"...I've got friends in all the right places. I know what they want and I know they don't want me to stay..."
Az első gondolatom az volt, hogy Rob Thomas találkozik Kurt Cobain-nel, aztán visszafogtam magam.
Nem hallottam még sok screamo együttest, és a Manchester Orchestrára is talán túlzás lenne ezt mondani, azonban ha már kijelentettük, azt is be kell vallani, hogy habár sok ilyen bandának nem megy jól az őszinte, lélekkiöntős dalok írása, az Andy Hull által vezetett atlantai zenekar remekül megállta a helyét.
Hull nem törődik sokat a világ gondjaival, a saját életét éli, a saját tapasztalataiból állítja össze a dalait, erről szól az I've Got Friends, a 100 Dollars vagy a My Friend Marcus. Utóbbi dal egy gyerekkori barátról szól, akit az édesapja molesztált, és "most a házam alagsorában lakik", azt pedig még a vak is láthatja, hogy ha az egész banda nem is, az énekes biztosan keresztény (mintha számítana). Az olyan dalokban viszont, mint az In My Teeth vagy az Everything to Nothing egyértelműen megnyilvánul, mi inspirált az album fő témáját. ("Jesus is coming, better act our age...")
Számomra a Shake It Out és az I've Got Friends c. dalokkal kezdődött a szerelem, mert egészen elképesztő, ahogy az albumon egyszerre megtalálhatóak a könnyedebb balladák, mint az I Can Feel a Hot One, és a már-már sikításba áthajló ordibálós dalok, mint a 100 Dollars vagy a Shake It Out és az ízig-vérig indie dalok, például a Tony The Tiger és a The Only One.
10/8 - Komolyan elakadt a szavam az első pár dal után, nem vártam, hogy ilyen jó lesz, de ez a sokoldalú alternatív hangzás az egyedi vokállal és szövegekkel azonnal meggyőzött.
(szerzői ajánlat: I've Got Friends)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése