Minden bizonnyal a 2004-es self-titled albumukkal kéne kezdenem, de hát ki nem tesz rá magasról? Az biztos, hogy gyakorlatilag a Falling Away-nél a Crossfade "elvesztette" a post-grunge stílusjegyeket (énszerintem), az első lemezre sokal jobban ráfogható... hogy post-grunge.



  Olyanokkal sikerült beleszeretnem az együttesbe, mint a So Far Away (ami nem is ezen az albumon van), meg Colors (ami szintén a self-titled egyik gyöngyszeme). Azonban ha az ember végighallgatja mittomén az album indító dalát a Washing The World Away-t, az tényleg olyan, hogy elmos mindent. Katartikus dallamvezetés, a dobok szerintem egyszerűen omg, gyönyörűen diktálják az ütemet.
  Az amúgy kolumbiai banda három tagból áll, a két énekes (Ed Sloan és Mitch James) hangja félelmetesen hasonlít, a vokál és a... öh, lead vocal tulajdonképpen nálam teljesen összefolyik. Nem, mintha probléma lenne, mindkettőjüket eszméletlen férfias hanggal áldotta meg a sors.

  Mondtam ugye, hogy ez már nem post-grunge, ez szerintem már alternatív rock, de a jobb/keményebb fajtából. A dallamok nagyon fülbemászóak (ha az Already Gone után valakinek nem megy órákig a fejében a "Sitting here I waste a day while the memories fade away, you know, I expected so much more from you" sorok, akkor annak nincs sízve), nem valami réteges a számok felépítése, hallgassatok meg csak egy Someday-t, és megértitek, mire gondolok.
  Vannak olyan nem igazán erőteljes pontjai a lemeznek, mint az Everything's Wrong, az Invincible, vagy az előbb említett Someday, ezekhez is csak hangulat kell, meg segg, hogy az ember nekiüljön meghallgatni.

  Részemről a kedvenc számaimat a szívszaggató dallamok, és az egyszerű dobok tudnák jellemezni (na meg az olyan gitár-riffek, amiket az ember csak beterpesztve tud eljátszani, mert az olyannagyonkemény), szóval az én kedvenceim a Why, a Breathing Slowly és a Falling Away.
  De például egy rakat "simán rock" dal is van a lemezen, az Anchor például, meg az Already Gone.
  A maradék meg kimerül abban, hogy Drown You Out és Never Coming Home. Előbbi szerintem a self-titled lemezes Deep End kistesója is lehetne, utóbbi pedig a legérzelmesebb, csak zongorás (aztán meg dobos is kicsit) műve az együttesnek.

ÖSSZESSÉGÉBEN a kicsit alter rockos bandát az énekes(ek) hangja emeli ki a szürkeségből, ami az egyre növekvő alternatív rockbandák táborára kezd jellemző lenni (hosszú, hosszú mondat), meg az, hogy egyszerű, de nagyszerű, könnyű szeretni, egyszerű hallgatni. SZERINTEM kicsit jobban is megbecsülhetnék őket, ezt még Magyarország relatíve érzékeny gyomra is bevehetné őket, sokkal erősebb és egyedibb anyagokat gyártanak (mármint a banda, nem az ország), mint a Linkin Park (bocsesz), vagy a Nickelback az új albumon (a régiek nem számítanak, azok jók).
  Nekem ez egy erős 10/8. Kár, hogy már meghaltak.

  Merthát, ha ezek kiadják az új albumukat (ami már kész van, csak aztán kiderült, hogy nem kell semelyik kiadónak), akkor én megeszem valamelyik testrészemet. Áh, simán kéne írni az első albumról is.....


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése