"...i made my slow way home limping on broken bones..."
Talán szégyellnem kéne, hogy Chris Carabba neve teljesen ismeretlen volt számomra, mikor a floridai banda legutóbbi lemezét letöltöttem. Nem fogom, de talán kéne.
Aztán utánaolvastam, és legnagyobb meglepetésemre azzal kellett szembesülnöm, hogy ez a bátortalan, flannel-inges fiú egykor az eredeti emo műfaj úttörői közé tartozott, most pedig, a harmincas évei közepén fiatalos hanggal és attitűddel énekel a szerelemről, meg minden egyébről, amiről a mai pop-rock együttesek nagy része.
Aztán utánaolvastam, és legnagyobb meglepetésemre azzal kellett szembesülnöm, hogy ez a bátortalan, flannel-inges fiú egykor az eredeti emo műfaj úttörői közé tartozott, most pedig, a harmincas évei közepén fiatalos hanggal és attitűddel énekel a szerelemről, meg minden egyébről, amiről a mai pop-rock együttesek nagy része.
A kezdő track már nagyon erős, számomra a legerősebb is. A Get Me Right olyan elsöprő erővel jött, hogy sokáig nem is tudtam végighallgatni az egész lemezt, az ötödik, hatodik dalok után mind azt mondtam, "a fenébe ezzel, nekem a Get Me Right kell". A gitárok talán nem túl komplikáltak (egyik dalban sem), de tökéletesen illenek ehhez az elszállós, költői szövegekhez. A későbbiekben aztán csökken a rózsaszín és a cukormáz mértéke a dalokban, de azt hiszem, a téma a legutolsó probléma, amivel foglalkoznunk kell.
A Belle of the Boulevard kimagaslik az albumon őt körülvevő dalok közül, egyik másik nagy kedvencem a már említetten kívül. De miért? A dallam, a szöveg, mint túl átlagosnak hangzik Carabba hangjához, ami még mindig úgy hangzik, mintha egy huszonéves, feltörekvő művészpalánta kiáltaná ki világfájdalmát. Vagy ez az időtlenség az egyetlen dolog, aminek sikerült megragadnia engem, vagy különben fogalmam sincs.
Azonban míg az album elég feltűnően próbálja kerülni a túlzottan csöpögős dalokat, a Hell on the Throat vagy az Even Now le sem tagadhatná, hogy őket már nem az a zenész írta, akit anno megannyian istenítettek, mert egykor az olyan projekttel, mint a Further Seems Forever, elindított valami tényleg magával ragadót az indie és az emo világában.
10/6 - Én azt éreztem, hogy nem áll magabiztos lábakon a dolog, bizonytalan abban, hogy mire akar kilyukadni, mint mikor félúton a mondókádban elfelejted, mi lesz a csattanó.
szerzői ajánlat: Get Me Right
az albumartról: semleges, semmi új, mondhatni
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése