A másik album, amit a napokban hallgattam, és elvarázsolt, a Sigur Rós énekesének, Jónsi Birgisson-nak a szólóalbuma, mely a Go címet viseli és április 5-én jelent meg.
A Sigur Rós-al egyelőre még semmilyen kapcsolatban nem állok, de ha csak egy kicsit is hasonló zenét játszanak, mint amilyen ez a lemez (márpedig ez nagyon valószínű, mivel az együttesnek is Jónsi az "agya"), akkor nagyon sürgősen ismerkednem kell velük. Hallomásból tudom, hogy a Sigur zenéje inkább melankolikus és szomorúbb, a Go azonban kirobbanó és vidám - nem elejétől végéig, de a legfőbb motívum mégis a játékosság, az életöröm.
A Sigur Rós-al egyelőre még semmilyen kapcsolatban nem állok, de ha csak egy kicsit is hasonló zenét játszanak, mint amilyen ez a lemez (márpedig ez nagyon valószínű, mivel az együttesnek is Jónsi az "agya"), akkor nagyon sürgősen ismerkednem kell velük. Hallomásból tudom, hogy a Sigur zenéje inkább melankolikus és szomorúbb, a Go azonban kirobbanó és vidám - nem elejétől végéig, de a legfőbb motívum mégis a játékosság, az életöröm.
Műfaj? A Sigur-ra poszt-rock meghatározást találtam, ez az album is az lehet, atmoszférikus, experimental jelleggel. A dalok felépítése legtöbbször vagy lassan építkező, vagy rögtön a közepébe vágó; az alap lüktető dobokkal, sokféle, sok szólamú fúvós, vonós és egyéb hangszerrel van tele, s erre fekszik rá az énekes különleges énekhangja. A Sigur Rós-al elkövetett dalokkal ellentétben itt főként angolul énekel (két dalban nem), de a szöveget így is kicsit nehezen lehet érteni Jónsi énekstílusa miatt. Minden dal valamiféle kirobbanásra vagy katarzisra építkezik, de nem klisésen és nem is kiszámíthatóan.
Nálam az első négy dal összetartozik, olyan, mint egy hosszú utazás. A Go Do kilő a felhők felé, az Animal Arithmetic dobjai mintha csak az élet lüktetését szimbolizálnák. A Tornado zongorával kezd, lassan felépülő, gyönyörű dal s csak a kirobbanó, őrült dobokat szerepeltető Boy Lilikoi végén érkezem valamikor vissza a földre. Itt vegyül egy egész kicsi szomorúság a lemezbe a trillázó Sinking Friendships és az izlandi nyelvű és elég depressziósan kezdő Kolniður során, amely azonban a végén újra reményteli dallamokkal gyönyörködtet (na és szívszorongató vonósokkal.
Az Around Us számomra elsőre kicsit beleolvadt az érdektelenségbe, bár ennek lehetett az az oka, hogy késői órán hallgattam, másodjára már megfogtak a menetelő dobok és a lelkesítő hangulat. Utána egy kis merengés a Grow Till Tall című dallal, a végén igazi katarzissal - már csak e miatt a pár perc miatt is meghallgatnám ezt a lemezt egy full kvalitású hangszórórendszerrel. A lezáró dal a Hengilás, vonósokkal és búcsúzó, melankolikus hangulattal, nem hagy maga után hiányt. Az ember inkább újra elindítaná a lemezt, hogy újrakezdődjön az élmény.
Az album hallgatása során nem egyszer eszembe jutott a Mew No more stories... albuma, aztán elgondolkodtam a képzettársításon: csupán kis nüanszok, de azért találtam hasonlóságot. A két énekes hangi kvalitásai között is, bár vannak lényeges különbségek.
Ami biztos, hogy egyedülálló hangulat és hatás, érdemes mindenkinek csekkolnia, nem kevés energiát közvetít ugyanis. 10/9, ami 10/9.5 ami igazából 10/10, csak ugye olyat senkinek nem adunk. :P
Itthagyom a Go Do című dalt a klipjével együtt, mindenki hallgassa és csodálja! :)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése