Mostanában kevés VH1-et nézek, de hallom innen-onnan, hogy nem is igazán érdemes, hiszen alig lehet már jó dalokat hallani. Én ennek nem nagyon örülök, a VH1 volt az utolsó "mentsvár"-am, ha lehet úgy mondani, a VivaTV-k és MTVHungary-k között. (persze ezek közül is magasan a VH1 viszi a pálmát)
  Szóval a minap belenéztem, mi most a "Top Pop", minek kell örülni, meg mit kell sztárolni. Egy ideig azt sem tudtam, egyáltalán kéne-e írnom erről, mert egy ilyen listával túl sokat nem tudok kezdeni.

10. Owl City - Fireflies 

  Komolyan, mi baja van mindenkinek? Ez a dal nagyon aranyos volt az első tíz hallgatáskor, mostmár inkább csak eszméletlenül idegesítő. És nem csak az, hogy Adam Young olyan átlátszóan próbálja meg a cérnavékony hangjára ráerőltetni az érzelmeket, hogy a bicska kinyílik a zsebemben, hanem hogy tényleg elég egy ilyen gyenge synthpop produkciót a képernyőre nyomni, hogy aztán hetekig mindenféle listát vezessen? Elkeserítő.
  10/3

9. Scouting for Girls - This Ain't A Love Song 

  Először azt hittem, Keane (bocsánat), aztán megszólalt az ének, és utána kellett néznem a bandának. Komolyan ez minden, amit a brit könnyűzene tud adni? A britpop és a brit alternatív zene mindig is a kedvencem lesz, és pont az ezen műfajok képviselői miatt hittem azt, hogy a mai pop tud valami olyat produkálni, ami tényleg időtálló, maradandó, vagy legalább egy kicsit is slágergyanús, de úgy tűnik, ez (már) nem így van. A Scouting for Girls is csak egy a többi közül, és ezen a londoni akcentus sem segít.
  10/3

8. Ke$ha - Tik Tok 

  Azon gondolkodtam, hogy talán az Amerikai Egyesült Államok úgy berágott Kanadára Justin Bieber miatt, hogy eleresztették ezt az agyatlan libát, aki most részegen ugrál, indiánnak meg bohócnak kifestve nyávog és ebből ezentúl ebből neki majd jut pénz drogokra. De legalábbis piára. Merthogy zeneileg ez nulla, az is biztos, csak azt nem értem, hogy ezt miért nem veszi észre senki?
  10/1

7. Plan B - She Said

  Azt mondom, egy ilyen rossz kezdés után legyünk elnézőbbek Plan B-vel (azaz Benjamin Paul Ballance Drew-val), hiszen ha férfias hangja nincs is, saját stílusa valamennyire van, és ebben a felhozatalban az énekes-rapper produkciója frissítőleg hatott, szerintem a klip is aranyos a csettintgető esküdtszékkel és a táncoló őrrel.
  10/7 

6. Rihanna - Rude Boy

  Úgy tűnik, minden énekesnő életében eljön az idő, mikor arról kezd el dalokat írni, hogy mennyire szeretné, ha megdugnák. Rihannának most jött el az idő, mikor Lady Gaga sokkal népszerűbb nála, és Christina Aguilera is kezd berágni az új "csillagokra", és ő is eladja magát a zeneiparnak. Sajnálom, ami Rihannából lett, egy aranyos r'n'b énekesnek indult, aki habár sosem volt a kedvencem, mindig úgy gondoltam, hogy egy tehetséges énekesnő. Ezek után szeretném visszavonni ezen kijelentésemet.
  10/2 (azért a kettő, mert okos és ravasz a dallama, percekig bentragadt a fejemben)

5. Usher - OMG

  Először is: OMG, ez a pasi még él egyáltalán? Jó tudni. Másodszorra, húdeeredeti. Harmadszorra: Azt hiszem az első pár taktus után elment az életkedvem, annyira erőltetett (mégis erőtlen), tehetségtelen és semmi ez a pasi, hogy legszívesebben felkötném magam. Remélem, jól megél ebből az idomtalan vonaglásból.
  10/1 

4. David Guetta feat. Kid Cudi - Memories

  Lenne pár kérdésem: Ki az a Kid Cudi? És ki ez a David Guetta? És miért engedték őket valaha is bármilyen stúdió közelébe? David Guetta nagyon igyekszik, hogy ő legyen az új Timbaland, és ha ez valaha is össze fog jönni, az azért lesz, mert ma már teljesen máshogy születnek a legendák, mint régen. Régen egy legenda már legendának született, meg volt írva, hogy egyszer nagy lesz, ma már bárki nevét a kőbe lehetne vésni, azok, akik ennyi zenei tartalommal boldogak, azok nagyon örülnek, hogy David Guetta zenél. Én nem.
  10/1

3. Justin Bieber - Baby
  Miért? Komolyan, ha még el is ismerném (nem fogom, mert nem az), hogy valamilyen szinten cuki ez a kisfiú (tizenhat éves, vagy mennyi, tizenháromnak néz ki), az máris azt jelenti, hogy harmadik a Pop Chart-on? Mert akkor félek attól, mi jön ezután. A csávó olyan szinten nem tud énekelni, hogy borzalom. Hangja az van, mittudomén, lépjen fel Ki Mit Tud?-okon, vagy állítson május fát, és énekeljen az alatt. VAGY tanuljon meg helyesen hangokat képezni, saját dalokat írni (melyek szókincse kicsit messzebb nyúl annál, hogy "baby", "oooh" és "noooo"), ezután jöjjön vissza. Egyszerűen nem értem, az ilyenek hogy juthattak lemezszerződéshez.
  10/1

2. Black Eyed Peas - Rock That Body
Van egyáltalán olyan hang ebben a számban, amit nem dugtak be egy auto-tuning masinába? Kétlem. Én elismerem, hogy Fergie-nek nagyon jó hangja van. Komolyan, erőteljes, szép hangterjedelemmel, alkatához képest nőies, de mikor összeáll ezzel a három bunkóval, és nyomják ezt az elektronikus szemetet, kedvem lenne ólmot önteni a fülembe. Ritmusos, bulizós dal, de nem érdemli meg, hogy a nap huszonnégy órájában ezt hallja a nép.
  10/2 (nem tudom, miért a kettő, talán nem akarom ennél is jobban lerontani a végső átlagot)

1. Lady Gaga feat. Beyoncé - Telephone

  Nem is tudom. Szóval a büszkeségem azt diktálja, hogy húzzam le, mint a sz*rt, közben pedig nem fogom tudni, mert ez egy jó dal. Nem az az egetrengető popsláger, de egy dallamos szám fülbemászó szöveggel, és két nem akármilyen hanggal (mert valljuk be, az Úr mindkettejükkel kegyes volt, mikor a jó hangokat osztogatta). A probléma ott kezdődik, hogy egy ilyen ocsmány klip után képtelen lennék hallgatni ezt a dalt, és nem a meztelenkedésről van szó, vagy a kiforduló szemekről, nem, egyszerűen csak borzasztóan van megrendezve, Beyoncé és Lady Gaga színészi tehetsége NULLA, és akármilyen nagy feneket keríthetnek neki, ez a videó akkor is jellegtelen és undorító.
  És nem tetszik, ahogy Beyoncé tönkreteszi a stílusát.
  10/4 - Ennyire futotta.

  Nagyon szomorú vagyok. Eddig sem volt a kedvenc chart-om ez, csak egy pillantást kell venni az első review-ra, amit még régebben írtam, de most még rosszabb, hiszen ez a lista többnyire valóban rossz dalokból tevődött össze. És ez szomorúvá tesz.
  Átlagban 2,5, mintha számítana valamit.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése