Az amerikai énekes-dalszövegíró Jon McLaughlinra a rádióban figyeltem fel, mikor a "Beautiful disaster" c. számát hallottam. Ezt a dalt lehet leginkább a sráchoz kötni, mert alig adott ki kislemezt, inkább sorozatokban és filmekben bukkanhatunk rá a számaira. Mindenesetre a debütáló albumáról ejtenék néhány szót.
Stílusában pop rock és piano rock, a számok többségében McLaughlin rengeteget épít a zongorájára, ennek köszönhetően sokat kihozott a számokból, ugyanis az ő hangja nem rengeti meg a földet és nem repeszt üveget, bár átlagosnak se mondanám, de hiányzik belőle a spiritusz.
Ami a 13 számos lemezből megmaradt az első meghallgatás után, az csupán annyi volt, hogy McLaughlin jól zongorázik. Összességében azonban sajnos ez egy tucatalbum. Nem érzem az egyediséget, a változatosságot, és mivel még érdekes hang sincs hozzá, ezért nem fognak rá sokáig emlékezni az emberek (már akik egyáltalán ismerik). Azt azért elismerem, hogy amerikai sorozatok háttérzenéjeként jól funkcionálhatnak bizonyos számok.
A dalokról:
Mint említettem, a legismertebb szám talán a "Beautiful disaster", amely slágerdal a fülbemászó refrénjével, emellé sorakozik fel a másik single, a "Human": e két dal megmutatja az album stílusát, és ennél többet ne is várjunk, mert ez az irányadó vonal végig.
Nem olyan rossz dalok ezek, csak nehéz őket értékelni a "tucatdalságuk" miatt, mindenesetre háttérzeneként jól funkcionálhat a lemez, és örülni kell a sok és hatásos zongorajátéknak.
Azért a két single mellett ismerkedéshez jó a dallamos "Industry", a magas hangokat feszegető "Already in" és a zongorán rohamtempóban skálázó "People" is. Igaz, nem vagyok elájulva ettől a lemeztől, de nem mondanám, hogy rossz dalokról volna szó, csupán nem váltják meg a világot.
Ajánlatként itt van a "Beautiful disaster", ha már egyszer ezt ismertem meg először:
Stílusában pop rock és piano rock, a számok többségében McLaughlin rengeteget épít a zongorájára, ennek köszönhetően sokat kihozott a számokból, ugyanis az ő hangja nem rengeti meg a földet és nem repeszt üveget, bár átlagosnak se mondanám, de hiányzik belőle a spiritusz.Ami a 13 számos lemezből megmaradt az első meghallgatás után, az csupán annyi volt, hogy McLaughlin jól zongorázik. Összességében azonban sajnos ez egy tucatalbum. Nem érzem az egyediséget, a változatosságot, és mivel még érdekes hang sincs hozzá, ezért nem fognak rá sokáig emlékezni az emberek (már akik egyáltalán ismerik). Azt azért elismerem, hogy amerikai sorozatok háttérzenéjeként jól funkcionálhatnak bizonyos számok.
A dalokról:
Mint említettem, a legismertebb szám talán a "Beautiful disaster", amely slágerdal a fülbemászó refrénjével, emellé sorakozik fel a másik single, a "Human": e két dal megmutatja az album stílusát, és ennél többet ne is várjunk, mert ez az irányadó vonal végig.
Nem olyan rossz dalok ezek, csak nehéz őket értékelni a "tucatdalságuk" miatt, mindenesetre háttérzeneként jól funkcionálhat a lemez, és örülni kell a sok és hatásos zongorajátéknak.
Azért a két single mellett ismerkedéshez jó a dallamos "Industry", a magas hangokat feszegető "Already in" és a zongorán rohamtempóban skálázó "People" is. Igaz, nem vagyok elájulva ettől a lemeztől, de nem mondanám, hogy rossz dalokról volna szó, csupán nem váltják meg a világot.
Ajánlatként itt van a "Beautiful disaster", ha már egyszer ezt ismertem meg először:
Összegezve: 10/4, a tucatdalok miatt. Kár, hogy az átlagos számok közt elvesznek a briliáns zongorabetétek, több egyedi próbálkozással McLaughlin sokkal többet kihozhatott volna ebből az albumból.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése