Hát megérkezett. Annyit hájpoltunk ennek az albumnak, hogy iszonyat (de a mi blogunk, megtehetjük x), és azt hiszem, nem tettük hiába. Az az egy biztos és egyértelmű, hogy Ryan és tsai kezéből újra profi munka került ki. :)
(ez itt a deluxe version borítója, mert Tija már ellőtte az eredetit, de én is akarok képet!)
Azért ezen a gyereken nehéz kiigazodni, írja itt minden szembejövő énekesnek a hatalmas slágereket, de közben tudja/tudják hozni a OneRepublic-stílust is, és ezúttal azt is, amit a Dreaming Out Loud albumon csak érintőlegesen lehetett észrevenni: a kísérletezgetést.
Mert valahogy (így harmadik-negyedik meghallgatásra, kicsit felocsúdva az első wtf-pillanatok után) fel tudom osztani a Waking up-ot szabályos, DOL-stílusú dalokra (All the right moves, Secrets, Everybody loves me, Good life, Marchin on), és szabálytalanabb, elsőre talán furának ható, mégis nálam már azért letisztultakra (az összes többi dal). Ezekben mind van valami újszerű, amit még nem hallhattunk a fiúktól. Azért ez az attitűd már a Tyrant-nál érezhető volt, többek között ezért is szeretem a bandát. ^^
Szóval több változás is van itt, Ryan például meri használni végre a zongorát (meg a hangját, bár ez nem olyan nagy változás azért :), a vonósokkal Brent is megszorongatja a szívünket, meg akarnak lenni ilyen lassú, nagylélegzetű, epic dalok (All this time és Waking up), több-kevesebb sikerrel. Inkább több, úgy értve, hogy van az albumnak egy nagyon fura, de jó hangulatvilága, ami ha elkapja az embert, akkor még azt is hajlamos vagyok megbocsátani, hogy a dalok sorrendje nem lett a lehető legjobb. Sajna.
De a felütés nagyon jó (Made for you), átvezetése az All the right moves-ba (ami számomra a non plus ultra dal marad most már az albumon mindig szerintem) nagyon jó, utána Secrets-Everybody loves me kombó szintén hatalmas, ez utóbbi dal valami fantasztikus.. Mindig felvidít. :) Aztán jön a Missing Persons 1 & 2.. pályázott rá, és el is nyerte az album legérdekesebb dala címet. Kíváncsi lennék, hogyan maradt ez a dal ilyen, vagy mi a melléktörténet, komolyan.
Good Life all time favourite-kedves dal, egyszerűen nem tudom megállni az együtténeklést sose. :) Viszont szúrja a szemem az All this time és a Fear, hogy egymás után jön, mindkettő lassú és elnyúlós, előbbit még annak ellenére is az album leggyengébb dalának gondolom, hogy már megszerettem. Viszont a Fear alap-zongorázgatását talán magában is elhallgatnám négy percig, szóval azzal nincs gond. (itt megemlítem a zongorafutamot az első dalban.. na az.. az üt)
Címadó dal. Sajnos bekaptam a horgot az indítással már, tipikus eset, mikor négy-öt másodperc miatt imádok meg valamit, persze amúgy is szuper, a szöveg is jó, gondolom, mindenki hallgassa meg, hatásos, komolyan. Mindig eszembe jut ugyan, hogy valahogy úgy szétesik kicsit ez a dal, de ez nem kifejezetten rossz! Ryan énekel pár nagyot. Nem tudom nem imádni. Aztán elszállnak a fiúk, jön zongorázgatás és csellózgatás... lehet, hogy ennek egy külön instru számot kellett volna csinálni? Lehet.
Marchin on ide a végére túl szép, túl szabályos dal. Énszerintem (dalsorrend, dalsorrend, emberek!). Viszont nagyon fülbemászó, és nagyon szeretnivaló. Együtténeklős refrén! :D
Lullaby pedig szép és jó, eddig még nem estem bele, és egy ilyen albumnak túlságosan laza lezárásnak gondolom. Annak ellenére, hogy tényleg szép.
Összegzés: tartom, hogy érdekesebb és felnőttebb album a Dreaming out loud-nál. Rengeteg mindent tudnék még róla írni, de nem teszem. Nekem bejön az új utak keresése, még akkor is, ha felemás az eredmény.
Még el tudnék mélázni azon, hogy azért be lettem csapva rendesen a single-ökkel és a 30 mp-es dalrészletekkel.. nagyon nem ilyen albumra számítottam. :)
10/8
Nem fűznék már sok kommentárt, de tetszik a dolog. Tetszik, ahová fejlődünk.
Gratulációm, fiúk. ^^
(ez itt a deluxe version borítója, mert Tija már ellőtte az eredetit, de én is akarok képet!)Azért ezen a gyereken nehéz kiigazodni, írja itt minden szembejövő énekesnek a hatalmas slágereket, de közben tudja/tudják hozni a OneRepublic-stílust is, és ezúttal azt is, amit a Dreaming Out Loud albumon csak érintőlegesen lehetett észrevenni: a kísérletezgetést.
Mert valahogy (így harmadik-negyedik meghallgatásra, kicsit felocsúdva az első wtf-pillanatok után) fel tudom osztani a Waking up-ot szabályos, DOL-stílusú dalokra (All the right moves, Secrets, Everybody loves me, Good life, Marchin on), és szabálytalanabb, elsőre talán furának ható, mégis nálam már azért letisztultakra (az összes többi dal). Ezekben mind van valami újszerű, amit még nem hallhattunk a fiúktól. Azért ez az attitűd már a Tyrant-nál érezhető volt, többek között ezért is szeretem a bandát. ^^
Szóval több változás is van itt, Ryan például meri használni végre a zongorát (meg a hangját, bár ez nem olyan nagy változás azért :), a vonósokkal Brent is megszorongatja a szívünket, meg akarnak lenni ilyen lassú, nagylélegzetű, epic dalok (All this time és Waking up), több-kevesebb sikerrel. Inkább több, úgy értve, hogy van az albumnak egy nagyon fura, de jó hangulatvilága, ami ha elkapja az embert, akkor még azt is hajlamos vagyok megbocsátani, hogy a dalok sorrendje nem lett a lehető legjobb. Sajna.
De a felütés nagyon jó (Made for you), átvezetése az All the right moves-ba (ami számomra a non plus ultra dal marad most már az albumon mindig szerintem) nagyon jó, utána Secrets-Everybody loves me kombó szintén hatalmas, ez utóbbi dal valami fantasztikus.. Mindig felvidít. :) Aztán jön a Missing Persons 1 & 2.. pályázott rá, és el is nyerte az album legérdekesebb dala címet. Kíváncsi lennék, hogyan maradt ez a dal ilyen, vagy mi a melléktörténet, komolyan.
Good Life all time favourite-kedves dal, egyszerűen nem tudom megállni az együtténeklést sose. :) Viszont szúrja a szemem az All this time és a Fear, hogy egymás után jön, mindkettő lassú és elnyúlós, előbbit még annak ellenére is az album leggyengébb dalának gondolom, hogy már megszerettem. Viszont a Fear alap-zongorázgatását talán magában is elhallgatnám négy percig, szóval azzal nincs gond. (itt megemlítem a zongorafutamot az első dalban.. na az.. az üt)
Címadó dal. Sajnos bekaptam a horgot az indítással már, tipikus eset, mikor négy-öt másodperc miatt imádok meg valamit, persze amúgy is szuper, a szöveg is jó, gondolom, mindenki hallgassa meg, hatásos, komolyan. Mindig eszembe jut ugyan, hogy valahogy úgy szétesik kicsit ez a dal, de ez nem kifejezetten rossz! Ryan énekel pár nagyot. Nem tudom nem imádni. Aztán elszállnak a fiúk, jön zongorázgatás és csellózgatás... lehet, hogy ennek egy külön instru számot kellett volna csinálni? Lehet.
Marchin on ide a végére túl szép, túl szabályos dal. Énszerintem (dalsorrend, dalsorrend, emberek!). Viszont nagyon fülbemászó, és nagyon szeretnivaló. Együtténeklős refrén! :D
Lullaby pedig szép és jó, eddig még nem estem bele, és egy ilyen albumnak túlságosan laza lezárásnak gondolom. Annak ellenére, hogy tényleg szép.
Összegzés: tartom, hogy érdekesebb és felnőttebb album a Dreaming out loud-nál. Rengeteg mindent tudnék még róla írni, de nem teszem. Nekem bejön az új utak keresése, még akkor is, ha felemás az eredmény.
Még el tudnék mélázni azon, hogy azért be lettem csapva rendesen a single-ökkel és a 30 mp-es dalrészletekkel.. nagyon nem ilyen albumra számítottam. :)
10/8
Nem fűznék már sok kommentárt, de tetszik a dolog. Tetszik, ahová fejlődünk.
Gratulációm, fiúk. ^^
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése