Egész úton hazafelé, azon gondolkodám, milyen album van még a gépemen, amit még nem hallgattam meg? (hozzáteszem, elég sok) De aztán rájöttem, hogy hölgyekről úgyis elég ritkán születik poszt (Kate Nash, Little Boots, Emilie Autumn, ezek ugranak be elsőre), úgyhogy most ünnepélyesen bemutatom önöknek Holly Brook-ot.
Nem igazán népszerű, szerintem a legtöbbeknek a Fort Minor - Where'd you go? c. számából lehet ismerős, abban működött közre igencsak gyönyörű hangjával, deeee közben van saját albumja is, egy folk/pop lemez, amit még 2007 nyarán hallgattam rongyosra.
Holly Brook zenéjét az akusztikus gitárok, az egyszerű dobok és a melankólikus zongora jellemzi a legjobban, hangját pedig a nem túl magas, nem túl mély (mondjuk inkább magas, mint mély, mindegy x)) hangszín, amit remekül kamatoztat szinte minden dalban.
A Like Blood Like Honey-n nagyon sok a szerelmes szám (nők, tudjátok x)), ezeket címről is fel lehet ismerni, ilyenek a Giving It Up For You (először eléggé antipatikus (látjátok? velem lehet egyezkedni ;)) szám volt számomra, de végülis megszerettem, ilyen easy-listening, vagy hogyan mondják. A Wanted egy vidám dal a vágyakról, meg ilyesmikről, a zongoráért külön köszönet, nagyot emel a hangulaton :)
What I Wouldn't Give a harmadik dal az albumon, és eddig mindegyik a szerelemről szólt, szóval nekem addigra kicsit sok lett a csöpögésből, nem is kedvelem különösebben.
Ellenben az album címadó dalával, amiben csak gitár van, és Holly hangja. Aki ilyen Prodigy-t meg Offspring-et hallgat, annak nem különösebben lesz kedvére ez a hangulat, kicsit szomorkás, kicsit fáradt, de megnyerő nagyon :)
Az Again and Again különösen közel áll a szívemhez, mert zongorával indul, viszonylag gyors szám, és nagyon jó a dallama, nagyon hangulatos, az első dal volt, amit azonnal megszerettem a lemezről. Van normális átvezetés a vers meg a refrén között, ami nem különösebben jellemző a lány dalaira ;)
Curious. Ez a dal szövegileg van ott nagyon (és zongorailag, omg), valamint ebben hangzik a legjobban Holly hangja, a legerősebben. A Saturdays kicsit szuicid dal az egész albumhoz képest, de a könnyed gitár alap ad neki egy kis pörgős hangulatot.
A Heavy mellett megemlíteném a Still Love-ot is. Mindkettő olyan szenvedős, szerelmes dal, egy ideig kevertem is őket (persze a Still Love győzedelmeskedett). Szerintem ez a kettő a legjobb dalok az albumon, mindegyikre tudnék vágni valami megríkkatós videót bármilyen sorozatból, ez volt, ami elsőre beugrott. A Heavy-től olyan érzésem lesz, hogy erős vagyok, és mindent kibírok, a Still Love-tól meg pont az ellenkezője, remek páros :)
Az All Will Be Forgotten a mélypont, egyáltalán nem kedvelem a dalt, nem illik Holly-hoz, nagyon "bugyuta" dal. Nem is értem, mit keres a lemezen.
A Cellar Door-ról mindig a Donnie Darko c. film ugrik be, amiben azt mondják, hogy egy nyelvészprofesszor szerint ez a szóösszetétel hangzik a legszebben. Igaza lehet. A dal nem hoz újítást, ugyanaz a melankólikus, ablakon kibámulós, esőben töprengős zene.
Az Is It Love, mint album záró nekem túl vidám, valami katartikusabbat vártam volna, ha 2007-ben figyeltem volna arra, milyen sorrendben vannak a számok, valószínűleg nem tetszett volna annyira.
Azért jó ez, mert remek keveréke a folknak és a popnak, egy csodálatos hanggal.
Azért rossz ez, mert nem rossz. Pokolra is kerülnék, ha egy ilyen albumról rosszat mondanék.
Hallgassa az, aki szeret az esőben töprengeni. x) Nincs jobb ötletem, fogalmam sincs, én például miért hallgatom, vagy miért tetszik.
A legjobb számja a Zalbumnak a Still Love. Aki meghallgatja, megérti, elég megfoghatatlan dolog ez.
A legrosszabb számja az All Will Be Forgotten.
Szerintem ez 10/9. Egy-két számot elég ritkán hallgatok meg, de a többi egyszerűen csodálatos.
Különben meg attól, hogy a Still Love-ban borzasztó a bridge, még mindig képes a legjobb dal maradni.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése