náánáánánááá.. :D
A Come home így a végére egy nagyon megható dal, nagyon szép gondolatokkal és őszinte tolmácsolásban, néha sikerül is egy-egy könnycseppet kicsalnia a szememből, lehet, hogy ezért is hallgatom ritkábban. Zongorás.. ezzel lehet, hogy el is mondtam mindent.
Az utolsó előtti dal maga a címadó, amiben Ryan hangja szerintem az egyik legszebben szól, egyszerűen csak szeretem ezt a számot. Nagyon. Mert szép. *-*
Lezárásként pedig a Timbalandos Apologize jön, ami jó meg szép, de: 1. Ryan hangja kevésbé érvényesül, mert elvan nyomva 2. hiányzik a közepéből az a szép gitározgatás 3. Timbaland benyögései viszont nagyon nem hiányoztak, tökfölösleges ez szerintem. Sebaj, de legalább gyönyörűséges klip az készült ehhez is.
Most akkor osztályozzam ezt az albumot 10/10-re? :D Azt tenném szívem szerint, de vegyük azt, hogy tökéletes album nem létezik, meg vegyük azt a két dalt, amiben találok némi kivetnivalót (leginkább hogy túl hosszúak ahhoz képest), és akkor lesz belőle egy nagyonnagyon erős 10/9.
Szeretjük mi őket, nincs ezzel kapcsolatban vita. Mert Ryan Tedder az egyik legjobb dalszerző akit ismerek, meg a hangja is állat, és van a zenéjükben cselló vagy mi, zongora, mint olyan.. minden adott. Még ma is elvidulok azon magamban, hogy mikor legelőször hallottam az Apologize c. dalukról, amit a nagy Timbaland segítségével fel is dolgoztak (de őt nem bántjuk, mert meghozta a fiúknak A Hírnevet), én azt hittem, hogy ők valami rnb-csapat. Aztán meg nem. Egy ideig csak úgy elhallgatgattam néha azt a dalt, de aztán megismertem a többi számukat is, és azért megváltoztak itt a dolgok. Például ugye az Apologize-al kapcsolatban is, aminek az eredetijét, vagyis a nem-Timbalandosat azóta is jobban szeretem.
Szóval. Dreaming out loud. Tetszős, dizájnos, szép kék borító, officially 14 szám (van még nekik egy rakat unreleased is), mind (legalábbis én) ezerszer végighallgattuk, a dalok régi ismerősök, rosszat írni róluk lehetetlen, nem is fogok.
A dolgok közepébe a Say (All I Need) című dallal vágunk, aminek az intrója mindig is nagyon fura volt számomra, azóta persze imádom, de még mindig fura. :D Szépen építkezős, végére jól bezúzós (dobok!), lélekmegérintős szám ez. Ryan hangja is jól emelkedik az egésszel.. lélekfelemelő, komolyan. Pont mint az utána következő Mercy, ami nem, nem a Duffy cover, hanem egy újabb hangkieresztős, fantasztikus szövegű szám, a klipjét is imádom én (és érdekes, hogy tulajdonképpen az album első négy dalából lett klip *-*, ezt csak úgy mellesleg, na). Kedvesen kezdő, aztán belevágós szám ez, a végére Ryan úgy kiereszti a hangját, hogy ihaj.
Stop and Stare a következő, nyugis tempójú elmélkedős dal, szöveg rulz, hangulat rulz, gitárot szeretem benne nagyon. Klipje az olyan látnikell-jellegű. Ennyit róla.. kedvenc számom-e az albumról? Igen, köztük van. :)
Jön a szépemlékű Apologize, aminek a ritmusa valami kegyetlen jó, ilyen variáljuk az rnb-t az alterrockkal-típusú.. ezt szeretem én például ebben az együttesben, meg Ryan-nek is inkább van rnb-s hangja, mint hogy alterrockot énekeljen, És Mégis. Az eredmény meg magáért beszél. Ez a dal szívfacsaró és nagyon szomorú, és zongorás, és a vonóshangszert nagyon szeretem benne. Nagyon. NAGYON.
A Goodbye, Apathy egy elsőre elég könnyed típusú dal, de olyan sejtelmem van, hogy kissé ironikus, kissé nem egészséges gondolatokat boncolgat (konkrétan a "meghalnék érted, annyira szeretlek"-jellegűeket), szóval egyben szomorú is az egész. Halkan, egyenletesen folyik az egész, nagyon szép. *-*
All fall down klasszikus gitárral kezd, utána beszáll a cselló. Szomorú, mégis biztató dal, szintén erős szövegben, valahogy olyan emelkedős felfelé, mégis nagyon mély. Sajnálom, hogy csak ilyen elvontan tudok róla fogalmazni. :)
Következik a Tryant, egyértelműen a legzseniálisabb dal a lemezen, ezt hallani kell mindenkinek. Zongora egyszerűbb és hatásosabb még sosem volt zenében, mint itt. Már azzal, hogy öt perc hosszú és nem a megszokott szerkezetű, megnyerte nálam a versenyt. És Ryan kiabálásával a végén. Pont. :)
Prodigal sokáig viszont nem nyert nálam annyira, bár előszörre is megjegyeztem, hogy milyen szép, de aztán csak később jöttem rá, hogy igazából mennyire is. Ez is csendes, őszinte dalnak indul, olyan is marad, csak aztán beerősít. Nagyon szép és nagyon szép benne az ének.
A Won't stop az a dal, amit kissé kevesebbszer hallgatok, mint a többit, de néha kifejezetten szükségem van rá. Vidám, aranyos, kedves dal. Megszépíti az ember hétköznapjait. :)
Az All we are szintén, kissé katartikusabb értelemben. Igazából van valami igazán lelkesítő ebben a dalban, érdemes érte/miatta túl/megélni egy újabb napot.
Someone to save you következik, amiért szintén, Ryan itt is nagyot énekel. Nagyon nagyok benne a dobok, a szöveg természetesen.. és live előadásban valami priceless. :) Amúgy elég vidám dal, főleg a végén a náánáánánááá.. :D
A Come home így a végére egy nagyon megható dal, nagyon szép gondolatokkal és őszinte tolmácsolásban, néha sikerül is egy-egy könnycseppet kicsalnia a szememből, lehet, hogy ezért is hallgatom ritkábban. Zongorás.. ezzel lehet, hogy el is mondtam mindent.
Az utolsó előtti dal maga a címadó, amiben Ryan hangja szerintem az egyik legszebben szól, egyszerűen csak szeretem ezt a számot. Nagyon. Mert szép. *-*
Lezárásként pedig a Timbalandos Apologize jön, ami jó meg szép, de: 1. Ryan hangja kevésbé érvényesül, mert elvan nyomva 2. hiányzik a közepéből az a szép gitározgatás 3. Timbaland benyögései viszont nagyon nem hiányoztak, tökfölösleges ez szerintem. Sebaj, de legalább gyönyörűséges klip az készült ehhez is.
Most akkor osztályozzam ezt az albumot 10/10-re? :D Azt tenném szívem szerint, de vegyük azt, hogy tökéletes album nem létezik, meg vegyük azt a két dalt, amiben találok némi kivetnivalót (leginkább hogy túl hosszúak ahhoz képest), és akkor lesz belőle egy nagyonnagyon erős 10/9.
Az új albumot nagyon várom, nem is kell talán mondanom. ;)
P.S. És sajnálom, ha nagyon hosszú lettem, that's how I roll. xD *-*
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése