"...let's go downtown and talk to the modern kids..."
Őszinte leszek, nekem ezt nagyon nehéz volt megemésztenem. Amellett, hogy egy nagyon hosszú, kis híján egy órás lemezről beszélünk, a The Suburbs előtt mindössze annyit tudtam az együttesről, hogy Neon Bible lemezüket a The Maccabees-hez hasonlítják (néhol jogosan), és hogy ezt sokan cáfolják. Legyen is mindegy, én most a napokban megjelenő albumukat szeretném elemezni legjobb tudásom szerint.
Nem elég, hogy az album ilyen hosszú, maguk a számok is hosszadalmasak, például a Modern Man/Rococo/Empty Room triónak többször nekifutottam, mire el tudtam különíteni őket egymástól. Ami nem tetszik, hogy hasonlóan vannak hangszerelve, ennek is köszönhető, hogy néha minden monoton és egybefolynak egymással a dalok. Ami várható volt egy The National-féle "orchestral indie" együttestől (nem tudom, létezik-e pontos magyar fordítás a kifejezésre), azt megkaptam, és az erős indítás utáni gyenge visszaesés sem tántorított vissza attól, hogy végigüljem/hallgassam a lemezt, és a végén ismét megtapasztaljak több nagyszerű számot (We Used to Wait, Month of May, Sprawl II).
A végén pedig a megérdemelt, nyugis lezárás. Nekem teljesnek tűnik a hibáival együtt is.10/7 (mielőtt hőbörögni kezd bárki is, ez nálam azt jelenti "nagyon jó") Összességében van az eleje az albumnak, ami tökéletes, erőteljes, minden téren kielégítő indítás, majd az "enyhe visszaesés", a lemez utolsó szakaszában pedig elszórtan megtalálhatók a legértékesebb gyöngyszemek.
Kezdjen mindenki az első dalokkal az albumon, igazi kedvcsináló számok.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése