A 2005-ben alakult, és azóta jó pár tagcserén átesett, eddig három EP-vel büszkélkedő amerikai banda június 22-én jelentkezett első teljes hosszúságú albumával, a Fixed at Zero-val. A korábbi felvételeik alapján még akár experimental rock-nak vagy post-hardcore-nak is bélyegzett együttes ezen az albumon felvonultatja azt a sokféle tapasztalatot, melyet a legkülönbözőbb műfajú bandákkal való együttműködése során szerzett, közben határozott, saját stílust is teremtenek.
Az énekesnő, Sierra Kusterbeck hangja, énekstílusa, és a néhol pop-punkra is hajazó zenei elemek miatt a felületes szemlélő/hallgató könnyen valami egyszerű Paramore-klónnak gondolhatja őket, de szerintem ennél sokkal több rejlik a zenéjükben.
Az én figyelmemet legelőször az albumborító ragadta meg, ami nagyon tetszik, és ahogy az album elkezdődik, valahogy minden egyes szám, a dallamok és a hangulat, kapcsolódik hozzá. Nem az a tipikus zene, amit egy floridai együttestől várna az ember. Punkos tinglitangli helyett nem szokványos szövegeket és dallamvezetést kapunk, de közben megmarad a slágeresség és az alternatív rock minden jellegzetessége; minden dal megjegyezhető és határozott karaktere van (ez azért tetszik, mert személy szerint első hallgatáskor sokszor megtörténik velem, hogy az album felénél elveszek a dalok között, nem tudják megtartani a figyelmemet, itt ez nem történt meg). A gitáralapon tisztán hallatszik, hogy hardcore-közeli műfajból indult az együttes, a dobok pedig változatosak és ötletesek.
Nem tudom dalonként szemlélni a lemezt, nekem nagyon egységben van az egész, ez az az album, ahol minden szám nagyon erős, visz előre, még kihagyni sem tudok egyet sem, mert rögtön hiányozna. Mintha csak egy erőd épülne fel előttünk tégláról téglára, minden elem pontosan illeszkedik, és az egészet a legutolsó dal, a hét perces Lost Tree koronázza meg. Nem titkolom, hogy gyengéim a jól felépített albumok, ahol el tudom dönteni, hogy mit is akart ezzel a banda, s nemcsak egymás után állított dalok összessége az egész. Hát ez biztosan nem az.
Ha mindenképpen ki kellene emelnem néhány dalt, akkor az a címadó Fixed at Zero, a Stranger, az Up There (hátborzongató dal, főleg éjszaka egyedül hallgatni, próbáljátok csak ki), a Fire (Aim Your Arrows High), valamint a már említett Lost Tree lenne. De ez nagyon nehéz választás, mint már mondtam, nagyjából ugyanolyan erős minden szám. Nagyon érdekesek az egyes számokban (Fire, Mythology, Redesign me) hallható vonós és kissé elektronikus betétek, tovább színesítik a már amúgy sem unalmas kompozíciókat.
Két bónusz szám is tartozik a lemezhez, a Father Sky és a Let Down (valamint a Fixed at Zero és a You'll never know akusztikus verziója), mindkettő beleillik a lemez világába, érdemes hallgatni őket.
Összességében nekem ez 10/9, mert én már csak ilyen jó pontokat adok azoknak az albumoknak, amik tetszenek (a magas pontszám-átlagomban mondjuk közrejátszik az is, hogy általában olyanokról írok, amik tényleg tetszenek :) ).
A Stranger című számot hagyom itt, nagyjából prezentálja az album stílusát - bár a Lost Tree-t is nagyon ajánlanám valóban, bár ez csak abban az esetben üt igazán, ha az egész lemezt hallottuk előtte.
Nem tudom dalonként szemlélni a lemezt, nekem nagyon egységben van az egész, ez az az album, ahol minden szám nagyon erős, visz előre, még kihagyni sem tudok egyet sem, mert rögtön hiányozna. Mintha csak egy erőd épülne fel előttünk tégláról téglára, minden elem pontosan illeszkedik, és az egészet a legutolsó dal, a hét perces Lost Tree koronázza meg. Nem titkolom, hogy gyengéim a jól felépített albumok, ahol el tudom dönteni, hogy mit is akart ezzel a banda, s nemcsak egymás után állított dalok összessége az egész. Hát ez biztosan nem az.
Ha mindenképpen ki kellene emelnem néhány dalt, akkor az a címadó Fixed at Zero, a Stranger, az Up There (hátborzongató dal, főleg éjszaka egyedül hallgatni, próbáljátok csak ki), a Fire (Aim Your Arrows High), valamint a már említett Lost Tree lenne. De ez nagyon nehéz választás, mint már mondtam, nagyjából ugyanolyan erős minden szám. Nagyon érdekesek az egyes számokban (Fire, Mythology, Redesign me) hallható vonós és kissé elektronikus betétek, tovább színesítik a már amúgy sem unalmas kompozíciókat.
Két bónusz szám is tartozik a lemezhez, a Father Sky és a Let Down (valamint a Fixed at Zero és a You'll never know akusztikus verziója), mindkettő beleillik a lemez világába, érdemes hallgatni őket.
Összességében nekem ez 10/9, mert én már csak ilyen jó pontokat adok azoknak az albumoknak, amik tetszenek (a magas pontszám-átlagomban mondjuk közrejátszik az is, hogy általában olyanokról írok, amik tényleg tetszenek :) ).
A Stranger című számot hagyom itt, nagyjából prezentálja az album stílusát - bár a Lost Tree-t is nagyon ajánlanám valóban, bár ez csak abban az esetben üt igazán, ha az egész lemezt hallottuk előtte.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése